:
:
100 nap múlva, egészen pontosan október 6-án kezdõdik Buenos Airesben a 2018-as Ifjúsági Olimpia. A 18 éven aluli sportolók ötkarikás játékán a 3×3-as nõi válogatottunknak is szurkolhatunk.
Fotó: olympic.org
A NOB égisze alatt 2010 és 2014 után harmadik alkalommal rendezik meg az Ifjúsági Olimpiát. Október 6. és 18. között kerül sor Argentína fõvárosában a 15-18 éves sportolók Olimpiájára, melyre 206 ország 3998 fiatal tehetségét várják. Történelmi és rendkívül fontos döntést hozott a NOB a mezõny összeállításánál, hiszen kiemelt hangsúlyt fektettek a nemek közötti egyenlõségre. Ez az elsõ olyan Olimpia, beleértve a tradicionális Ötkarikás Játékokat is, ahol azonos lesz a nõi és a férfi sportolók aránya. Mondani sem kell, hogy a nõi sport szempontjából milyen óriási jelentõsége van ennek.
A rendezvény elõkészületei Argentínában javában tartanak, egyre több sportlétesítményt adnak át. Már a fõ helyszín, a 12 sportág küzdelmeinek otthont adó Ifjúsági Olimpiai Központ építkezései is a végsõ szakaszban járnak. Több esetben már a nemzetközi szakszövetségek jóváhagyása és a mûszaki átvétel is megtörtént. A felvezetõ események szintén zajlanak, a hivatalos közlemény szerint ennek keretében eddig közel 1 millió fiatalt sikerült megmozgatni valamilyen közösségi aktivitás formájában Argentínában. Ehhez hozzájárul az is, hogy az argentin sportélet jelenének, illetve közelmúltjának legnagyobb sztárjai az esemény nagykövetei. A kosárlabdát tekintve Luis Scola az Ifjúsági Olimpia arca.
A 3×3-as kosárlabdát tekintve tavasszal már nagy terjedelemben írtunk arról, hogy a korosztályos Világranglista április 1-én esedékes állása alapján válogatottunk kvótát szerzett. Örömmel számolhattunk be arról is, hogy az MKOSZ és a MOB jóváhagyta az indulást, így Földi Attila csapata ott lehet a tornán. Azon a tornán, melynek mezõnyét 20 nemzet válogatottja alkotja. A FIBA elõzetes csapatlistája alapján Magyarország mellett Andorra, Argentína, Ausztrália, Csehország, Egyesült Államok, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Hollandia, Indonézia, Japán, Kína, Mexikó, Németország, Románia, Spanyolország, Srí Lanka, Ukrajna és Venezuela vesz részt az eseményen.
