Hirdetés
Archivum

100 pont fölé jutott és magabiztos sikert aratott a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

A magyar válogatott másodszor is legyõzte Horvátországot felkészülési mérkõzésen. Végig koncentrálva, kiemelkedõ támadójátékkal 113-53-as sikert aratott Stefan Svitek együttese.

Ugyanabban az összeállításban várta ezt a találkozót a magyar csapat, mint a péntekit, mely 68-57-es sikerrel végzõdött. Nem csak ebben, hanem a kiváló kezdésben is hasonlított a két mérkõzés. A magyar csapat jó dobóteljesítményét hûen szemlélteti, hogy az elsõ nyolc mezõnykísérletbõl hat sikeresnek bizonyult: 6-0-nál horvát idõkérés miatt állt a játék és 14-3-nál már kétszámjegyû különbséget rögzíthettünk. Az elsõ 10 percet Nagy-Bujdosó Nóra triplája zárta, amivel 20-9-re vezettünk. A CEKK klasszisának ez volt a 7. pontja a mérkõzésen.

A második negyedben is folytatódott a magyar válogatott ponterõs játéka. Kifejezetten élesen, jó ütemben és ötletesen támadtak a mieink. Az összképhez hozzátartozik, hogy a fiatalokat felvonultató horvátok három napon felül a harmadik meccsüket játszották a szlovén kitérõvel és nem voltak annyira kemények, mint pénteken. Ez azonban nem von le semmit a remek megoldásokból. Nagy-Bujdosó még 9 pontot hozzátett az elsõ negyedbeli teljesítményéhez és Krivacevic Tijana neve mellé is feljegyezhettünk még 6 egységet ebben a szakaszban. Végül 32-16-ra nyerte a magyar együttes ezt a 10 percet és a félidõben 52-25-re vezettünk.

Az elsõ félidõbõl ki kell emelni, hogy mindössze 6 eladott labdára már 9 szerzett labda jutott a magyar válogatottnál. Ez remek arány és az Európa-bajnokságon is hasonló hatékonysággal játszva lehet eredményt elérni. A mezõnymutatót nézve pedig 29 magyar kísérletbõl 18 sikeresnek bizonyult. A harmadik negyedben is folytatódott a ponterõs támadójáték. Többféle felállást is kipróbált a szakmai stáb és mindenki tudta tartani a sebességet, a koncentrációt. A különbség a játékrész végére a 40 pontot is elérte.

A záró szakasznak 78-38-ról vágtak neki a felek. Pénteken a nevezett keret minden tagja pályára került és a szakmai stáb a negyedik negyedben ezúttal is mindenkinek lehetõséget adott. A 12 fõs keret játékpercei 7 és 25 perc között kerültek elosztásra. A 100. pontot Dubei Debóra büntetõjével érte el a magyar válogatott. A 113-53-as végeredményt pedig Katona Szidónia és Nagy Dóra találatai alakították ki. A magyar válogatottból ismét minden játékos betalált és hatan is átlépték a 10 pontot. A legeredményesebb a 18 egységig jutó Nagy Dóra volt. A magyar válogatott a felkészülési meccsei sorát Szlovákia ellen zárja a jövõ hétvégén.

Eredmény
Magyarország – Horvátország 113-53 (20-9, 32-16, 26-13, 35-15)

Statisztika

Hirdetés