Hirdetés
Magyarország

11 mérkőzéssel folytatódnak az ANB küzdelmei



:

:

Hirdetés

A hazai második vonal két csoportjában összesen 11 mérkőzéssel folytatódnak a bajnoki küzdelmek a hétvégén.

A Piros csoport élmezőnyéből az Ajka pénteken este 92-56-ra legyőzte a Széchenyi KA-t. A hétvégén a veretlen listavezető BKG PRIMA Akadémia Debrecenben lép pályára. A DEAC-DSI vendégeként egyértelműen esélyes lesz a szigetszentmiklósi gárda. A Csata DSE pedig majd szerdán fogadja az NKA-Pécs-PEAC alakulatát.

A rendkívül sűrű középmezőnyt nézve az utóbbi időben két győzelemmel javító PINKK az ötmeccses idegenbeli túrát záró Sportdarázs vendége lesz. Az ELTE-BEAC Újbuda a MAFC alakulatát fogadja, míg a Vasas Tatabányára látogat. Mindkét párban esélyesebb lesz a magasabban rangsorolt gárda. Ugyanúgy, ahogy az MTK is a Kecskemét ellen.

A Zöld csoportban nincs már veretlen együttes. A TFSE II. a miskolci veresége után a Szolnok ellen javíthat. A második Nagykanizsa a Törekvés SE ellen folytatja, míg az Atomerőmű KSC Szekszárd fiataljai a Szegedet fogadják. Mindkét párban a magasabban rangsorolt együttes a favorit. A Baja Nyíregyházára látogat, ami a csoport legszorosabb meccse lehet a hétvégén. Az Aluinvent DVTK U23-as együttese a szerdai bravúr után a Kiss Lenke KA otthonában szerepel. A Szombathely pedig Tatára utazik.

Menetrend

Piros csoport

Február 23., vasárnap
15:15 Sportdarázs – PINKK SE
15:30 Tatabányai Kosárlabda Club – Vasas Akadémia
16:00 ELTE-BEAC Újbuda – MAFC
17:00 MTK-Budapest – Kecskeméti Kosárlabda Club
18:00 DEAC DSI – BKG PRIMA Akadémia

Zöld csoport

Február 22., szombat
16:00 Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia – Aluinvent DVTK Miskolc U23
16:00 Nyíregyházi Kosársuli – Bajai Női Kosárlabda Klub
16:00 Kanizsai Vadmacskák SE – Törekvés SE
17:15 Atomerőmű KSC Szekszárd II. – Szegedi Kosárlabda Egylet

Február 23., vasárnap
13:00 Tatai SE – Szombathelyi Egyetem
17:00 TFSE II. – Szolnoki MÁV Sportegyesület

Hirdetés