Hirdetés
Magyarország

12 pontos előnnyel utazik a Pécs Gironába



:

:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.basketball

Hirdetés

Csütörtökön véget érnek az Európa Kupa nyolcaddöntős küzdelmei. Az NKA Universitas Pécs 85-73-ra nyert a Spar Girona elleni első mérkőzésen, így 12 pontos előnnyel várhatják a visszavágót. A mérkőzés előtt Zseljko Djokics nyilatkozott.

Zseljko Djokics (vezetőedző, NKA Universitas Pécs): “Egy rendkívül kemény hét áll előttünk, két roppant komoly kihívást jelentő idegenbeli meccsel. Először most Gironába utazunk, vasárnap pedig Sopronban fogunk játszani a Sopron Basket ellen. Számomra most fog kiderülni, idegenben milyen karaktereket tudunk mutatni, és vizsga lesz előttem is, hogy milyen mentális, emocionális állapotban leszünk képesek játszani ebben a periódusban és hogyan tudjuk a meccs tervünket teljesíteni.

Idegenben nyerni mindig óriási lépcsőfok a fejlődés során, amit szerintem már meg kell lépnünk és megmutatni saját magunknak is, hogy képesek vagyunk idegenben is nagyon jól játszani, és nyerni. Erre most lesz két lehetőségünk is, Gironában és Sopronban.

Ahogy látom, a csapatunk szépen fejlődik, és jó formában vannak a játékosok, amit most tovább kell vinni. Ezek az ellenfelek nagyon erősek, az idegenbeli meccseken lesz egyfajta sajátos atmoszféra, hangos szurkolás, jelentős nyomás és mindezeket jól kell tudni kezelni és fókuszálni magunkra, a saját dolgainkra. Ha mindenki végrehajtja a maga taktikai feladatát, akkor remélem lesz lehetőség arra, hogy előrelépjünk. Ebben a szezonban még nem nyertünk kemény, nagy rangadót idegenben, azt kívánom magunknak, hogy ezen a héten ez is sikerüljön.

A Girona ellen nagy hangsúlyt kell fektetni a csapatjátékra és a játékosaimnak egymásra támaszkodva kell harcolnunk a sikerért. Az ilyen meccseket idegenben, bomba erős ellenfelekkel szemben úgy lehet megnyerni, ha emellett vannak extra egyéni teljesítmények. Ha ez mindkettő összejön, akkor van esélyünk arra, hogy megvalósítsuk az álmainkat!

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.basketball

Hirdetés