14 pontos soproni győzelem
:
:
A Sopron Basket 76-62-re legyőzte a ZTE NKK gárdáját a hazai élvonal 18. fordulójában. A soproniak a harmadik negyed hajrájában alakítottak ki nagyobb különbséget.
A betegségből lábadozó Aleksandra Crvendakic nem tudta vállalni a játékot a Sopron Basket keretéből, de az olimpiai selejtezőkön szereplő Jelena Brooks és Tina Krajisnik már ott volt a bajnoki címvédőnél. A Sopron 11-3-as sorozattal kezdett, sőt 17-7-nél a 10 egységet is elérte a differencia. A negyed végére azonban az ekkor már 10 pontnál járó Keyona Hayes vezetésével 21-17-re visszajött a ZTE és ezzel nyílttá tette a folytatást. A második szakaszban 3-6 pont között mozgott a differencia. Végül a félidő hajrájában 36-32 után az ekkor 13. pontját szerző Jelena Brooks két büntetőjével és Dupree duplájával tudott jobban elszakadni Gáspár Dávid együttese.

Fotó. Tóth Zsombor – Sopron Basket
Érződött a kihagyás a csapatokon, mindkét oldal 8-8 eladott labdánál járt. A Sopron a 35 mezőnykísérletéből értékesített 10-et, miközben kiemelkedően dobott a ZTE, miután 25 vállalásából 12 dobásuk célt ért. Ugyanakkor a lepattanókban mutatkozó jelentős hátrányuk (23-11) miatt ezt nem tudták még szorosabb eredményre váltani. A harmadik etapot egy zalaegerszegi tripla vezette fel, de a játékrész közepén Briann January hármasával 49-37-nél átlépte a 10 egységet a differencia. A folytatásban 16 ponttal is ellépett a Sopron. Az 57-43-ról induló záró szakaszban egyre jobban kijött a hazai fölény. Weninger Virág tripláját követően 74-54-nél érte el a 20 pontot a különbség. Az utolsó percekben a kevesebb lehetőséget kapók is stabilan tartották a soproni vezetést, így a címvédő a válogatott szünet után győzelemmel folytatta szereplését.
Eredmény
Sopron Basket – ZTE NKK 76-62 (21-17, 19-15, 17-11, 19-19)
Legjobb dobók
Sopron Basket: Jelena Brooks 23, Határ Bernadett 16, Fegyverneky Zsófia 11, Briann January 11/3.
ZTE NKK: Keyona Hayes 18, Andela Djelic 18/6, Horti Dóra, Kirby Burkholder 8/3.
Statisztika
