Hirdetés
Archivum

15 óra 30 perctõl DVTK – Gyõr bronzmeccs a Magyar Kupában



:

:

Hirdetés

Vasárnap lezárul a 2018-as Magyar Kupa. A bronzéremért 15 óra 30 perctõl az Aluinvent DVTK és CMB Cargo UNI Gyõr méri össze az erejét. Beharangozó.

Úgy érkezik el a bronzcsata a 2018-as Magyar Kupában, hogy mindkét csapat számára összességében siker lenne a 3. hely elhódítása. A Gyõr egy edzõváltás után van és az elmúlt hetekben már a ZTE elleni negyeddöntõs esélyei is megkérdõjelezõdtek. Végül azonban pénteken érvényesült a fölénye és az elõdöntõben is meg tudta szorongatni a Szekszárdot. A DVTK-nak reálisan nézve a Sopron ágán jelen erõviszonyok mellett elõzetesen is a bronzérem megszerzése lehetett a kitûzött célja.

A két csapat március elején vívott egy komoly rangadót, amikor a DVTK Gyõrszentivánon 76-73-as sikert aratott. Hullámzó meccs volt, ahol a DVTK az elsõ félidõben nagyobb elõnyre tett szert, de a harmadik etapban fordított a Gyõr. A záró szakaszt azonban ismét a DVTK uralta. A meccs teljes felvétele megtekinthetõ ITT. Ezen a találkozón sérült meg a DVTK játékosai közül Raksányi Krisztina. Érdekesség, hogy az a 17 pontos Ashleigh Fontenette volt a legeredményesebb miskolci részrõl azon a délutánon, aki eddig a Magyar Kupában adós az igazán jó teljesítménnyel. Gyõri színekben pedig Simon Zsófia eredményes játékát hozta a rangadó.

Nehéz felvezetni ezt az összecsapást, hiszen két olyan csapat találkozik, melynek keretében több rutinos, magyar szinten egyértelmûen meccsek eldöntésére alkalmas játékost találunk. Azonban minden kritikai él nélkül elmondható, hogy nem egyszer hiányoztak a meghatározó egyéni villanások. Ezen a tornán is és az egész tél folyamán. Ebbõl adódik az a hullámzó teljesítmény, ami akár egy mérkõzésen belül megjelenik. Ezen a hétvégén védekezésben pedig kifejezetten sok kihagyást láthattuk a negyeddöntõben és az elõdöntõben is a vasárnapi küzdõ felektõl. Amelyik oldal ezen a téren koncentráltabb, stabilabb lesz, az éremszerzés kapujába kerülhet. Mivel motivációban egyik oldalon sem lehet majd hiány, ez húzhatja magával a csapatokat.

A Gyõr a ZTE ellen és egy félidõn át a Szekszárd ellen is jó ritmusban kosárlabdázott. Voltak távoli dobások, betörésekkel sikerült ziccer helyzeteket kialakítania és nem maradt el a centerek megjátszása sem. A gólpasszok számának növekedése, az eladott labdák számának csökkenése és a támadólepattanókban való javulás azt mutatja, hogy megvan a szándék az elõrelépésre. A ZTE elleni 23 szerzett labda is errõl árulkodik. Másik oldalról viszont a Szekszárd elleni elõdöntõ harmadik negyede, amikor 16 mezõnykísérletbõl mindössze 5 lett sikeres, figyelmeztetõ lehet. Amíg az ilyen etapokat nem tudja kiküszöbölni a Gyõr, addig a Sopron, Szekszárd kettõs ellen nem lesz esélye.

A DVTK ezen a tornán azzal küzdött, hogy pénteken 65 mezõnykísérletbõl 21, szombaton pedig 56-ból 19 lett mindössze sikeres. Ezek nem túl kedvezõ számok, bár a sok hiányzója miatt a legerõsebb felállásában az elmúlt hetekben nem tudott szerepelni a DVTK. A Sopron ellen magas posztokon nem mutatkozott esély, de a PINKK ellen mutatott centerjátékra már lehet építeni. Brewer 14 lepattanója, illetve csapatszinten az a 15 támadólepattanó, elõremutató már a bajnoki rájátszásra is. Az elõbb már kiemelt márciusi bajnokin jobban szedte a lepattanókat a riválisánál a DVTK. A védekezésrõl már volt szó és ha támadásban jönnek a várt egyéni teljesítmények, akkor továbbra is igaz a miskolciakra, hogy bárki ellen eséllyel veszik fel a versenyt.

Akik szeretik nõi kosárlabdát, azok számára kifejezetten érdekes lehet, hogy melyik oldal milyen irányba indul el.

Hirdetés