:
:

Fotó: FIBA.Basketball
Kedden este az M4 Sport Kosárlabda Magazinjában, mely IDE KATTINTVA teljes egészében visszanézető, a magyar válogatott februári Európa-bajnoki selejtezőire is visszatekintettek.
A műsorban hosszabb interjút adott Völgyi Péter szövetségi kapitány, akit elsősorban a vasárnapi bulgáriai mérkőzésről kérdeztek.
Mint ismert, válogatottunk hosszabbítás után 92-89-es vereséget szenvedett. A magyar csapatnak 21 pontos győzelemre lett volna szüksége a sikeres kvalifikációhoz.
“Nem simán nyerni kellett Bulgáriában, hanem 21 pontos különbséget kiharcolni. Ennek megfelelően sokat kockáztattunk. Ha elég lett volna kisebb arányú győzelem, másként tudtunk volna rotálni és játszani.” – fogalmazott Völgyi Péter. “Való igaz, hogy siettettük támadásainkat. Minél előbb olyan helyzetbe szerettünk volna kerülni, hogy ezt az előnyt ki tudjuk harcolni. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy Határ Betti térde nem volt rendben és Juhász Dorka egy szerencsétlen mozdulat után olyan vállsérülést szenvedett, amivel nem tudta vállalni ezen a mérkőzésen a játékot. Aki figyelemmel kísérte az első mérkőzésünket, az láthatta négyes poszton Dorka fizikális fölényét, mely megkönnyítette volna a dolgunkat ezen a második mérkőzésen. Az, hogy 52 büntetőt dobhatott az ellenfél, nagyon ritka. Valóban nem nekünk fújtak a játékvezetők, de erre nem is lehetett számítani Bulgáriában. Összességében a győzelem így is összejöhetett volna, de nem csak a győzelem, hanem a nagy különbségű győzelem volt a cél.”

Fotó: FIBA.Basketball
A magyar válogatottnak 76-64-nél akadt egy momentuma, amikor felcsillant a remény a kívánt különbségre. Ezt így idézte fel Völgyi Péter:
“Amikor 12 ponttal vezettünk és könnyű dobást hibáztunk el, majd 2+1-es helyzetből megint 10 pont alá csökkent a különbség – ott éreztem, hogy az utolsó pár perc már nem lesz elég a 21 pontos előny kialakítására. A végjátékban még volt egy kísérletünk azzal, hogy megpróbáljuk a hosszabbítást. Erre ki is hoztuk a mérkőzést. Egy nagyon őrült végjátékkal a hosszabbítás öt percét kihasználva igyekeztünk elmenni a 21 pontig. Rengeteg mindennek össze kellett volna jönnie ehhez, de szerettük volna megragadni az utolsó lehetőséget. Ezt a bolgár csapatot lehet, hogy két extra játékos vezeti, de a többiek megcsinálták a kiegészítő szerepkört, megdobták az üres hármasokat, törtek-zúztak védekezésben, ami, ha nem is európai élcsapattá teszi őket, de hazai pályán egy kellemetlen csapattá.”

Fotó: FIBA.Basketball
A sorozat öt mérkőzésén 24.8 perc alatt 11.6 pontot, 8.8 lepattanót és 1.4 gólpasszt átlagoló Juhász Dorka az utolsó találkozón nem léphetett pályára.
“Rengeteg összetevője volt a vereségnek. Ez is közé tartozik. Nem volt könnyű dolga a stábnak, mert Török Ági vagy Dubei Debóra négyes posztos játéka, más mint Dorkáé. Innentől kezdve, amire felépítettük a taktikánkat, nem tudott megvalósulni. Hasonlított ez a rotáció a ruandaihoz, tehát nem volt ismeretlen, de egy edzés állt rendelkezésünkre, hogy felfrissítsük. Az kevésnek bizonyult ahhoz, hogy támadásban, illetve védekezésben más-más feladatokat osszunk ki.” – tette hozzá a beszélgetés során a szakvezető.
Válogatottunk tavaly augusztusban sikerrel vívta meg Ruandában a világbajnoki előselejtezőt, melynek eredményeként ott lehet 2026. márciusában a világbajnoki selejtezőn.
“Afrikára készülve négy felkészülési mérkőzésünk, illetve négy és fél hetünk volt, amit együtt tudtunk tölteni. Ez meg is látszott a játékunkon. Az első meccset leszámítva – amikor nem rendelkeztünk kellő információval az ellenfélről – a soron következőekre jól sikerült a felkészülés. Összeszedetten, a feladatokat jól kiosztva játszott a csapat. A bolgárok elleni hazai mérkőzésen többek között az volt a problémánk, hogy nem láttuk őket játszani Khaalia Hillsmannel és ezt rosszul reagáltuk le. Tompák, fáradtak voltunk. Bíztam az afrikai tornán kiharcolt egységben, játékban, de sajnos a játékosok lábában novembert írva már 20-22 meccs volt és ez lehetett az egyik oka a fáradtságnak. Szerintem több együtt töltött időre van szükség. Improvizációban nem vagyunk jók, ehhez európai szinten klasszis játékosunk nincs, így a csapatjátékban bízhatunk. Ebbe az irányba kell továbblépni a jövőben.” – összegzett Völgyi Péter.

Fotó: FIBA.Basketball
