Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor az egyetemi elődöntők után



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / MEFS

Hirdetés

Szerdán rendezték a Nemzeti Leány Egyetemi Bajnokság négyes döntőjének elődöntőit. Eldőlt, hogy a fináléban a Közgáz SC és DSK, illetve az UNI Győr SzESE küzdhet meg a bajnoki címért.

A Hunbasket segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékelését:

Semmelweis Egyetem – Közgáz SC és DSK 54-59 (18-7, 17-15, 9-26, 10-11)

Bővebben »»»

Weisz Miklós (vezetőedző, Semmelweis Egyetem): A kimondottan jó első félidő után sajnos egy pár perces megingás miatt alulmaradtunk, a végjátékban érvényesült, hogy ellenfelünknél tapasztaltabb játékosok játszanak.

Németh Kata (vezetőedző, Közgáz SC és DSK): Megnehezítettük a dolgunkat azzal, hogy az izgulás túlszárnyalta az izgalmakat. Az első félidőben megilletődtünk, gyenge dobószázalékunkkal a szerzett labdákat nem tudtuk értékesíteni. Hibáinkat a SOTE szinte hibátlanul játszva meg is büntette, de a második félidőre megérkeztünk a mérkőzésbe. Nagyon vártam már, és nagyon örülök, hogy a mélypontokon átlendülve újra döntőt játszhatunk. Mindkét csapat nagyot küzdött, gratulálok nekik.

TFSE – UNI Győr SzESE 68-69 (11-18, 22-20, 17-23, 18-8)

Bővebben »»»

Kováts Gabriella (vezetőedző, TFSE): Fájó egypontos vereséget szenvedtünk, egy kiélezett mérkőzésen. Büszke vagyok arra, ahogyan az egész első félidei mély hullámvölgyből, amikor nem ültek a dobásaink, visszakapaszkodtunk. A végjátékban pár apróság és a szerencse döntött, de nem lehet elvenni a lányoktól, mekkorát küzdöttek. Gratulálok mindkét csapatnak a hatalmas párharchoz, holnap pedig mindent megteszünk a bronzéremért.

Dr. Barthalos István (vezetőedző, UNI Győr SzESE): Két hétig készültünk a TF játékából és az első félidőben szinte tökéletesen megvalósítottuk, amit terveztünk. Tudtuk, hogy a TF nem adja föl, mert egy jó csapat, utol is ért minket, így lett egy igazi drámai végjáték, amelyben nekünk volt egy “bombai”‘ Rékánk…Nem dőlünk hátra, próbálunk holnapra minél jobban felkészülni, az sem lesz könnyebb…

Hirdetés