18 órától Sopron – Szekszárd rangadó
:
:
Vasárnap 18 órától rendezik Sopronban a Novomatic Arénában a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd bajnoki rangadóját.
A Sopron és a Szekszárd az elmúlt években két bajnoki döntőt és két kupadöntőt vívott, így a hazai mezőny jelenlegi egyik legnagyobb rivalizálása alakult ki. Ennek pedig a 2019/2020-as évadban az első felvonása jön vasárnap. Ahogy mindig meg szoktuk fogalmazni, nem októberben dől el a bajnoki cím, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy a válogatott szünetre és azt azt követő igen sűrű téli időszakra milyen eredményekkel fordulnak a felek. A Sopron egy győzelemmel az alapszakaszban komoly lépéselőnybe kerülne. A Szekszárd egy idegenbeli bravúrral teljesen összezárná az élbolyt.
A két csapat nemzetközi szerepléséről sokat írtunk. A nemzetközi statisztikákat olyan szemmel érdemes nézni, hogy nincs U20-as szabály, ugyanakkor a csapatok felfogása, a szakemberek által vallott elvek nem változnak ettől. Nyilván a rotáció alakult másként. Maradva a rotációnál, a játéknapot felvezető írásunkban is azt emeltük ki, hogy meghatározó lehet: mennyire tudnak regenerálódni a gárdák. Az nem kérdés, hogy saját FIBA sorozatában mind a két csapat nagyon bekezdett és szervezett játékkal sikerült értékes győzelmeket szerezniük. Ennek megfelelően az alapok adottak, mindkét szakmai stábnak célja lehet ezeket minél inkább állandósítani.
A lenti statisztikai összefoglaló szépen kirajzolja a csapatok erősségeit. Átlagban eddig ez a két gárda kapta a legkevesebb pontot. Jól lepattanózó együttesekről van szól. A Szekszárdnak Miskolcon akadt ezzel egyedül problémája. A nemzetközi sikerek alkalmával pedig kulcsfontosságú volt, hogy a támadó-lepattanókat is hatékonyan gyűjtötték. A Sopron 14-et és 10-et, a Szekszárd pedig 14-et és 21-et a két meccsén. Ez nagyon komoly fegyvertény, hiszen több támadási lehetőséget kínál és ezzel együtt a variációs lehetőségek száma is nő.
A védekezés mindkét csapat igazi erőssége. A hazai porondon, de különösen a nemzetközi találkozókon kiemelkedő volt a szerzett labdák száma. Szembetűnő, hogy milyen sok eladott labdája volt a riválisoknak, amelyekből a magyar csapatok tudtak profitálni. A Sopron ilyen szituációkból 12, illetve 19, a KSC pedig eddigi két fellépése során 23 és 19 pontot ért el. Ezek kiemelkedő adatok és kiválóan leképezik azt, hogy melyek az igazi erősségeik ennek a két alakulatnak. Nem számíthatunk tehát egy pontgazdag összecsapásra. Várhatóan a védekezés fog dominálni és óriási kérdés, hogy melyik félnél lesz támadásban extra. Soproni részről Franciaroszágban Brooks és Crvendakic, míg a Fenerbahce ellen January hozott extra számokat. Szekszárdnál az EK első hetében Ivana Dojkic, míg a másodikon Erica McCall került az All-Star csapatba.
