18 pontos hátrányba került a Szekszárd
:
:
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 91-73-as vereséget szenvedett a Lointek Gernika otthonában az Európa Kupa rájátszás második fordulójának első meccsén. Jövő héten hazai pályán 18 pontos hátrányból kezdi a visszavágót a szekszárdi együttes.
Nem indult jól a mérkőzés. A Gernika villámrajtot vett és hat perc alatt 15-5-re léptek el. A Szekszárd igyekezett megfogni a meccset és 16-12-re fel is zárkóztak Zeljko Djokic tanítványai. Sőt a folytatásban 20-18-ra sikerült megközelíteni a hazaiakat. Innen indult a második negyed, melynek kezdetén Ivana Dojkic duplájával és Sara Krnjic villanásával 22-20-ra fordítottak a mieink. A következő nyolc percben azonban mezőnykosarat nem tudott elérni a magyar csapat. Hat büntetőt értékesített a KSC, de ezen pontszegény szakaszt kihasználva 41-28-ra elszakadt a Gernika. A félidőben pedig 46-32-es állást rögzíthettünk.

Fotó: FIBA.Basketball
A statisztikát nézve azt láthattuk, hogy a KSC a 30 mezőnykísérletéből mindössze 11-et értékesített. Eközben a hazaiak extra dobóformát mutattak, miután mezőnyből 27 próbálkozásukból 17 utat talált a gyűrűbe. Ezen felül a 9 eladott labda és az ezekből kapott 12 jelentette a lépéshátrányt.
A harmadik negyed elején már a 20 pontot ostromolta a differencia. Három perc után 53-34-nél Zeljko Djokic időt kért. Nagyot küzdött a Szekszárd és mindent megpróbált. 56-44-nél felcsillant a remény, amit vastapssal jutalmazott a helyszínen a maroknyi szekszárdi szurkoló. Innen azonban a negyed végére 65-48-ra módosították az állást a telt háznyi közönség által biztatott hazaiak. A záró szakaszban a 24 pontot is elérte a differencia. Ebből kilencet lefaragott 86-71-nél a KSC, de az utolsó másodpercekben cél ért egy hazai tripla, amivel kialakult a 91-73-as végeredmény.
Eredmény
Lointek Gernika Bizkaia – Atomerőmű KSC Szekszárd 91-73 (20-18, 26-14, 19-16, 26-25)
Legjobb dobók
Lointek Gernika: Nikolina Milic 21, Blake Dietrick 18/6, Julie Wojta 13/6
Atomerőmű KSC Szekszárd: Sara Krnjic 16, Tyaunna Marshall 15/3, Ivana Dojkic 14,
Statisztika
