Hirdetés
Utánpótlás

20 év Sopronban, kommunikációtól az edzősködésig – Pados Noellel beszélgettünk



:

:

Fotó: Sopron Basket

Hirdetés

Múlt héten vasárnap Sopronban a hűség napi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan adták át a város legrangosabb elismeréseit. A Sopronért Emlékérem azoknak a soproni magánszemélyeknek, illetve közösségeknek adományozható, akik jelentős mértékben hozzájárultak Sopron város jó hírnevének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához. Ilyen díjat kapott Pados Noel, a Soproni Darazsak Sportakadémia edzője, a Sopron Basket kommunikációs vezetője. Vele beszélgettünk.

Gratulálok az elismeréshez! Kezdjük az elejéről. Hogy kerültél kapcsolatba a soproni kosárlabdával és mióta dolgozol a klubnál?

Köszönöm! Ez 1999-ig nyúlik vissza, amikor a csapat 2-1-re vezetett a bajnoki döntőben. Akkor a negyedik meccset Pécsett játszottuk és két hozzám hasonló kosárlabda fanatikus barátommal nekivágtunk az útnak abban bízva, hogy idegenben is lehet bajnoki címet szerezni. Ez végül sikerült is, ami után hatalmas ünneplés következett. Sok helyen megállt a csapat a hazaúton és rengeteg fényképet készítettem. Akkor még nem voltak okoseszközök, egy kis kompakt kamerával fotózgattam. A főiskolán weboldal készítést tanultam és gondoltam, hogy gyakorlásképpen készítek egy weboldalt a csapatról a képeimmel kiegészítve. Ezt elküldtem a klubnak.

Meglepetésre kaptam egy gratuláló választ Török Zoltán ügyvezetőtől, aki egy kollégájához irányított azzal, hogy akár lenne is lehetőség elhelyezkedni. Előbb külsősként dolgoztam. Akkoriban volt egy magazinja a klubnak, ami 10 alkalommal jelent meg és abban kaptam saját rovatot, illetve írtam beszámolókat. Én nem tanultam ezt a média-szakmát, de gyermekkoromban sokat olvastam és a sportot pedig faltuk családi szinten. Írni is szerettem, emlékszem, hogy iskolai tanárom azt mondta, hogy sportújságírónak kellene mennem.

Egy évig dolgoztam külsősként, majd főállásban is elhelyezkedhettem a klubnál. Előbb még csak a weboldalt szerkesztettem, írtam a tudósításokat, majd ahogy végeztem a tanulmányaimmal, elláttam minden informatikai feladatot. Évről évre több területbe belekóstoltam és beleláttam a klub működésébe. Volt, hogy például én intéztem a játékvezetők utazásait vagy soförködtem. Ezzel párhuzamosan jött az edzősködés. 2001/2002-ben játszott nálunk Tully Bevilaqua, akinek az akkori – edzői végzettséggel – rendelkező férje megkapta a kadett csapatot. Egy kollégámmal kerültünk mellé, fordítottunk, segítettünk mindenben az ausztrál szakembernek. Utána beiratkoztunk a kétéves sportedzőire és ennek elvégzését követően meg is kaptam az első csoportomat. A soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola 1-2. osztályosait vettem át a szülési szabadságra menő kolléganőmtől. A kezdetek így alakultak.

Fotó: Sopron Basket

Maradva a hűségnél, akárhogy számolom, akkor neked ez az első és egyetlen főállású munkahelyed eddig?

Gyakorlatilag igen. Mellékesben voltak munkák. Főleg az elején, amikor ez még nem volt egy teljes állás. Én ilyen szempontból valamennyire a régi vonalhoz tartozom, akikre nem jellemző a gyakori váltás. A szüleimtől is ezt láttam, ők is egy munkahelyen töltötték egész szakmai életüket. Ezen felül pedig a klubnak is köszönhető ez, amely mindig tudott olyan munkát biztosítani, mely motivált. Török Zoltán vezetésével szépen kiépült minden a női kosárlabda körül. Kezdve az utánpótlással, majd az aréna üzemeltetéssel. Ezt 2005-ben vettük át a várostól, ami rengeteg feladatot jelentett. Emlékszem, hogy én magam flexeltem például a lelátók cseréjénél, vagy tettük le a kollégákkal a parkettát. Itt az irodában még mindig az van, amit mi tettünk le. Ennek köszönhetően magunkénak érzünk mindent.

Fotó: Sopron Basket

A díj indoklásában szerepelt még egy terület, ez a rendezvényszervezés. Sopron 2015 óta számtalan nagy nemzetközi eseménynek volt házigazdája, melyek lebonyolítását te fogtad össze. Ez hogy jött? Mennyire készültél erre?

Kisebb rendezvényekkel indult. Az amerikai válogatottat kétszer is vendégül láttuk, rendeztünk Magyar Kupa döntőket. Kulturális vonalon sok népszerű musicalt hoztunk az arénába, kettőt, a Miss Saigon és az Elfújta a szél monumentális darabokat pedig szabadtéren, a városi stadionban szerveztük, ami szintén adott tapasztalatot. A 2015-ös Európa-bajnokság soproni csoportja alkalmával dobtak be a mélyvízbe. Addig a rendezvények lebonyolításánál kis szinten egy tagja voltam a szervezőbizottságnak, de akkor nekem kellett összefogni a szálakat az egyes területek között és a nemzetközi szövetséggel való a kapcsolattartást. Utána jött egy U18-as, majd két U20-as Európa-bajnokság, közben kibővített stábbal két Final Four, illetve idén nyáron a leány és fiú U20-as FIBA-Challenger.

Az informatikai tanulmányaim itt segítettek igazán. Akármennyire is ismeretlen volt a terület és nem vagyok egy központi ember, inkább a háttérben szeretek dolgozni, de az informatikában megtanultam egy rendszer-szemléletet. Ez a gondolkodás, a hibák behatárolása, feltárása és megoldása segített abban, hogy el tudtam látni ezt a szervezői munkát.

Az elismerések nem maradtak el. Az első Euroliga Final4 után ti is publikáltátok a FIBA-tól érkezett méltatást. Miben látod a siker kulcsát?

Tapasztalt, odaadó és összeszokott közösség alakult ki. Szezon közben a mag együtt dolgozik a sportakadémián és a felnőtt csapatnál. Így egészülünk ki a nemzetközi rendezvényekre egy nagyobb stábbal, de olyanokat vonunk be, akik korábban bizonyították a rátermettségüket. Emlékszem arra, hogy a 2015-ös Európa-bajnokág alatt és az első U18-as Európa-bajnokságon rengeteg új dologgal kellett szembesülni. Megszokni azt, hogy van egy irányító szerv felettünk. Mi helyben sok rendezvényt csináltunk, de hozzászoktunk, hogy mindent úgy alakítottunk, ahogy szerettünk volna. El kellett fogadni, hogy van, amit mi szeretnénk, de ennek összhangban kell állnia akár a nemzetközi, akár a magyar szövetség elvárásaival. Az arany középút megtalálása nagyon fontos ebben a munkában és úgy érzem, hogy sikerült is.

Ennek visszajelzése lehet, hogy arányaiban sok rendezvényt kap Sopron.

Így van. A második Euroliga Final4 egyértelműen ennek köszönhető. Ez nem titok, ott el is hangzott a hivatalos egyeztetéseken: nem látták biztosítottnak, hogy más olyan rövid idő alatt – akkor három hetünk volt – meg tudja szervezni az elvárt szinten.

Fotó: Sopron Basket

Sok feladatot felsoroltál. Nem merült fel benned, hogy egy-egy területre fókuszálj és párat engedj el?

Van, amit időközben elengedtem, de a folyamatos fejlődés mentén mindig jönnek újak is. Nyilván én is érzem, hogy azért ez sok. Most már nem a 20-as, 30-as éveimben járok és bizony jobban oda kell figyelni a pihenésre, feltöltődésre. A médiát szeretem nagyon és Török Zoltánnal félszavakkal is megértjük egymást, ami sokat segít a klub kommunikációjának a működtetésében, hiszen hatékonnyá, gyorssá teszi. Emellett olyan kollégák vannak a közösségünkben, akikkel nagyon hatékonyan lehet összedolgozni.

Az edzősködés eközben hivatássá vált. Nem is munkaként tekintek erre, nekem az mindig feltöltődés, amikor a gyerekeknek edzést tarthatok. Sok energiát, türelmet igényel, nagy felelősség, de másik oldalon annyi pozitívat kapok vissza, ami semmi mással nem összehasonlítható. Ehhez elsősorban az a felismerés kellett, hogy könnyen megértetem magam a gyerekekkel, tudok rájuk hatást gyakorolni. Fontosnak tartom, hogy nem csak a kosárlabdával ismerkedjenek meg az edzéseken, de sok mindent vigyenek magukkal az életre. Nyilván a többségből nem lesz kosaras, de mindenki tud magával vinni valamit. Akár már azzal, hogy könnyebben be tud kapcsolódni egy közösségbe, amit a legjobban csapatsportban lehet megtanulni.

Milyen korosztállyal foglalkozol?

Az előkészítő osztályokat öleli át a munkám. Tehát az általános iskola elsőtől a negyedik osztályáig terjedő csoportokkal, a kenguru csoportokkal foglalkozom. Két iskolában, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában és a Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Hogy miért ez a korosztály? Azt gondolom, az embernek mindig az elején kell kezdenie az edzősködést és utána lépkedhet fel. Ahogy mondtam: én belekóstolhattam egy kadett csapat munkájába is. Ott másként kell foglalkozni a gyerekekkel, más problémák merülnek fel. Az is érdekes volt, egy kadett ezüsttel és számtalan szép emlékkel, de amikor a kicsikkel kezdtem el foglalkozni, akkor éreztem azt, hogy megtaláltam a tökéletes helyem.

Azon túl, hogy mindig keresi az ember a lehetőségeket a megújulásra, a kihívásokat, azt vallom, hogy mindig abban a korosztályban kell tevékenykedni, ahol a leghatékonyabb egy edző. Itt próbálom kihozni a munkából a maximumot. A legkisebbeknél a megújulás biztosított, hiszen minden évben jönnek új elsősök és az nagyon motiváló, hogy mindenkit meg kell ismerni, a csoporthoz igazítani a munkát. Soproni születésűként, lokálpatriótaként, ez a kitüntetés sokat jelent nekem, nagyon jól esik, de ennél jóval nagyobb elismerés számomra, amikor nap, mint nap látom a tanítványaim arcán az önfeledt boldogságot az edzések során, egy-egy gyakorlat, feladat sikeres teljesítése kapcsán.

Fotó: Sopron Basket

Kis túlzással az egyik legnagyobb felelősség ebben a korcsoportban van. Egyrészt kiépíteni egy olyan bizalmat, hogy a szülők ott merjék hagyni a gyerekeket, illetve olyan munkát kell végezned, hogy ne vedd el a kicsik kedvét a sporttól. Ezt hogy kezeled?

A szülők egy nagyon fontos pillér ebben, ahogy a velük való kommunikáció is. Ők lehetnek ennek a munkának az egyik legfontosabb támogatói, de ehhez néhány dolgot meg kell velük értetni. Én mindig azt szoktam mondani, hogy a legfontosabb feladatuk: a gyermekük rendszeresen el tudjon jönni az edzésekre és mindig pozitív gondolatokkal támogassák őket. Nem kell nyomást helyezni a gyerekre, hagyják, hogy élvezzék, amit csinálnak. Lelkesen, szorgalmasan dolgozzanak. Ha ebből a munkából az sül ki, hogy valakiből profi kosárlabdázó lesz, az szuper, de egy bónusz. Ebben a korban most az a lényeg, hogy élvezzék, egy egészséges életmód irányába tereljük őket. Nincs semmi veszíteni való és a csapatsport a közösség miatt nagyon sok olyan pluszt ad, ami csak segítheti őket. Nekem pedig úgy kell dolgoznom, hogy abban a két órában, amíg edzésen vannak, úgy bánjak velük, mint a tiszteletbeli gyermekeim.

Sopronban ez a munka mennyire szól élsportoló keresésről? Gondolom azért a gyerekek mozgása, labdaérzéke elárul néhány dolgot. Van ilyenkor kommunikáció a szülővel, hogy érdemes erre ráfeküdni, folytatni idősebb korban?

Ahogy mondtad: nyilván pár dolog látszódik, akár a mozgást nézve, akár ahogy a labdához nyúl a gyermek. Ezek a pluszok, de a lényeg az előkészítő korosztályokban a sportág megszerettetése. Akarjon a gyermek edzésekre járni és erre már lehet építeni majd a sportakadémia felsőbb csoportjaiban, ahol már természetesen változnak a hangsúlyok. Az első-második osztályban még játékos feladatok vannak. Szemléletes példa, hogy kidobóznak, ami nekik játék, de közben a kosárlabda alapjaival ismerkednek. Összedolgoznak, passzolgatnak, helyezkednek, ami a kosárlabdára vezeti rá őket. Amikor harmadik-negyedik osztályba lépnek, az egy következő szint. Ekkor már a játékosságot egyre jobban felváltja a kosárlabdára hasonlító munka. A szülőknek mindig azt mondom, hogy ha jól dolgozik, szorgalmas a gyermekük, az egy biztos alap a folytatáshoz. Nem szeretek ennél többet mondani, mert ha beleélik magukat, annál nagyobb a csalódás, ha nem a tervek szerint alakul valakinek a sportpályafutása. Ez egy összetett kérdés, amihez sok mindennek kell összejönnie.

Ugyanez igaz az eredményekre is. Szülői értekezleten, amikor a kenguruknál az első mérkőzések jönnek, akkor mindig elmondom, hogy csak biztatni kell a gyermeket. Nem szükséges még tanácsokat is adni. Egy gyermek meg akar felelni az elvárosoknak, akár saját magának, akár az edzőjének. Ha még a szülőnek is, akkor abból káosz lesz. Akkor a gyermek a nyomást fogja érezni. Nem a mindenáron való győzelem a cél, hanem a játék szeretetének az átadása. Az, hogy küzdjön, hajtson. Természetesen fontos visszajelzés a győzelem, de az nem írhat felül mindent, és az eredményt ebben a korban nem számokban kell mérni! Nekem az a feladatom, hogy felkészítsem őket a következő lépések megtételére, hogy amikor elkezdik a munkát egy szinttel feljebb, akkor a kollégáktól azt halljam vissza, hogy megkapták azokat az alapokat, amire ők tudnak építkezni. Éppen ezért a mérkőzéseken kisebb célokat, részfeladatokat tűzünk ki a tanultaknak megfelelően és azokat gyakoroljuk. Sokszor nem is tudják a gyerekek az eredményt. Elhangzik gyakran, ha nincsenek eredmények, akkor elmegy a kedvük a gyerekeknek. Én úgy tartom, ha normálisan van lekommunikálva a gyerekek és a szülők felé, hogy mi miért történik, akkor ez nem következhet be.

Van olyan egykori tanítvány, akire különösen büszke vagy?

Többre is. Amikor Weninger Virág bemutatkozott a felnőtt élvonalban, majd magára ölthette a válogatott mezt is, az olyan pillanat volt, amit minden gyerekekkel foglalkozó edzőnek csak kívánni tudok! Természetesen ebben Virág szorgalmas, alázatos munkája és több edzőkolléga munkája is benne van, de rendkívül felemelő érzés, hogy én is részese lehettem. Ugyanilyen megható pillanat volt együtt ünnepelni bajnoki és kupa elsőséget Kocsis Fannival, megélni pár hónapja Kókai Patrícia bemutatkozását a Sopron Basket színeiben, vagy látni Gyöngyösi Janka sikereit is, aki ugyan jelenleg nem Sopronban pattogtat, de én mindig látni fogom benne azt az ovis kislányt, aki 5 és fél évesen már ziccert tudott dobni az iskolás csoportomban. Szerencsére többen is vannak, akik követhetik őket! Ha időm engedi, kimegyek az egykori tanítványok mérkőzéseire, szorítok nekik. Azt is hozzá kell azonban tennem, hogy az is nagy öröm, ha valakiből nem lesz végül kosárlabdázó, de nem szakad el a sportágtól, vagy csak később, ha találkozunk, boldogan emlékezik vissza a régi időkre, hozzátéve, hogy mennyit adott neki az élet más területein való boldoguláshoz a kosárlabdában eltöltött időszak.

Fotó: Sopron Basket

Ugorjunk egy nagyot. A kicsikkel megszerzett tapasztalatokat felhasználva aktívan részt veszel a preakadémiai rendszer kialakításában. Induljunk az alapoktól, hogy mi az a preakadémia?

Ez egy előszóbája a sportakadémiának. Olyan utánpótlás műhelyeket keresünk, ahol a mi szakmai tudásunk segítségével meg tudják tenni helyben azokat a lépéseket, hogy amikor egy fiatal 15 éves korban a sportakadémiára belép, akkor könnyebb legyen neki a váltás. Ne szembesüljön hiányosságokkal. Ugyanazok az elvén mentén dolgozzanak ezekben a társintézményekben, ahogy mi is a sportakadémián. Én a saját korosztályomról tudok mesélni, hogy ott miként állítottuk össze a terveket. Összefoglaltuk a toborzók tapasztalatait és azt, hogy min van a hangsúly kezdetekben. Emellett mintaedzéseket készítettük. A toborzásban aktívan részt vettem, akár az iskolai kapcsolattartást, akár a nyári táborok vagy jamboree-k lebonyolítását nézve. A kiválasztás rendszerének felépítésében is kivettem a részen és abban is például, hogy a pedagógusokat, akik a gyerekkel dolgoznak, szülőkkel találkoznak, hogyan motiváljuk. Ezeket mind igyekszünk átadni.

A munka ezen része azért nagyon fontos, mert óriási szükség van a tömegesítésre. Anélkül minőségi élsport sem lesz. Ráadásul a járvány miatt számíthatunk hiányosabb generációkra, ami később is megmutatkozik majd. Emiatt is szükséges, hogy minél előbb utolérjük magunkat. Szerencsére ezek az ötletek, folyamatok, amiket az évek folyamán bevezettünk, működtek. Ezért nagyon hálás vagyok az iskoláknak, hogy támogattak minket. A járvány nagy károkat okozott, sok gyermeket elvitt a sporttól. Arra büszkék lehetünk, hogy a májusban elkezdett munkának köszönhetően, ami most szeptemberben zárult, az utóbbi évek legnagyobb létszámával dolgozhatunk. Hogy az arányokat érzékeltessem, most 40 lány van a csoportomban, a korábbi években a 22-25 kiugró létszám volt. Annak, hogy váltottunk, személyesebbé tettük a toborzókat, én is elmentem órákat tartani helyben, ahol kisebb csoportokban dolgoztunk, meglett az eredménye.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Ennek a rendszernek a kiépítése egy saját vállalás vagy ez a sportakadémiai rendszer elvárása?

Ez egy olyan irány, ami felé elindult a központi irányítás. Ahogy a sportakadémiai rendszer új, úgy minden évben vannak tapasztalatok, mindenki szembesül különböző problémákkal. Törekszünk újítani, finomítani és ez is egy ilyen lépcsőfok. Fontos, hogy ennek a hatását nem egy-két éven belül fogjuk érezni, de bízunk benne, hogy hatékony lesz. Esetünkben ez egy határokon átívelő együttműködés lesz. Zalaegerszeg mellett Somorjával állunk tárgyalásban. Az is fontos, hogy biztosítsuk ne csak a sportakadémiára kerülők előmenetelét, de megtaláljuk azoknak a helyét, útját, akik ugyan elkezdték és komolyan foglalkoznak a sportággal, de nem érnek el egy olyan szintet. Ebben pedig nagyon fontos a Soproni Egyetemmel való együttműködés, ahol tudják egyengetni a tanulmányaikat.

Zárásul nézzük a nagyobb képet. Most már a sportakadémiákon biztosított minden a kiemelkedő munkához, de az addig vezető út egységesítése, tervezhetőbbé tétele egy következő nagy lépés.

Egyetértek. Nagyon fontos, hogy egy irányba menjen a szakma. Az a cél, hogy minél több kosarast adjunk az élvonalnak vagy akár a nemzeti csapatnak. Ez összefogás nélkül nem megy. Te is készítettél riportot arról, amikor Czirják Szilviáék Barcelonában jártak. Az ottani akadémián 14 éves kor előtt nem foglalkoznak gyerekkel. Ők a többi klubtól kapják a fiatalokat. Az első kérdése mindenkinek az volt: “hogy lehet, hogy ők mind jók?”. A válasz egyértelmű, hogy így épült fel a rendszer. Olyan munkát végeznek a műhelyek, hogy egy irányba haladva ugyanazt képviselik és garantált a minőség. Valamennyire nekünk is erre a szintre kell eljutni. Ennek van egy olyan oldala is, hogy aki nem ér el egy olyan szintet, hogy a sportakadémián folytassa, de helyben akkor is tud saját klubja legjobbjai közé tartozni, mert kapott egy erős képzést. Ez pedig a helyi egyesületet is erősítheti, ami így teljessé teszi a rendszer körforgását.

Hirdetés