Hirdetés
3x3

Az U18-as 3×3-as válogatott 2023-ban is hazai rendezésű világbajnokságon bizonyíthat



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

November elsején kialakult a 3×3-as kosárlabdában a 2023-as szakági világbajnokságok mezőnye. A felnőtt és az U23-as nemzeti csapat mellett az U18-as válogatottunk is megmutathatja magát a világelitben.

Az U18-as világbajnokságnak 2023 nyarán is Debrecen ad otthont. A cívisváros immár negyedik alkalommal rendezi meg ezt a tornát. Nagy motiváció a fiataloknak, hogy hazai közönség előtt bizonyíthatnak.

„Azt tapasztaltuk az elmúlt szezonban is, hogy akiket be tudunk hívni a válogatottba, ők mind nagy odaadással és szeretettel csinálják a 3×3-at.” – hangsúlyozta lapunknak Károlyi Andrea szövetségi kapitány. „A nyáron velünk dolgozóktól olyan jelzések érkeznek, hogy ismét várják a közös munkát. Ezekre a visszajelzésekre nagyon büszke vagyok! Minden évben ezt tapasztaltam a felnőtt válogatottal is, hogy szívesen jönnek a játékosok.”

Az U18-as válogatott 2022-ben a világbajnokságon a 11. pozícióban zárt. Az U17-es válogatottunk pedig a sikerrel megvívott selejtező után az Európa-bajnokságon 10. helyet szerzett. Vannak kiöregedők, de lesznek visszatérők is, ahogy új játékosokra is számít a szakmai stáb.

„Az utánpótlás válogatottak nehezebben hozzáférhetőek. Nekik a válogatott szünetben is megy a bajnokság, kizárólag a Heraklész heteken érhetőek el. Természetesen vannak nevek a fejünkben, de még korai erről beszélni. Az 5:5 válogatottak elsőbbséget élveznek. Annyiban lesz más az előttünk álló nyár, mint a 2022-es volt, hogy az 5:5-ben az U19-es világbajnokságra nem kvalifikált a magyar válogatott és az EYOF-nak sem lesz 5:5 tornája.” – fogalmazott Károlyi Andrea.

A világranglistát tekintve U18-ban 41. helyen áll Magyarország. Az európai ranglistát nézve pedig a 16. pozíciót foglalják el a mieink. A kontinensünk legjobbja – legalábbis a megszerzett pontok alapján – Németország.

„Nehéz előrébb lépni, mert a nagy versenyeink közül az Eb-selejtező nem ad világranglista pontokat. Mi a világbajnokságról és sikeres kvalifikáció esetén az Európa-bajnokságról tudnánk pontokat gyűjteni. Németország a legjobb európai válogatott, velük játszottunk idén Athénban az Európa-bajnokságon és volt olyan játékosuk, aki addig 16 tornán szerepelt a szezonban. Óriási szükség lenne több tornára pontszerzés és tapasztalatszerzés miatt is. Ezt viszont csak környező országokkal összefogva nemzeti szövetségek szintjén lehetne megszervezni.” – összegzett Károlyi Andrea.

Hirdetés