Hirdetés
3x3

2023-ban is világbajnokságon bizonyíthat az U23-as 3×3-as válogatott



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Múlt héten, a világranglista november 1-i állása alapján, hivatalossá vált, hogy 2023-ban is világbajnoki résztvevő lesz az U23-as 3×3-as válogatott.

Az U23-as válogatottunk az elmúlt szezonban a 24 mérkőzéséből 20-at megnyert, a korosztályos világbajnokságon 7., a Nemzetek Ligájában 8. pozícióban zárt. A világranglistát nézve Süle Krisztina együttese a 14. lett, mely az európai rangsorban a 9. helyet jelenti.

„Az idei évben alanyi jogon nem tudtuk kivívni a világbajnoki részvételt, Oroszország kizárása után szabadkártyát kaptunk. Mindenképpen az volt az egyik kiemelt cél a 2022-es szezonra, hogy olyan helyen zárjunk a világranglistán, melynek köszönhetően alanyi jogon ott lehetünk a 2023-as lengyelországi világbajnokságon.” – hangsúlyozta Süle Krisztina szövetségi kapitány. „Rengeteg munka áll ezen eredmény mögött, de ahogy mondtam a bukaresti világbajnokság után is: élveztük minden pillanatát. Sokat dolgoztunk azért, hogy visszakerüljünk ebbe a pozícióba és nagyon jó érzés volt, amikor hivatalosan megerősítést nyert.”

Bár még csak november van, de már zajlik a 2023-as évad előkészítése.

„Figyeljük a játékosokat és egyeztetni kell a felnőttekkel is, hiszen az olimpiai kvalifikációs év miatt sok szempontot figyelembe veszünk.” – mondta Süle Krisztina. „Egymásra vagyunk utalva és a közös munka jól működött az elmúlt szezonban, hasonlóra számítok most is. Februárban tervezzük az első összetartást, de addig nagy munka vár a szakmai stábokra a keretek kijelölésével.”

Egy biztos, hogy a 2023-as U23-as világbajnokság a korábbi évekhez hasonlóan szeptember végén és október elején szezonzáró esemény lesz. Ezen felül azonban sok konkrétumot még nem tudni a következő szezonról.

„Nagy szükség lenne, ha az U23 mellett U21-es válogatott is indulhatna a Nemzetek Ligájában. Az nagyon sok pontot jelentene. A felnőttek Women’s Series szereplését kiegészítve reálisan elérhető lenne az olimpiai selejtező. Ezzel együtt pedig az U23-soknak is perspektívát tudnánk mutatni a jövőre. Visszajöttünk, megint ott vagyunk a láthatáron, most kellene megragadni az esélyt.” – összegzett Süle Krisztina szövetségi kapitány.

Hirdetés