Hirdetés
Utánpótlás

Újabb mérföldkő a Soproni Darazsak Sportakadémia életében: az első tanévnyitó a kampuszon



:

:

Hirdetés

Tavasszal adták át a Soproni Darazsak Sportakadémia kampuszát, mely újabb lépcsőfok volt a sportakadémia életében.

Ezen lépcsőfokok között a következőre augusztus 31-én, hétfőn került sor, amikor megtartották az első tanévnyitót a kampusz életében.

Mint ismert, a kampuszban egyebek mellett helyet kapott egy 60 fős kollégium 2-3 ágyas elhelyezéssel, önálló vizesblokkokkal. Emellett sportmenza is szolgálja a sportolók megfelelő táplálkozását. Egy minden igényt kielégítő 100 fős előadóterem, tanulószobák, relaxációs, egészségügyi és sportdiagnosztikai központ, továbbá irodák is kialakításra kerültek. A létesítmény célja, hogy hozzájáruljon az ifjú női kosárlabdázók sokrétű fejlődéséhez az államilag elismert Sportakadémia céljainak megvalósításához.

A Soproni Darazsak Sportakadémia eseménydús nyarat tudhat maga mögött. Rangos elismerésként a közelmúltban Seres Éva az év U16-os edzője címet vehette át. Az erről készült átfogó interjúnk ITT olvasható.

Székelyföldi edzőtáborozással indította a szezont az U16-os és az U18-as gárda. Eközben a nemzeti csapatoknál is számítottak a soproni növendékekre. A felnőtt válogatott munkájába belekóstolhatott Sitku Zsuzsanna, az U21-es 3×3-as együttessel dolgozott Gergő Janka és Völgyi Lili, miközben a szakmai munkát Hollós Dániel irányította.

Az U20-as válogatott bő keretében válogatottban Janzsó Alíz, Rokob Zora és Sinka-Pálinkás Szofi szerepelt, az U18-asoknál Ocsenás Móna és Laczka Miklós, míg az U16-os bő keretben Szabó Loreláj, Ujhelyi Lea, Perkó Tamara, miközben a szakmai munkát Molnár Frantisek gyúró is segítette. Az U14-es Sloveni Ball-on Csipkó Barbara edző stábtagként dolgozott a magyar csapat mellett, melynek egyik vezére Csaplár-Nagy Lilla volt. Őt az All-Star ötösbe is beválasztották.

Hirdetés