Hirdetés
Magyarország

28 pontos hátrányban lép pályára a Szekszárd Isztambulban



:

:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés

Szerdán 18 órától rendezik Isztambulban a Galatasaray és az Atomerőmű KSC Szekszárd Európa Kupa negyeddöntő párharc visszavágóját. Az első mérkőzést 88-60-ra nyerte a török gárda. Természetesen ezúttal sem marad el állandó rovatunk. A játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

Galatasaray – Atomerőmű KSC Szekszárd

“Nem tudok jelzőt találni az előttünk álló mérkőzésre. Nyilvánvalóan nem szeretnék túlzásba esni, hiszen ki lehet kapni ettől a Galatasaray-tól. Nem véletlenül nyertek öt alkalommal az Euroligában idén, de itt osztálykülönbség mutatkozott a két csapat között. Ebben az első mérkőzésben benne lehetett az is, hogy a Galatasaray mostanra állt össze és náluk valóban lejátszódott az a fejekben, ha már adódott egy ilyen lehetőség, akkor azt ragadjuk meg. A Szekszárdnak ellenben ez nem sikerült, így még szoros eredményt sem tudtak kialakítani. Amikor Kelsey Plum leszedett egy lepattanót, végig cikázott az emberek között és dobott egy kosarat, az a jelenet mindent elmondott sajnos.

Gereben Livi és Miklós Melinda nem játszott a Galatasaray elleni első mérkőzésen és ők szerdán sem lesznek. Kolby Morgan a PEAC ellen azért nem lépett pályára, mert az halasztott meccs volt, tehát ő szerdán már újra játszhat. Visszatérve a hiányzókra, Gereben Livi és Miklós Melinda nagy kiesés a rotációból, mert jelentős játékperccel rendelkező játékosok, de ha igazán jó formában van a Szekszárd, lettek volna még olyanok, akik hozzá tudnak tenni. Ugyanezt a kettősséget éreztem a pécsi mérkőzés kapcsán is, ahol az első negyedben 10 pont feletti különbséget sikerült kialakítani. Ott volt az a tudat, ha összejön a győzelem, akkor szombaton Sopronban az alapszakasz-győzelemért lehet játszani és nem sikerült nyerni. Általában, ha a Szekszárd egy hozzá közel álló csapat ellen már az első negyedben ekkora előnnyel rendelkezik, akkor nyerni szokott. Ez azt mutatja, nem biztos, hogy teljes most az összhang.

Hogy mit lehet mondani a visszavágó előtt a csapatnak? Nagyon nehéz ez a helyzet és tényleg nem tudom erre a választ. Ilyenkor nincs más választás, mint felszállni szó nélkül a repülőre, lejátszani a mérkőzést és hazajönni. Itt maximum a játékosok egymás között beszélhetnek úgy erről, hogy abban valami építő dolog lehet, de még az sem könnyű. Különösen úgy, hogy a szombati vereséggel gyakorlatilag a soproni alapszakasz-záró bajnoki is tét nélküli lett. Nem látom ugyanis, hogy olyan állapotban lenne a Szekszárd, hogy akár Isztambulban, majd nem sokkal később Sopronban egy nagy különbségű győzelmet hozó mérkőzést tudna játszani.

Nagyon nem mindegy viszont, hogy a bajnoki negyeddöntőre milyen szájízzel megy bele a csapat. Ezért nem szabad teljesen elengedni ezeket. Amit beszéltünk a múlt héten, hogy ennek az élettől kapott lehetőségnek két kimenetele lehet a 0/14-es Euroliga csoportkör után. Ki lehet kerekíteni a szezont egy bravúros eredménnyel, de egy nagy vereség, mint amilyen a csütörtöki is volt, kedvezőtlenebbé teheti az összképet. Sajnos úgy néz ki, hogy a rosszabb forgatókönyv érvényesül.”

Hirdetés