Hirdetés
Archivum

30 nap múlva rajtol az Európa-bajnokság



:

:

Hirdetés

30 nap múlva, 2019. június 27-én kezdõdik a nõi kosárlabda Európa-bajnokság, melyet Szerbia és Lettország rendez közösen. Szubjektív összeállításban néztük meg, hogy a 16 csapat hol tart a felkészülésben.

Az A-csoportban szerepel a címvédõ Spanyolország, mely ezúttal is a legnagyobb esélyesként várja a kontinenstornát. Lucas Mondelo nem számíthat majd Alba Torrens játékára, de minden más klasszis rendelkezésre áll. Szinte a teljes keretre igaz viszont, hogy az európai topligák brutálisan nagy terhelésébõl jönnek. Mivel a spanyolok a Világbajnokságon is éremért hajtottak tavaly õsszel, a legjobbjaik kis túlzással egy éve megszakítás nélkül dolgoznak. Ez okozhat fejfájást, fizikális holtpontot számukra. Talán a legnagyobb veszélyt ez jelenti a címvédõ esetében. A társházigazda lettek bíznak egy szép menetelésben. Tekintve, hogy a csapatuk az Euroligában bravúrt-bravúrt halmozó TTT Rigára épül, jól látató, hogy a motiváció, koncentráltság és az összeszokottság lehet a nagy erényük. A válogatottjuk ráadásul a Rigából jól ismert Shey Peddy-vel egészül ki honosítottként, aki növeli a versenyképességüket.

Ukrajna és Alina Iagupova minden Világverseny elõtt nagy kérdõjel. Sokáig nem volt biztos, de Iagupova végül bekerült a bõ keretbe. Ugyanakkor idõ elõtt véget ért számára a török szezon, nem ismert a formája, állapota. Visszatér a csapatukba viszont Olesia Malashenko és Valeriya Berezhynska, akik jelentõsen javíthatják a variációs lehetõséget. D’Andra Moss honosítottként segíti a csapatot, de rutinjával Oleksandra Gorbunova (Radulovic) is igyekszik majd hozzátenni. A briteknek ezen trió mellett brutálisan nehéz dolguk lesz gyõzelmet szerezni. Ott van ugyanakkor a Temi Fagbenle és Jo Leedham köré épülõ, nemzetközi kupás rutinnal rendelkezõ mag, akikben joggal bízhat Jose Maria Buceta szövetségi kapitány.

A B-csoportban szerepel Franciaország, akik elõzetesen a spanyolok mellett a legnagyobb favoritok. Õsszel a Világbajnoksággal elindult egy fiatalítási folyamat. Az a csapat tavaly azzal a lendülettel ötödik helyet szerzett. Marine Johannes extra szezont futott klubszinten, de általánosságban is elmondható, hogy a Lyon, Lattes Montpellier, Bourges trióban kulcsemberként kiváló teljesítményt nyújtottak játékosaik. Valeriane Ayayi az USK Prahával szerzett EL-bronzérmet. Bria Hartley pedig honosítottként érkezik. A rutin, a szerkezet extra. A cseheknél nincs sok kérdés, hiszen adott az USK Prahával edzõdõ rutinos mag, amihez Kia Vaughn csatlakozik honosítottként. Stefan Svitek gárdája stabil teljesítményt nyújtott a selejtezõkön, még a belgákat is verték. Két éve ugyan nem jutottak tovább a csoportból, éppen mi vettük el tõlük ezt a lehetõséget, ha megismétlõdne az idõ elõtti kiesés, csalódottak lennének.

Montenegró szakmai téren veszítette a legtöbbet a selejtezõk óta, hiszen Roberto Iniguez nem vállalta már a kontinenstornát. A helyét az egykori klasszis irányító Jelena Skerovic vette át, aki sokat nem változtatott a kereten. Gyakorlatilag az összes még aktív és elérhetõ ismertebb klasszist behívta. A honosítottjuk Glory Johnson lesz, de ott van a bõ keretben Jelena Dubljevic, Milica Jovanovic, Snezana Aleksic, a Wisla Krakow-ból Bozica Mujovic, illetve Irena Matovic is. A svéd válogatottat jól ismerhetjük, hiszen több játékosuk megfordult hazánkban. Legutóbb Amanda Zahui, Frida Eldebrink és Danielle Hamilton-Carter. Kiváló klubszezonból jön Elin Eldebrink és Farhiya Abdi, miközben Louice Halvarsson visszatérése a magas posztokat erõsíti. Olimpiáról álmodnak, de addig rögös az út. A kulcsemberektõl minden meccsen extra kell és szûkösnek tûnik meccsnyerõ klasszisok terén a variációs lehetõségeik száma.

A C-csoportban figyelhetjük a magyar válogatottat. Sokat írtunk a csapat felkészülésének kezdetérõl, így jól ismerhetjük, hogy egy fiatal keret egészül ki rutinos játékosokkal. Egyre többen helyet követelnek maguknak a korábbi évek sikeres korosztályos nemzeti csapataiból, de nekik inkább 2021 vagy 2023 lehet az eredményorientált torna. Az egység az igazi erõssége ennek a gárdának, mely kiváló benyomást tett a selejtezõ-sorozatban. Honosítottként Yvonne Turner segíti majd a munkát. A kiegyenlített négyesben tényleg bármi lehet. A törököknél egyre inkább a végéhez közeledik egy korszak, ezt láthattuk az õszi Világbajnokságon. A fiatalok kevés lehetõséget kapnak klubszinten. Bár már körvonalazódik egy olyan mag a Fener, Cukurova, Galata, Botas, Mersin ötös hazai játékosaiból, akik versenyképesek lehetnek. Az Eb egyik nagy kérdése, hogy merre indulnak el.

Olaszország Cecilia Zandalasini és Giorgia Sottana zsenijében bízva nagyon várja a nõi kosárlabda válogatottjuk nemzetközi áttörését. Gyakorlatilag minden korosztályos tornán számolni kell csapataikkal, a felnõttek szintlépése viszont hiányzik. Zandalasini a két évvel ezelõtti Eb-hez képest rengeteg rutint gyûjtött a Fener-nél és a WNBA-ben, ha kijön neki a lépés, akkor meghozhatja azt a pluszt, ami ehhez kell. Szlovéniánál nagy változások a korábbi évekhez képest nincsenek. A legismertebb játékosaik, az UMMC Jekatyerinburgot erõsítõ Nika Baric és az USK Praha irányítója Teja Oblak természetesen ott lesznek a kontinenstornán. A honosítottjuk továbbra is az erõs fizikális adottságokkal rendelkezõ amerikai center Shante Marie Evans, de a festékben Eva Lisec-re is számíthatnak. Két éve egy labdán múlt a továbbjutásuk a csoportból, most ezen lépcsõfok megmászását tûzték ki célul.

A D-csoportban a társházigazda Szerbia sok magyar szurkolónak is közel áll a szívéhez. Az elmúlt évadot hazánkban töltõ szerb játékosok közül Nevena Jovanoviæ, Sara Krnjiæ, Jovana Popoviæ, Aleksandra Crvendakiæ és Maja ©koriæ kapott lehetõséget. Az immár édesanyaként visszatérõ Jelena Milovanovicot, a Franciaországban új impulzusokat szerzõ Ana Dabovicot és természetesen a Kurszk sztárját Sonja Petrovicot is kell emelni. Marina Maljkovic visszatérése szövetségi kapitányként és a hazai pálya sokáig viheti õket. Ebben a négyesben szerepelnek az oroszok, akiket az Euroliga-gyõztes mester Olaf Lange készít fel. Minden Maria Vadeeva körül forog, aki sikeres WNBA idén-nyitó után júniustól már a válogatottal készül. A selejtezõben is láthattuk õket a mieink ellen. Magas posztokon kiemelkedõen erõsek, de a 10-15 évvel ezelõtti dominancia nagyon távolinak látszik. Továbbra is fejfájást okoz számukra, hogy a legjobbjaik keveset játszanak klubszinten. Igaz, a légiós-szabályok sokat szigorodtak arrafelé is.

A fehéroroszok az elérhetõ legerõsebb összeállításukban készülnek a 2019-es kontinenstornára. Visszatér a csapatukba a 36 éves klasszis center Yelena Leuchanka, de mellette a tervek szerint ott lesz a palánkok alatt a Fenerbahce sztárja Anastasiya Verameyenka is. Az ismert játékosaik közül Katsiaryina Syntsina és Tatsiana Likhtarovich természetesen ezúttal is helyet kapott a keretben. A honosítottjuk Alex Bentley. Érdemes még kiemelni, hogy az extra tehetségük Kseniya Malashka szintén lehetõséget kap a bizonyításra. A 2000-es születésû játékos már 16 évesen a 2016-os olimpiai selejtezõn is megmutathatta magát. Bárkinek az életét megnehezíthetik. A halálcsoportot a 2017-es Eb-n bronzérmes, a 2018-as Vb-n negyedikje Belgium teszi teljessé. A megkérdõjelezhetetlen zseni Emma Meesseman és Kim Mestdagh vezetésével, Hind Ben Abdelkader visszatérésével és Celeste Trahan-Davis honosításával ennek a csapatnak az olimpiai szereplésben kell gondolkoznia. Erre minden esélyük meg is van.

Hirdetés