Hirdetés
Archivum

3×3-as U18-as Európa-bajnokság lesz Debrecenben



:

:

Hirdetés

Két 3×3-as nemzetközi kosárlabdatornára kerül sor szeptember elején Debrecenben.

A szerdai sajtótájékoztatón a szervezõk közölték: a 3×3-as U18-as világbajnokság tavaly júniusi sikeres lebonyolítása után a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) hároméves szerzõdést ajánlott fel a magyar szövetségnek (MKOSZ) hat világesemény megrendezésére, amelyeknek a cívisváros ad majd otthont.

Az elsõ két versenyt szeptember elején rendezik meg. A Nagytemplom elõtti téren szeptember 7-én és 8-án a világ legjobb férfi 3×3-as kosárlabdázói versenyeznek majd az úgynevezett World Tour keretében, míg szeptember 9. és 11. között Európa legjobb 18 éven aluli fiú és lány 3×3-as kosárlabdázói küzdenek a kontinensbajnoki címért. Mindkét eseményre a belépés díjtalan.
Szalay Ferenc MKOSZ-elnök kiemelte: a FIBA azt szeretné, ha a 3×3-as kosárlabda már 2020-ban olimpiai szám lenne.

“Kapcsolatrendszerünk, sportdiplomáciánk és az elvégzett munkánk eredményeként egy soha nem látott lehetõség realizálódhat, mégpedig az, hogy Magyarországon három év alatt hat igen rangos kosárlabda-eseményt rendezhetünk meg” – közölte a szövetség vezetõje. “Debrecen szerepe ebben az, hogy tavaly egy olyan világbajnokságot rendezett meg itt a Nagytemplom elõtt, amely a párját ritkítja.”

A magyar nõi csapat Debrecenben harmadik lett, majd késõbb az Európa-bajnokágon aranyérmet nyert. A férfiak 13-adikok lettek a cívisvárosban.

A 3×3-as játék, vagy korábbi nevén a FIBA 33, a kosárlabdázás egy speciális változata. Háromfõs csapatok fél pályán, egy palánkra, 12 másodperces támadóidõvel játsszák, és csaknem 250 milliós bázisával a legnépszerûbb tömegsport a világon. Hat éve szerepelt a Szingapúrban lebonyolított ifjúsági olimpia programjában, az elsõ 3×3 ifjúsági világbajnokságnak 2011-ben Rimini adott otthont.

Forrás: MTI

Hirdetés