Hirdetés
3x3

3×3: Két selejtezőtornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt válogatottunk



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

2024-ben második alkalommal szerepel az olimpiai programban a 3×3-as kosárlabda, a mai napon pedig kiderült az első három résztvevő férfi és női válogatott kiléte is. November 1-jén zárult ugyanis a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) nemzeti válogatottakat rangsoroló világranglistájának azon szakasza, amely az olimpiai részvételéről határoz – azon válogatottak, akik ezen határidő lejártakor a világranglista első három helyén álltak, automatikusan kijutottak az ötkarikás játékokra.

Az MKOSZ honlapjának jelentése szerint a férfi mezőnyben Szerbia, az Egyesült Államok, valamint Kína végzett kijutást érő helyen, a női mezőnyben pedig Kína, az Egyesült Államok, valamint Franciaország lesz ott biztosan a tornán.

A nemenként 8-8 csapatos olimpiai mezőnyben tehát még öt hely kiadó, amelyekért három selejtezőtornát bonyolítanak le 2024-ben. A magyar 3×3 női felnőtt válogatott a három selejtező közül kettőnek résztvevője – számolt be Vereb József, az MKOSZ 3×3-as referense.

Az 1. számú olimpiai selejtező:résztvevők: 1. a rendező ország, 2. Magyarország, 3. Hollandia, 4. Azerbajdzsán, 5. Egyiptom, 6. Mongólia, 7. Chile, 8. a rendező ország kontinensének ismeretében még egy ország a világranglistáról
az első helyezett jut ki az Olimpiára,
a jelenleg ismert dátum: 2024. április 17-18.

A 3. számú olimpiai selejtező:résztvevők: 1. a rendező ország, 2. Egyiptom, 3. Tunézia, 4. Kanada, 5. Chile, 6. Japán, 7. Mongólia, 8. Németország, 9. Magyarország, 10. Spanyolország, 11. Hollandia, 12. Litvánia, 13. Azerbajdzsán, 14. Lengyelország, 15. Csehország, 16. Olaszország.
az első három jut ki az Olimpiára,
a jelenleg ismert dátum: 2024. június vége

Hirdetés