Hirdetés
Magyarország

Sikeresen debütált Fegyverneky Zsófia és Honti Kata tábora



:

:

Hirdetés

A Soproni Darazsak Sportakadémia gyenesdiási kosárlabda táborának két vezetője Fegyverneky Zsófia és Honti Kata egy részletes interjúban beszélt a táborban folyó munkáról, a tervekről, és a folytatásról.

Ahogy korábbi részletes összeállításunkban kiemeltük, 40 gyermekkel dolgoztak, akik számára a kosárlabda mellett kikapcsolódásra is szerettek volna lehetőséget biztosítani.

Olyan helyszínt kerestünk a tábornak, ahol egyszerre megvalósulhat, amit szeretnénk. Hogy a kosárlabda is fontos szerephez jusson, de szeretnénk ha a gyerekek jól éreznék magukat. Ez egy nyári tábor, tehát az egész éves edzések mérkőzések után tudjanak pihenni, együtt lenni, feltöltődni. Mindenképpen olyan helyet szerettünk volna, ahol meg tudjuk valósítani egyben a kettőt. Az idei nyáron, hogy ezt itthon rendeztük meg, nagyon fontos volt. Nem szerettünk volna külföldre menni a jelenlegi helyzetben. Találtunk egy olyan szállodát, ahol adottak voltak a feltételek.

– nyilatkozta az intézmény videós riportjában Fegyverneky Zsófia, aki Honti Katával Olaszországban gyűjtött tapasztalatokat. Az elmúlt években a Giorgia Sottana nevével fémjelzett Playground Basketball Camp-re vittek magyar gyerekeket.

Nagyon szeretem a Balatont, ritkán tudok eljönni. Én kifejezetten örülök, hogy idén nem a tengerparton vagyunk. Ami más a korábbiakhoz képest, hogy itt sokkal jobb körülmények között dolgozhatunk. Az olaszországi tábor annak ellenére, hogy tengerparton van és az nagyon szuper, nem ilyen szép szállodában tartják és nem ilyen ellátást kapunk. Amit szintén megemlítenék, hogy itt sokkal több gyerekkel tudunk foglalkozni. Olaszországba 11 gyereket tudtunk csak vinni minden évben.

– mondta Honti Kata, mielőtt egy nap programját vázolta:

“Reggel olyan 7 óra körül kell felkelniük a gyerekeknek. Fél 8-kor van reggeli és 8 óra 30 perc kezdődik két csoportnak az edzés, mert egyszerre két csoport tud edzeni a pályán. A következő edzés idő 9 óra 30 perc, a harmadik pedig 10 óra 30 perc. Ezt követi egy 45 perces erőnléti rész, amit a pálya melletti füvön végeznek el a lányok. Utána az ebédig mindenki mehet a medencéhez vagy a Balaton-partra. Az ebéd 1 óra magasságában van. Ezt kötelező csendes pihenő követi. Mindenki a szobájában tartózkodik ebéd után és pihen, fel kell készülni a délutáni edzésekre. A délutáni program 4 órától indul. Az edzések 4-kor, 5-kor és 6-kor kezdődnek. Utána szintén lehet menni a Balaton-partra, a medencéhez egy kis kikapcsolódásra. Fél 8 – 8 között vacsorázunk és este közös programra kerül sor. Előadáson vehetnek részt a lányok, ahol többek között pszichológust, dietetikust is meghallgathattak. Próbáljuk segíteni a fejlődésüket ezzel is, nem csak a kosárlabda pályán.”

Fegyverneky Zsófia kiemelte, hogy szervezői oldalról könnyebb volt lebonyolítani egynyelvű tábort. “Nagy könnyebbség, hogy csak magyar gyerekek vannak. A nyelvi nehézség nem játszik szerepet. Korábban nehéz volt megoldani az olasz gyerekek és magyar gyerekek között. Az angolt használtuk közös nyelvként, de azt nem mindenki beszélte. Főleg a külön programokat könnyebb így szervezni.” – tette hozzá.

Honti Kata a jövő évi terveket is vázolta:

Mi tervezzük és  szeretnénk megrendezni minden évben. Ez függ attól is, hogy mik lesznek a feltételek jövő nyáron. Ez nem csak azon múlik, hogy mi a Zsófival szeretnénk jönni vagy nem. Ez a tábor azért jöhetett létre, mert van az akadémia Sopronban. Nagyon köszönjük nekik. Nekünk Zsófival régóta álmunk volt, hogy egyszer legyen egy táborunk. Reméljük, hogy elégedettek lesznek a munkánkkal és szeretnénk jövőre is itt lenni.

Hirdetés