Hirdetés
Archivum

5-8. hely: sorsdöntõ meccs az egyik oldalon, a másikon még csak hétfõn kezdenek



:

:

Hirdetés

Miközben a figyelem középpontjában az elõdöntõ párharcok szerepelnek, az 5-8. helyért folyó csatározásokban is élesedik a küzdelem. A ZTE-Szekszárd párharcban sorsdöntõ harmadik meccs jön kedden. A PINKK immár David Leman és Jamierra Faulkner nélkül hétfõn kezd a Cegléd ellen.

Kezdjük azzal a párharccal, ahol már két mérkõzés lement. Teljesen ellentétes találkozókat vívott egymással a ZTE és a Szekszárd. Az elsõ mérkõzésen a második negyed hajrájától a ZTE akarata érvényesült és végül nagy különbség bontakozott ki. A második találkozón viszont a Szekszárd a PEAC ellen is mutatott lelkes játékát hozta, saját ritmusában játszva kézben tartotta az irányítást. Nagy kérdés, hogy szekszárdi részrõl mennyit vett ki a negyeddöntõs túlóra. A ZTE hazai környezetben stabil teljesítményt nyújt idén és valamivel frissebben érkezett a párharcba, így esélyesként várja a keddi harmadik találkozót.

A másik ágon a PINKK és a Cegléd között hétfõn veszi kezdetét a küzdelem, de könnyen lehet, hogy ugyanúgy kedden le is zárul a párharc. Egy nappal késõbb ugyanis a csapatok visszamennek Ceglédre. A PINKK-nél személyi változások történtek, David Leman és Jamierra Faulkner nélkül futnak neki a helyosztóknak a pécsiek. Mindkét döntés érthetõ a klub részérõl. Ráadásul ezek a változtatások elsülhetnek úgy is, hogy felpaprikázzák egy kicsit a csapatot. A presztízs miatt ugyanis nem engedheti meg magának a PINKK, hogy az ötödiknél rosszabb pozícióban végezzen. Emellett pedig a pécsiek nyilván gondolnak a jövõ szezonbeli nemzetközi szereplési lehetõségekre is, mely szempontból szintén nem elhanyagolható a helyosztók végeredménye.

A PINKK abból a szempontól könnyebb helyzetben van, hogy a Sopront üldözõ élcsapatok közül egyedüliként nem veszített idén a ZTE, Szekszárd, Cegléd hármas ellen egyetlen meccset sem. Ha az utolsó másfél hétre sikerül felülemelkedni a csalódottságon és megtalálni a megfelelõ motivációt, akkor nagy gondja Faulkner nélkül sem lehet az elõzõ évi bajnoknak. A Cegléd abba kapaszkodhat, hogy a gyõri Magyar Kupán szoros meccset tudott játszani a pécsiekkel és például hazai pályán a Sopron elleni negyeddöntõben is akadtak kifejezetten jó periódusai a CEKK-nek.

Hirdetés