Hirdetés
Magyarország

14 pontos sikerrel kezdett a Győr



:

:

Hirdetés

Győzelemmel kezdte szereplését az Európa Kupában az UNI Győr – MÉLY ÚT. Milos Pavlovic gárdája a harmadik negyedben szakította le portugál riválisát és aratott 76-62-es sikert.

Ahogy a beharangozónkban kiemeltük, portugál gárdák ellen soha nem egyszerű és ez a tétel ezúttal is bebizonyosodott. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a játékrész hajrájában a vendégek kerültek minimális előnybe. 10 perc után 19-18-ra mentek. A második etapban 21-18 után 10-2-es futással fordított a Győr. Úgy nézett ki, hogy az ekkor megszerzett előnyt sikerül tartani. Az Olivais F.C. azonban egy 8-0-s szériával még a félidő hajrája előtt nyílttá tette az összecsapást. A nagyszünetben 41-34 állt az eredményjelzőn.

Fotó: FIBA.Basketball

A statisztikát figyelve Hruscakova és Ygueravide 10-10 egységnél járt. A harmadik negyedben is folytatódott a kiegyenlített küzdelem. Végül 49-44 után tudta bevinni a döntő ütést a Győr. Ezt követően ugyanis a mieink egy 12-2-es sorozatot bemutatva leszakították elfáradó ellenfelüket. A negyed végén már 61-50-re ment a Győr. Hruscakova remeklését hozta ez a 10 perc, aki egymaga 8 pontot jegyzett. A záró szakaszban nem volt kérdés a győztes kiléte. A 16 pontot is elérte a különbség és végül 76-62-es győri siker született.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT – Olivais F.C. 76-62 (18-19, 23-15, 20-16, 15-12)

Legjobb dobók

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Zofia Hruscakova 18, Sandra Ygueravide 12/6, Papp Klaudia 11/3, Dúl Panka 11/9.

Olivais F.C.: Ana Radovic 24/6, Latinka Dusanic 14, Artémis Leonor Barbosa Afonso 8.

Statisztika

Hirdetés