:
:
Szombaton magyar idõ szerint 20 óra 30 perctõl rendezik Rióban az olimpiai nõi kosárlabda torna döntõjét, mely során az Egyesült Államok és Spanyolország válogatottja csap össze. Ez azt jelenti, hogy megismétlõdik a két évvel ezelõtti világbajnoki döntõ párosítása és nem lenne meglepetés, ha az eredmény is hasonló is lenne.
Fotó: FIBA
Az Egyesült Államok és Spanyolország az elmúlt évek nagy világversenyei alkalmával rendre összefutott a végjátékban. 2010-ben világbajnoki elõdöntõt, 2014-ben világbajnoki döntõt vívtak és most Rióban az olimpiai fináléban is összecsapnak. Túlzás lenne azt állítani, hogy a spanyolok lennének a nagy válogatottak közül a legközelebb az amerikaiakhoz. Sõt, inkább az a tapasztalat, hogy azok az erények, melyek a többi csapat ellen hozzák a sikert számukra, az Egyesült Államok ellen kevésbé érvényesülnek. Ettõl függetlenül bízzunk benne, hogy széles közönség számára is élvezetes, szoros döntõt látunk.
A két csapat Rióban is találkozott már a csoportkörben. Akkor 103-63-as gyõzelmet aratott Geno Auriemma gárdája. Messzemenõ következtetéseket nem szabad levonni ebbõl az eredménybõl. Gyakorlatilag a 29-14-es elsõ negyed eldöntötte a gyõztes kilétét és onnantól kezdve a spanyolok is arra koncentráltak, hogy feleslegesen ne pazarolják az erejüket az azt követõ sorsdöntõ csoportmeccsek elõtt. A két gárda útja innentõl eltérõ volt a döntõig. Az amerikaiaknak egyértelmûen a Franciaország elleni elõdöntõ jelentette a legnagyobb kihívást, azt megelõzõen könnyedén érvényesítették a papírformát. Ezzel szemben Spanyolországot a negyeddöntõben megérintette a kiesés szele, igaz az elõdöntõben Szerbia ellen a játék minden elemében jobbnak bizonyultak. Elsõsorban fejben bírták jobban kezelni a tétet.
Mindkét csapat esetében egy-egy sérülés került a középpontba. A spanyolok már az olimpia elõtt elveszítették a kezdõ centerüket Sancho Lyttle-t, míg az amerikaiaknál a negyeddöntõben esett ki Sue Bird. A klasszis irányító játéka a döntõben erõsen kérdéses. A sérülések a spanyolok játékát jobban befolyásolták. Astou Ndour lépett elõ kezdõ centerré, miközben magas posztokon Gil és Nicholls is több szerepet kap. Az amerikaiaknál Bird kiválásával Lindsay Whalen lett az elsõ számú irányító, neki pedig a Taurasi-Augustus kettõsnek kell besegíteni.
Fotó: FIBA
Nehéz meghatározni, hogy a fináléban mi dönthet. A 2014-es világbajnoki döntõben semlegesítették az amerikaiak Alba Torrens-t, aki a második félidõben akkor szerezte elsõ pontjait, amikor már eldõlt a mérkõzés és ezzel együtt az aranyérem sorsa. Emellett pedig úgy voltak nyomasztó fölényben a palánkok alatt, hogy a spanyoloknál akkor még Lyttle is rendelkezésre állt. Geno Auriemma a sajtótájékoztatóján ismét Torrens klasszisát, a spanyol irányítók kiemelkedõ teljesítményét és a védekezésüket emelte ki.
Az amerikaiak esetében a franciák elleni meccsbõl érdemes kiindulni, ahol Diana Taurasi extraklasszis teljesítménye mellett Sylvia Fowles hozott kiemelkedõt a palánkok alatt. Emellett pedig kiválóan védekezett a címvédõ. Akadt olyan szituáció, amikor egymást követõen három francia támadásnál járt le a támadóidõ úgy, hogy dobóhelyzetet sem tudtak kialakítani.
A spanyoloknál minden nyilatkozat arról szól, hogy teher nélkül léphetnek pályára. Élvezni kell a helyzetet, hiszen egy sportolói pályafutás csúcsa az olimpiai döntõ. A spanyoloknál az erõ a csapatban van. Hiába tekinthetõ abszolút sztárnak Alba Torrens és hiába hoz extra tornát Astou Ndour, nem lehet azt mondani, hogy ez a válogatott kétemberes lenne. Legalább 8-9 olyan játékosuk van a spanyoloknak, akik egy ilyen szintû meccshez meghatározó módon hozzá tudnak szólni és minél több jó teljesítmény kell ahhoz, hogy ebbõl éles döntõ legyen.
Összehasonlító statisztika:
