Hirdetés
Archivum

A 2017-es WNBA évad magyar kötõdései



:

:

Hirdetés

Magyar idõ szerint május 13-án, szombaton az esti órákban megkezdõdik a WNBA 2017-es szezonja. Ismét több magyar kötõdésû játékosnak szurkolhatunk. Mivel a csapatok véglegesítették a kereteiket, így már azt is látjuk, hogy kik élték túl a keretszûkítést.

Az idei szezonban már három magyar állampolgár teljesítményét követhetjük. A válogatottban bemutatkozó Courtney Vandersloot és Allie Quigley a Chicago Sky-t fogja erõsíteni 2017-ben is. A nyitó hétvégén õket még nem láthatjuk a csapatuk színeiben, hiszen mind a ketten Törökországban érdekeltek a bajnoki döntõben. Negyedik meccs még biztosan lesz vasárnap délután. Amennyiben sorsdöntõ ötödik találkozóra kerül sor, azt szerdán este rendezik. Ezt követõen csatlakozhatnak majd a Sky keretéhez. Természetesen számítanak a szolgálataikra a csapatnál.

Az UNIQA Sopron játékosa Yvonne Turner a Phoenix Mercury együttesében szerepel majd, ahol csapattársa lesz az elmúlt szezont szintén Sopronban töltõ Cayla George. A két játékos közül George a tavalyi évet ugyan kihagyta a WNBA-ben az olimpia miatt, de 2015-ben 12 perces játékosként mind a 34 meccsen stabil tagja volt a Mercury aktív rotációjának. Bízzunk benne, hogy idén is hasonló szerepet tölthet be. Turner a pályafutása során még nem tudott bemutatkozni tétmeccsen a WNBA-ben. Számára óriási lehetõség, hogy most ott van a Mercury keretében és szurkoljunk, hogy meg is tudjon ragadni az együttesnél. Esetében meg kell várni az elsõ mérkõzéseket, hogy a játékpercekrõl, a csapatban betöltött szerepérõl részletesen tudjunk írni.

Ha a soproni légiósokat nézzük, akkor természetesen Shenise Johnson is bekerült az Indiana Fever 12 fõs keretébe. Nagy kérdés, hogy Tamika Catchings visszavonulása után, immár Pokey Chatman vezetõedzõsége mellett mire lesz képes az indianapolisi gárda. Johnson-ra nagy szerep várhat az újjáépülõ Fever-ben. Még egy soproni játékost kereshetünk a mezõnyben, hiszen a következõ évadra már bejelentett Clarissa Dos Santos játékjoga a San Antonio Stars-nál van. Egyelõre a 12 fõs keretbe sérülés miatt a brazil center nem került be.

A CMB Cargo UNI Gyõr irányítója Brianna Kiesel neve viszont ott van az Atlanta Dream 12-es induló keretében. Fontos pillanat ez Kiesel szempontjából, hiszen tavaly Dallasban nagyon kevés lehetõséget kapott. Angel McCoughtry kihagyja a 2017-es szezont, így a Dream a szupersztárja nélkül egy speciális évadra készül. Nem lehet megmondani, hogy merre indul el a játékuk. Egy biztos, hogy Kiesel karrierje számára a legfontosabb az lenne, hogy kapjon értékes játékperceket. A posztján óriási a verseny a ligában, játék nélkül nehéz megragadni ebben a körforgásban.

Az Aluinvent DVTK játékosa Tierra Ruffin-Pratt a Washington Mystics csapatában szerepel. Washingtonban Elena Delle Donne és Kristi Toliver érkezésével teljesen új idõszámítás kezdõdik. Nagy kérdés, hogy ebben a rendszerben mennyi helye lesz Ruffin-Pratt-nek. Ahogy Turner esetében írtuk, meg kell várni az elsõ néhány találkozót.

Hirdetés