Hirdetés
Magyarország

A 2018-as soproni csodát élhetjük újra a FIBA múltidézőjében



:

:

Hirdetés

“A HÁRMAS” – talán elég lenne ennyit írni, amikor a FIBA múltidéző sorozatának csütörtöki klasszikusát, a 2018-as soproni Euroliga Final4 elődöntő ajánlóját készítjük. A Sopron Basket 68-65-re legyőzte a török Yakın Doğu Üniversitesi-t és ezzel fennállása során először bejutott a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába.

Nem könnyű néhány mondatban felvezetni egy ilyen korszakos sportélményt. Amióta Euroligának hívják és a mai ismert formájában zajlik a sorozat, ez volt az első és a mai napig az utolsó Final4, ahol a magyar csapat ki tudna vívni a döntőbe jutást. A YDÜ elleni meccs eufóriája pedig minden szurkolót elkísér talán lehet úgy fogalmazni, hogy örökre. Már a 2018-as négyes döntőig vezető út is máig emlékezetes, de a hazai rendezésű Final4 elődöntője így is mindent visz.

A zsúfolásig megtelt és fantasztikus hangulatú Novomatic Arénában extázisban kezdett a Sopron. Már az első negyed hajrájában sikerült 19-12-es előnybe kerülni, a második etap elején pedig 10 pontra nőtt a differencia. A 40-30-as félidő után a harmadik negyedben 51-32-re elléptek a mienk és ekkor valóban kézzelfogható közelségbe került a döntő. A törökök azonban nem engedték el a meccset és a megfelezték a hátrányukat. A záró szakasz első perceiben azonban ennek ellenére úgy nézett ki, hogy 10 pont környékén sikerül tartani az előnyt. Sőt, Turner triplája után még 61-48 állt az eredményjelzőn.

Innen jött az utolsó hat perc, ami azóta bevonult a klasszikusok közé. Quanitra Hollingsworth találataival gyorsan felzárkózásba kezdett a YDÜ. Két és fél perccel a lefújás előtt pedig a vezetést is átvették 62-61-nél. Ez 14-0-s sorozat volt. A Sopront azonban vitte előre a szíve és a 19 ponttal záró Yvonne Turner zseniális megoldásaival 65-64-nél ismét a magyar csapat járt előrébb. Az utolsó percbe érkezve Vandersloot büntetőjével egyenlítettek a vendégek. A hajrában mindkét csapatnak volt labdája a győzelemhez. Végül 1.2 másodperccel a vége előtt Jelena Milovanovic triplája döntött. A Sopron Basket egy csodálatos szezont megkoronázva bejutott az Euroliga döntőjébe, ahol az UMMC Jekatyerinburggal mérkőzött.

A találkozót a FIBA múltidéző sorozatában csütörtökön 17 órától vetítik le és megtekinthető lesz az Euroliga hivatalos Facebook oldalán:

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés