Hirdetés
Európa

A 2021-es Európa-bajnokság selejtezőiről hozott nyilvánosságra újabb részleteket a FIBA



:

:

Hirdetés

Múlt héten beszámoltunk arról, hogy a FIBA a 2021-es kontinenstornák előcsatározásait, így a jövő évi női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjéből hátralévő mérkőzéseket – a novemberi és a februári FIBA-ablakban – “buborékos” rendszerben bonyolítja le. Most újabb részleteket hoztak nyilvánosságra, kiegészítve azzal, hogy a 2022-es férfi Európa-bajnokság és a 2023-as férfi Világbajnokság európai előselejtezőire is ugyanezek az előírások lesznek érvényesek.

Minden 3-4 csapatos selejtező-csoportot külön “buborékban” rendeznek meg a tervek szerint. Ha valamelyik csoportnak nem találnak házigazdát, úgy azt egy másik “buborékhoz” csatolják.

A legfontosabb kritériumok a “buborékok” helyszíneinek kiválasztásánál az egészségügyi és az utazási szempontok lesznek, illetve az, hogy a házigazda a FIBA egészségügyi protokolljait tudja tartani. Akár a rendelkezésre álló teszteket, akár a helyszín (csarnok, szállások) “buborékká” alakíthatóságát tekintve.

Elsősorban azoknak a nemzeteknek a jelentkezését preferálják, akiknek az adott FIBA-ablakban két hazai mérkőzésük lenne.

A “buborékok” helyszínéről október 8-án döntenek.

A mérkőzések látogathatósága a hatályos nemzeti intézkedésektől függ majd.

Hirdetés