Hirdetés
Utánpótlás

A 2022-es EYOF-on is szurkolhatunk a magyar válogatottnak



:

:

Hirdetés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) bejelentette, hogy a hazai szövetséggel való egyeztetés után visszaigazolta a 2022-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) szervezőinek a női korosztályos kosárlabda-válogatottunk részvételét.

A XVI. Nyári EYOF-ot július 24. és 30. között rendezik Besztercebányán. A jövő nyári ifjúsági seregszemlén kosárlabdában a 2006-2007-es születésű leányok lépnek pályára; a tornán 8-8 európai csapat mutathatja meg tudását.

Női kosárlabdában az EYOF hagyományosan erős tornája a magyar utánpótlásnak. Az elmúlt 12 évet nézve 2009-ben Tampere-ben a 6. helyet szerezték meg a mieink, 2013-ban Utrechtben és 2015-ben Tbilisziben bronzérmes volt a magyar válogatott.

A legutóbbi két kiírás alkalmával pedig döntőt játszott nemzeti csapatunk. A győri és bakui EYOF-on is rendkívül értékes ezüstérmet nyertek a magyar lányok.

A hazai szövetség – és én is így nőttem fel, ennek fényében voltam sportoló, dolgozom edzőként, sportvezetőként – nagyon fontosnak tartja, hogy a figyelem az olimpiai eszmére, értékekre is ráirányuljon. Ezt már a fiatalok esetében meg kell teremteni, ennek egyik kiváló lehetősége az EYOF. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy újabb olimpiai fesztiválon, ezúttal Besztercebányán is pályára lépjünk. Sűrű évünk lesz 2022: rendezünk U16-os, 18 és 20-as Európa-bajnokságot, U17-es világbajnokságot, ezek mellett mérkőznek meg fiataljaink az EYOF-on. Egy gondosan megtervezett szakmai programot állítunk össze a jövő évre, szeretnénk minden eseményen egy ütőképes fiatal csapattal kiállni

– idézi a MOB közleménye Mészáros Lajost, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Szakmai és Utánpótlás Bizottságának elnökét.

Hirdetés