„A bizalom az élet minden területén a legfontosabb alapkő” – Böröndy Vivivel értékeltük a 3×3-as válogatottnál zajló munkát

A varsói 3×3-as világbajnokságon hetedik helyet harcolt ki magának a magyar válogatott. A remek szereplés után sem áll meg a munka, hiszen hétvégén Kassán Eb-selejtező következik, majd FIBA 3×3 Women’s Series tornák jönnek. A szerdai edzést követően nyílt alkalmunk leülni Böröndy Vivivel egy átfogó beszélgetésre. Nagyinterjúnkban igyekszünk betekintést nyújtani abba, hogy jelenleg milyen szemléletű munka zajlik a 3×3-as nemzeti csapatunknál.

Ugorjunk vissza a felkészülés kezdetére. Nekem hullámvasút volt a világbajnokság előtti időszak. Amikor kijöttek az első hírek, hogy milyen összeállítású, szerkezetű csapatban gondolkozik a stáb, bizakodtam. Aztán hátráltatta a munkát sérülés, ahogy közeledett a VB – amikor már látszódott, hogy nem tudtok majd együtt tétmeccset játszani -, elkezdtem aggódni. A játékosok között ez miként csapódott le?

Valóban Varsóban vívtuk az első tétmeccset ebben a felállásban, de előtte azért tudtunk gyakorolni. Volt edzőtábor Budapesten, sokat játszottunk egymás ellen bizonyos szituációkban. Stockerauban is szerepeltünk egy tornán, bár oda Virág sajnos nem tarthatott velünk, mert eltőrt az ujja. Ez is becsülendő, hogy ennek ellenére bevállalta a világbajnokságot. Varsóban közvetlenül a bemutatkozásunk előtt pedig franciákkal vívtunk edzőmeccset. Összességében belül már az edzéseken érezni lehetett, hogy ebből valami nagyon jó is kisülhet. Az első perctől jó volt a kémia pályán és pályán kívül is.

Önmagában nagy dolog a világon bármiben a legjobb nyolc közé kerülni, de itt maga a körülmény teszi ezt még édesebbé. Amióta létezik 3×3, arról beszélünk, hogy az összeszokottság az egésznek a kulcsa, válogatottunk mégis arányaiban minimális közös munka után nézett ki ez ennyire jól.

Bár így ebben a felállásban még soha nem játszottunk együtt, de ismerjük egymást kosárlabda berkekből. A VB-n a halálcsoportba kerültünk, az első meccsen viszont rögtön megvertük Spanyolországot.

A legfontosabb – és ez az élet minden területére igaz –, hogy mindegyikünk megbízott a másikban. Mindenki tudja, hogy ki mire képes. Diával mi vagyunk a legrutinosabbak a csapatban, Rékával és Virággal jó minőségű játékosok csatlakoztak hozzánk. A lányok olyan szellemiségűek, hogy azonnal mondták: „Itt vagyunk, jövünk, és szeretnénk ezt csinálni.” Nagyon fontos volt a részükről ez a hajlandóság.

Úgy érzem, jó útra léptünk. A legfontosabb, hogy minél többet tudjon ez a négy ember együtt edzeni. Nagy dolgokra vagyunk hivatottak és ebben a játékosok és a stáb őszintén hisz is.

„A legfontosabb, hogy minél többet tudjon ez a négy ember együtt edzeni.” – ehhez csatlakoznék. Amikor csináltuk Jakab Máté szövetségi kapitánnyal az interjút, akkor jött elő az a gondolat, hogy bár szorosan alakultak a három dobogóssal szemben elveszített mérkőzések (összesen hét pont volt a lemaradás), az út, amit meg kell tennetek a szoros végjátékok megnyeréséig, legalább akkora, ha nem nagyobb, mint eljutni a top 8-ba.

Így van. Ahhoz, hogy ezekkel a gárdákkal és a világ elitjével fel tudjuk venni a versenyt, és ezeket a végjátékokat a mi javunkra tudjuk dönteni, rutin kell. Tudnia kell minden játékosnak, hogy adott szituációban mi a legjobb döntés. Ha el kell engedni az egypontos ziccert, akkor azt, ha valaki kint áll a kettesen és megjátszani, vagy onnan vállalkozni, akkor azt. Ez mind a rutin kérdése, ezért mondtam, hogy minél több tornára kellene elmenni ebben a felállásban.

Az sem lenne mindegy, hogy milyen tornára megyünk el, mert a felkészülési meccsek nem váltják fel azt, amikor a legjobbakkal tudunk mérkőzni. Márpedig mi a legjobbakat akarjuk megverni, minket a győzelem vezérel, és mindenki éhes erre. Mi nem a szimpatikus vesztes szeretnénk lenni, aki pár pontra megszorongatta az érmeseket, hanem a célunk kellemetlen ellenfelként őket is legyőzni.

Fontos tapasztalat számunkra ez a világbajnoki szereplés, de nem elégszünk meg ennyivel. Mondjuk ki, kikaptunk három meccsen. Mi nem azt akarjuk hallgatni, hogy „jaj büszkék vagyunk rátok, mert közel voltatok”. Nem. Ez ugyanolyan vereség. Mi nyerni akarunk. Van bennünk egy olyan „éhség”, hogy úristen, alig várjuk a következő tornát, hogy nyerjünk! A vb-re is úgy mentünk ki, hogy érmet akarunk nyerni, jöjjön szembe bárki. Ha kell, a falon is átmegyünk.

Mennyire jó ezt hallani az elmúlt évek nehézségei után…

Nyilván mindenkiben van hiányérzet a korábbiak miatt, de hiszek a jó időzítésben. Abban, hogy ami történt az elmúlt években, valahogy meg kellett történnie. Bőven volt csalódás, kitettük a szívünket-lelkünket a pályára akkoriban is, de lehet, hogy pont ez adott erőt ahhoz, hogy még jobban akarjuk. Most itt van ez a négyes, bízunk egymásban, látjuk a potenciált, és bennünk van az előbb említett „éhség”.

Az biztos, hogy visszatettük a 3×3 térképre Magyarországot ezzel a vb-vel. A folytatásban is alázatosak leszünk, és nagyon keményen fogunk edzeni, mert hiszünk a befektetett munkában, és biztos vagyok benne, hogy meg fogja hozni a gyümölcsét.

Megfogalmaztuk magunkban, hogy a torna után milyen szájízzel szeretnénk eljönni. Mi szeretnénk a legkellemetlenebb csapat lenni, akire azt mondják: fú bakkker, a magyarok elég jók. A holland meccs után az edzőjük, aki egyébként alig kommunikál, odajött hozzánk a játékossátorban, és azt mondta: lányok, le a kalappal, marha jó úton haladtok, és így tovább. Nyilván ez is simogatta a lelkünket, hogy jó az a munka, amit beleteszünk, és hogy ezt kell folytatni.

Ahhoz, hogy visszakerüljön a 3×3 térképre Magyarország, vastagon szükség volt a szakmai oldalra is. Visszanézve higgadtan a meccseiteket, négy dolgot írtam fel: volt szerkezete a csapatnak, bírtátok erővel, tudtatok felpakolni pontokat a táblára és az érzelemdús játék.

Ha a szerkezetről beszélünk, mind négyen olyan játékosok vagyunk, hogy bárki lép pályára, egyesével kell ránk figyelni és ez kihívás az ellenfeleknek. Ezen belül Virág a palánk alatt tényleg egy cheat code volt, ahogy Máté is mondta. Ha beadtad neki a labdát, abból vagy pontot szerzett, vagy kiharcolt egy faultot. Nagyon keményen odatette magát, és tényleg mindegy, milyen szerkezettel állt fel az ellenfél, kiharcolta a helyzeteket.

Nagyon jól bírtuk erővel. A vb után mi is azt beszélgettünk Diával, hogy nem voltunk nullán fizikálisan. Ez azért is kiemelkedő, mert minden meccs iszonyatosan fizikális volt, mégis olyan tempót diktáltunk és olyan védekezést mutattuk végig, amivel megalapoztuk, hogy jó meccseket tudjunk játszani.

Jól éreztük magunkat a bőrünkben. Például az ausztrálok bedobtak olyanokat, amiket nagyon nehéz kivédekezni. Fel volt téve a kezünk, ott voltunk, mindent megcsináltunk és mégis bement. Az viszont örömteli, hogy már ehhez a szinthez hasonlíthatjuk magunkat akár fizikálisan is.

Ami a pontokat illeti, valóban nem 8-10 pontos meccseket játszottunk. A hat mérkőzésünkön összesen 108 pontot szereztünk, ami kereken 18-as átlag. Ez megint attól is függ, hogy hogy milyen sokszínű játékosok alkották ezt a keretet. Olyanok, akiknek van betörésük, van tempójuk, van kétpontosuk. Amiről korábban beszéltünk, Virág révén centerpontok a palánk alól. Ezeken felül is nagyon sok van mindenkiben, amik szerintem még nem is jöttek ki. Úgyhogy jó lesz ez!

Mindannyiunkra jellemző volt, hogy éltünk a pályán. Nem féltünk kimutatni az érzéseinket és ezt megint arra tudom visszacsatolni, hogy befogadó csapatunk volt és bíztunk egymásban. Szerintem akkor tudsz a pályán ilyen lenni, ha bízol mindenkiben egytől egyig, és ide beleértve stábot is.

Mindenképp megjegyezném azt, hogy Lelik Rékát én még életemben nem láttam pályán ilyen boldogan. Ennyi emócióval játszani, ennyit mosolyogni, ennyit kiabálni, vagy egy jó pillanatban, egy jó jelenetnél odamenni és beleüvölteni a csapattársa arcába. Annyira jó látni, hogy a félpályán jól érzi magát. Látszik rajta, hogy nagyon-nagyon szereti ezt az egészet, szereti a társaságot is, amiben benne van.

Kicsit beszéljünk a szakmai munkáról. A második szezonját kezdte a válogatott a Jakab Máté és Magyar Bianka vezette szakmai stábbal. Kérlek engedj egy kis betekintést, hogy milyen a napi munka.

A szakmai stábtól a lehető legmagasabb szintű felkészítést kapjuk. Legyen szó magukról az edzésekről, a scoutingról, az ellenfelek feltérképezéséről, a videóelemzésekről vagy az adatalapú felkészülésről – minden óramű pontossággal működött. Precízen ki volt jelölve, kinek mi a feladata és hogyan kell azt végrehajtania. Nem tudok rá jobb kifejezést: a stáb munkáját és hozzáállását a maximális profizmus jellemezte.

Mindemellett éreztük a részükről a feltétlen bizalmat is. Az edzőtábor során volt egy pszichológiai feladatunk: fel kellett építenünk egy piramist azokból a tényezőkből, amelyek a sportban és a magánéletben a leginkább elengedhetetlenek a kiemelkedő teljesítményhez. Én a piramis legcsúcsára a bizalmat írtam.

Mindig úgy működtem, ha megvan az edző és a csapattársak részéről ez a bizalom, onnantól kezdve megszűnik a kényszeres megfelelési vágy. Nem kell görcsösen, erőn felül bizonygatnod a képességeidet, hiszen ők pontosan tisztában vannak az értékeiddel és azzal, mit várhatnak el tőled. Ez a bizalmi légkör arra ösztönöz, hogy még többet hozz ki magadból.

A válogatottnál a jelenlegi stáb meglátja benned azt a rejtett pluszt is, aminek te magad talán még nem is vagy a tudatában, és képesek azt a felszínre hozni. Számomra egyértelmű, hogy a bizalom az élet minden területén a legfontosabb alapkő.

Egyértelmű viszont az is, hogy egy teljes szezont nem lehet csupán négy játékossal végigjátszani. A szurkolók is látni fogják a nyár folyamán, hogy érkeznek még új csapattagok ebbe a történetbe. Már a hétvégi, kassai Eb-selejtezőre is. Átültethető ez a mostani, kiváló csapatszellem egy bővebb keretre? Mik voltak a tapasztalatok, amikor többen dolgoztatok együtt az összetartáson?

Abszolút átültethető, hiszen a szakmai stáb a bővebb keretnél is ugyanazt a magas fordulatszámot diktálja. Nagyon határozottan le van fektetve, hogy milyen hozzáállással kell a 3×3-as válogatottban edzeni, játszani és egyáltalán létezni. Ha valaki erre nem nyitott, annak egyszerűen nincs itt a helye. Mi sem várunk el mást a csatlakozóktól, csak a megbeszélt alapokat: a maximális munkamorált és azt, hogy minden edzésen a legjobbját nyújtsa mindenki.

Bár a 3×3 sokak szemében „csak” egy szórakoztató, nyári szabadtéri sport, valójában kőkemény olimpiai szakág. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt: kijutni a 2028-as Los Angeles-i olimpiára. Szerencsére mindenki osztja ezt a mentalitást. Egy kiváló, lelkiismeretesen dolgozó közösség alakult ki, ahol mindenki azért küzd, hogy bekerüljön

A Varsóban szereplő négyessel egyértelműen bebizonyítottuk, mire vagyunk képesek, és szerintem a szakvezetés is választ kapott a kérdéseire, ettől függetlenül senkinek sincs bérelt helye a csapatban. Nincsenek lefutott körök.

Zárásként evezzünk egy kicsit más vizekre! A szurkolók is láthatták, hiszen a Hunbasket is megosztotta azokat a bizonyos 35 mm filmes stílusú, hangulatos fotókat, amiket Diával csináltatok. Honnan jött ennek a fotózásnak az ötlete?

Diával van egy különleges, analóg hatású fotókat készítő digitális kameránk. Kinézetre pont olyan, mint a régi eldobható fényképezőgépek. Az az érdekessége, hogy miután lősz vele egy fotót, az csak 24 óra elteltével „hívódik elő” a telefonodon a Flashback nevű alkalmazásban, és csak ezután tudod lementeni.

Ahogy láthattátok, zseniális, retró hangulatuk van ezeknek a képeknek. Számunkra pedig pont az adja a varázsát, hogy nem tudjuk azonnal visszanézni őket. Bár lenne rá lehetőség, mi sosem csalunk ezzel. Sokkal izgalmasabb kivárni azt az egy napot, amíg megkapjuk a képeket, és együtt megnézni, miket is kattogtattunk előző nap.

Nagyon imádjuk, mert szuper, őszinte pillanatokat lehet vele megörökíteni. Mára állandó útitársunkká vált, mindenhová visszük magunkkal, úgyhogy a szurkolók a jövőben is biztosan találkoznak majd tőlünk ilyen stílusú tartalmakkal.