Hirdetés
Magyarország

A BKG ellen folytatja a Ludovika-FCSM Csata – Horváth Balázs és Hegedűs Janka nyilatkozata



:

:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés

Szerdán 18:30-tól a Ludovika-FCSM Csata a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós csapatához látogat a magyar bajnokság 15. fordulójában. Ezúttal a vendégek klubja a csapat erőléti edzőjével, Horváth Balázzsal készített interjút – aki a csapat jelenlegi állapotáról, illetve terheltségéről beszélt – illetve Hegedűs Janka is megszólalt, aki pedig a Vasas Akadémia elleni mérkőzést értékelte, majd kitért a következő találkozóval kapcsolatos várakozásaira is.

Január 5., szerda
18:30 BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – Ludovika-FCSM Csata
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

“Úgy gondolom, hogy a csapat jó állapotban tért vissza a karácsonyi szünetről, hiszen folyamatosan voltak edzések, a két ünnep között pedig mérkőzéseket is játszottunk, tehát nem volt teljes leállás. Folyamatos kapcsolatban voltunk a lányokkal, kontrolláltuk a diétát is – még az ünnepek alatt is – hiszen az volt az elsődleges, hogy mindenki formában maradjon.” – fogalmazott Horváth Balázs.

A magyar bajnokságban szereplő együtteseknek rendkívül feszített a tempója – heti két mérkőzést játszanak – ami maximális fizikai felkészültséget igényel. A Ludovika-FCSM Csata játékosainkat erőlétéért felelős szakembere egyben arra is kitért, hogy ez igényel-e bárminemű speciális felkészülést.

“Erről jó is említést tenni. Az Európa Kupában való szereplés során már hozzászokott a csapat a heti több mérkőzéshez, a sorozatterheléshez, tehát ilyen szempontból nem ismeretlen számukra a jelenlegi helyzet. Most leginkább a regenerációra kell nagyobb hangsúlyt fektetni, illetve arra, hogy ne történjen sérülés, hiszen mindenkire szükségünk van.

Jelenleg nagyon kicsi a rotációnk, ezáltal a játékpercek sem oszlanak el úgy, mint normál esetben. Ilyen szempontból ez hatalmas terhelés, és így nekünk is nehezebb dolgunk van, viszont mindent megteszünk annak érdekében, hogy akik tudnak játszani, azok a lehető legjobb regenerációs folyamaton menjenek keresztül, minél gyorsabban kipihenjék magukat, és a következő meccsekre maximális formába kerüljenek.

Bízom benne, hogy sikeresen tudjuk venni a következő akadályokat, még egy ilyen szűk kerettel is. A BKG ellen hatalmas küzdelmet várok, és nagyon remélem, hogy nyerni fogunk. Ha ugyanolyan mentalitással és küzdéssel fogunk játszani, mint a Vasas elleni második félidő alatt, akkor lesz esélyünk. Bízom a lányokban és tudom, hogy teljesíteni fogják ezt a feladatot is.”

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A Csata együttese jelenleg egy nagyon nehéz perióduson megye keresztül, utoljára a Vasas Akadémia ellen szenvedtek 68-73-as vereséget. Akadtak már biztatóbb periódusok, de összességében magabiztosan érvényesítette fölényét a másik fővárosi gárda.

“A Vasas ellen azt gondolom, hogy leginkább az első félidő volt a ludas, illetve a lepattanózáson ment el a győzelem. A harmadik negyedben már nagyon erősen tudtunk kezdeni, a védekezésünk is olyan volt, amilyennek az elejétől kezdve kellett volna lennie. Összeségében érezte a csapat, hogy a félidei eredmény nem volt reális, és azonnal változtattunk a mentalitásunkon – ami az eredményen is meglátszódott, hiszen majdnem meg is fordítottuk a találkozót. “ – értékelte Hegedűs Janka csapata Vasas Akadémia ellen nyújtott teljesítményét.

“Hetente két mérkőzést kell játszania a csapatnak, ami egy újfajta terhelés számunkra – már csak az Európa Kupából kiindulva is – amit mind fejben, mind pedig testileg meg kell szoknunk. Edzéseink többsége jelenleg leginkább a taktikai elemekre épül, illetve a hibáink kijavítására, ezért fizikális és terheltségi problémáink nincsenek is.

A következő megmérettetés számunkra a BKG elleni mérkőzés lesz, amin mindenképpen szeretnénk nyerni. Kemény meccsre számítok – már csak a rotációnkat érintő hiányosságok miatt is – de azt gondolom, hogy ha fejben mindenki összerakja magát, akkor győztesen jövünk majd le a pályáról.”

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés