A BKG PRIMA Akadémia bebiztosította első helyét az ANB Piros csoportjában
:
:
Az ANB Piros csoportjának vasárnapi rangadóján a BKG PRIMA Akadémia 62-38-ra legyőzte az MTK-TFSE együttesét. A listavezető megőrizte veretlenségét, 26. sikerét ünnepelhette idén és ezzel matematikailag is bebiztosította első helyét.
Az idei évadban még hibátlan BKG PRIMA Akadémia az elmúlt nyolc mérkőzését megnyerő MTK-TFSE alakulatát fogadta. Nagy tét mellett dobták fel a labdát, mivel a szigetszentmiklósi gárda egy sikerrel – a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül – bebiztosíthatta első helyét. Az első negyedre ez még rányomta a bélyegét és 10 perc után 17-16-ra vezetett az MTK-TFSE.
A második szakasztól átvette az irányítást a BKG PRIMA Akadémia. A félidőre 29-22-re fordítottak a hazaiak, majd a harmadik szakasz első percében 32-22-nél elérte a lélektani 10 egységet a differencia. Innentől gyorsan nőtt a hazai előny. Az utolsó 10 percnek már 46-28-ról vágtak neki a csapatok. A záró etap elején Raus Vivien triplája után 52-30-nál lépte át a 20 pontot a különbség. A végjáték pedig már ebben a mederben haladt.
A BKG magabiztos 62-38-as sikere alkalmával Aldazabal Laura 13, Camesha Davis 12 pontot ért el. Az MTK-TFSE színeiben Burján Laura és Munkácsi Enikő jegyzett 6-6 pontot.
