Hirdetés
Magyarország

A Cegléd ellen folytatja az alapszakaszt a Győr



:

:

Fotó: FIBA.basketball

Hirdetés

A SERCO UNI Győr a Tippmix Női NBI.A 13. fordulóját a bajnokság kisebb szünetét követően a VBW CEKK Cegléd ellen folytatja. Az alábbiakban Fűzy-Antolovics Adél nyilatkozata olvasható.

VBW CEKK Cegléd – SERCO UNI Győr
szombat, 18:00
Albertirsa Sportcsarnok
Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Rózsavölgyi Alexandra, Jankovics Viktor Zsolt (Gál János)

Nincs egyszerű helyzetben a győri csapat, mert az elmúlt időszakban nem tudott együtt dolgozni sem a stáb, sem a játékosok.

Majdnem minden játékosunk a válogatottal készült ebben a pár hétben, akik nem a felnőttekkel vagy 3×3-al, ők az utánpótlás U18 és U20-as csapatokkal edzettek. Emiatt nem nagyon tudtunk együtt készülni a klub játékosaival. Sok pihenőjük nem volt a lányoknak, mert az utánpótlásban szereplők még szombaton edzettek, a felnőttek meg ugye vasárnap játszottak, és a hét elején már elkezdtük a csapaton belüli közös munkát.

A Győr több játékosa is a magyar női válogatottban szerepelt az olimpiai selejtező tornán Sopronban, valamint Cziczás László másodedzőként segítette Székely Norbert szövetségi kapitány munkáját. A drámaian végződő spanyolok elleni vasárnapi mérkőzést követően kellett újra munkába állnia a játékosoknak, és a stábnak is.

Szeretnék pozitív lenni a történtek után, de érződik a játékosokon és a Cziczán (szerk. Cziczás László vezetőedző) is a csalódottság, el van keseredve mindenki. Nem könnyű egy ilyen kudarcot megemészteni és ebből felállni, viszont nincs választásunk, mert folytatódik a bajnokság és előttünk áll még a Magyar Kupa is, amire fókuszálnunk kell.

A Cegléd vendégeként rázódhatnak vissza a győri lányok a magyar bajnokság ritmusába. A két gárda október végén találkozott egymással utoljára, akkor 90-55-ös győri sikerrel ért véget a mérkőzés.

Mindig a válogatott szünet utáni első mérkőzés a nagyon nehéz, ráadásul a Cegléd két új légióssal bővült, akik nagyon jó igazolások voltak szerintem, és rájuk kell majd a legfőképp fókuszálnunk. Chrislyn Carr nagyon gyors, őt mindenképpen lassítanunk és fárasztanunk kell. Sarah Shematsi center pozícióba érkezett, aki szintén egy jó játékos, hiszen bentről és kintről is egyaránt veszélyes. Támadásban nem gondolom, hogy problémánk lenne, hiszen sem az Euroligában, sem a magyar bajnokságban, az utolsó meccs kivételével nem alibiztünk. A védekezésünkre kell koncentrálnunk, meg kell állítanunk a kettő-kettő játékukat. Barnai Judit és Czank Timi is tapasztalt játékosokként erősítik a csapatot, úgyhogy egy percre sem lankadhat a fókuszunk, 40 percig koncentráltan kell játszanunk.

Hirdetés