A Cegléd Európa Kupa statisztikáinak áttekintése
:
:
Múlt héten zárult a női kosárlabda Európa Kupa csoportköre. A legnépesebb mezőnnyel zajló kontinentális versenysorozatban 40 csapat 120 találkozóját követhettük az elmúlt hetekben. Az öt magyar résztvevőből három búcsúzott, így mérleget vonva a nemzetközi szereplésről ezen csapatok statisztikáit érdemes áttekinteni. Cikksorozatunk második részében az VBW CEKK Cegléd számait foglaljuk össze.
Az VBW CEKK Cegléd az Európa Kupa G-csoportjában két győzelemmel és négy vereséggel zárt. A CEKK kétszer verte a belga Namur alakulatát, de a Valenciával és az Olympiacos együttesével szemben mindkét alkalommal alulmaradtak Gabriel Carrasco tanítványai. Végül tehát 2/4-es mutatóval 344 dobott és 446 kapott ponttal, -122-es pontkülönbséggel harmadik lett négyesében a magyar csapat.
A csapatstatisztikákat figyelve a Cegléd 57.3 pontot szerzett átlagban, ami a hetedik legkevesebb a mezőnyben. A magyar együttes emellett 33.2 lepattanót szedett a találkozóin, ami a negyedik legkisebb érték ebben a rangsorban. Elsősorban a 8.3 támadó-lepattanó, ami a harmadik legkevesebb átlagban a 40 gárdából, okozta a CEKK lépéshátrányát ezen a területen.
Haladva tovább a statisztikákkal. A 16.7 gólpassz a 27. helyet jelenti a csapatok rangsorában, míg a 4.3 szerzett labda a legkevesebb a mezőnyben a csoportkört követően. Ezt viszont jól ellensúlyozta, hogy eladott labdából sem volt kiugróan sok a ceglédieknek. A kereken 15-ös érték a 18. a mezőnyben. A teljesítmény-indexek átlaga kapcsán már a győriekről készült összefoglalóban is kiemeltük, hogy talán a legjobban rangsorolja a csapatokat ebben az adathalmazban. A Cegléd 53.8-as átlaggal a 34. a rangsorban. Itt a legjobb a Szpartak Moszkva teljesített 115.2-es átlaggal.
Az egyéni mutatókat nézve a teljesítmény-indexek terén Kristina Higgins 14.5-ös és Renata Brezinova 14.3-as értékkel zárta az idei Európa Kupa szezont. Higgins 12.8 pontot és 7.3 lepattanót jegyzett, míg Brezinova 14.2 pontot és 5 lepattanót a csoportmeccsek során. A magyar játékosok közül Gorjanácz Ágnes lett a legjobb 5.8-as teljesítmény-index átlaggal. A hat összecsapáson 10.2 pontot, 4.5 lepattanót és 2.7 gólpasszt ért el.