Hirdetés
Archivum

A Cegléd lett a hetedik



:

:

Hirdetés

Kedden lezárult az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc a 7. helyért, ahol a Cegléd 2-1-es összesítéssel legyõzte a KSC Szekszárrd együttesét.

A párharc három szoros végeredményt hozó csatát hozott, ahol 5 pontnál nagyobb differenciát nem regisztrálhattunk. Az elsõ mérkõzésen 70-65-ös gyõzelmet aratott a KSC Szekszárd hazai pályán. Itt a ceglédiek három negyed után még minimális elõnyben voltak, a záró szakaszban azonban fordított a KSC. Studer Ági 17, Mansaré Manty 15 pontot szerzett.

A második felvonás alkalmával 72-69-re gyõzött hazai pályán a Cegléd és ezzel egyenlített. Itt is viszonylag hamar elõnybe került a CEKK és bár 12 pontos hátrányból még szoros végjátékot tudott kialakítani a Szekszárd, de fordításra esélye nem mutatkozott. A gyõztes csapat legeredményesebbje a 27 pontos Hadzovic volt.

A harmadik találkozó hasonló forgatókönyv szerint zajlott, melyet végül 86-82-re nyert a Cegléd Szekszárdon. A ceglédiek három negyed után az ismét 27 pontig jutó Hadzovic és a 24 pontos Skoric vezetésével már 70-55-re vezettek, de a hajrára a KSC ismét felzárkózott.

Eredmények
Atomerõmû KSC Szekszárd – Ceglédi EKK 70-65 (15-21, 18-15, 22-21, 15-8)
Ceglédi EKK – Atomerõmû KSC Szekszárd 72-69 (23-20, 17-13, 20-15, 12-21)
Atomerõmû KSC Szekszárd – Ceglédi EKK 82-86 (21-23, 23-19, 11-28, 27-16)

Hirdetés