A Ceglédet látja vendégül a Sopron Basket
:
:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Szombaton 16 óra 30 perctől a Sopron Basket a VBW CEKK Cegléd együttesét látja vendégül a bajnokság 7. fordulójában. Laczka Miklóst, a Sopron Basket másodedzőjét kérdeztük a várakozásairól.
Október 30., szombat
16:30 Sopron Basket – VBW CEKK Cegléd
Sopron, Novomatic Aréna
Játékvezetők: Györfy Rúben, Horváth Csongor Béla, Földesi Ádám (Forrai Sámuel)
A Sopron Basket szerdán a Fenerbahce vendége volt az Euroligában és 73-47-es vereséget szenvedett. A török sztárcsapat, mely azt megelőzően két mérkőzését is elveszítette a sorozatban, nagy energiákat mozgósítva kezdett és 14 perc alatt 31-11-re lépett el.
“Nagyon keményen jöttek ki. Érződött, hogy ez nekik fontosabb, mint egy sima Euroliga csoportmeccs, ha lehet ilyet mondani. Nyilván nekünk is az lett volna, de nem tudtunk megfelelő keménységgel játszani az elején és nem tudtuk felvenni a kesztyűt. Jó dobtak, jól támadtak. Elsősorban a kemény védekezésük volt a döntő, amivel nem tudtunk mit kezdeni az elején és azzal el is dőlt a mérkőzés sorsa.” – idézte fel a szerdai összecsapást Laczka Miklós.
A soproni csapathoz visszatért sérülése után Jelena Brooks és első meccsét vívta Shey Peddy.
“Mindkettőjük teljesítményét nehéz megítélni. Shey nemrég érkezezett, nem sokat edzett együtt a csapattal. Jeca pedig az olimpiai bronzcsata óta most játszott először tétmeccset. Ahhoz képest mind a ketten hozzá tudtak tenni. Nyilván ezt is várjuk tőlük. Most pedig azon leszünk, hogy minél hamarabb formába kerüljenek és a társaikkal már teljes értékű munkát végezve, szépen összeálljon a csapategység.” – hangsúlyozta a soproniak másodedzője.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
A Sopron Basket vasárnap a Csata vendége volt Budapesten, szerdán Isztambulban játszott. Szombaton a Ceglédet fogadja, majd kedden a Kurszkot. A beszélgetésünk során arról is kérdeztük Laczka Miklóst, hogy mennyire lehet ilyen menetben frissíteni a csapatot.
“Próbáljuk frissíteni a csapatot, de ez nagyon nehéz, mert készülni kell a következő ellenfelekre. Pont ezért volt nehéz, hogy vasárnap meccset játszottunk, majd a keddi napunk az utazás nehézségei miatt nem a terveink szerint alakult. Most már ilyen problémánk nem lesz, hiszen a következő két meccsünket hazai pályán vívjuk. Annyira sok edzésre nincs lehetőségünk, de annyira sok pihenésre sem. Olyan gyorsan követik egymást a meccsek, hogy muszáj készülnünk a következő feladatokra.” – értékelte a válogatott szünet előtti sűrű időszakot a soproniak másodedzője.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
A VBW CEKK Cegléd elleni bajnoki két Euroliga rangadó, a Fenerbahce és a Kurszk között kapott helyet. Ennek ellenére nem szabad amolyan átvezető mérkőzésként tekinteni rá.
“Nem hinném, hogy lehetne azt mondani: taktikailag vagy bármi ilyen szempontból tudnánk a keddi meccsre előre tekinteni. Most ez egy speciális helyzet, hogy annyiban mégis segítheti a felkészülést a Kurszk elleni meccsre, hogy Jeca és Shey pályára tudnak lépni még egyszer a csapattal téthelyzetben. Csak és kizárólag ebből a szempontból szolgálja a következő meccsre való felkészülést. Egyébként 100%-osan az van a fókuszban, hogy a Cegléd ellen tudjunk a lehető legjobban játszani.” – mondta Laczka Miklós.
A VBW CEKK Cegléd az elmúlt két mérkőzését megnyerte. Légiósa Lauren Manis a negyedik legjobb teljesítmény-index átlaggal rendelkező játékos jelenleg a magyar mezőnyben.
“Manis és Holesinska a bajnokság korai szakaszában nagyon jó teljesítményt nyújtott, de a magyar játékosok közül is vannak olyanok, akikről nem túlzás kijelenteni: szeretnének bizonyítani mindenkinek az országban. Emiatt mindenképpen egy veszélyes csapat a Cegléd. Komoly repertoárral rendelkeznek. Védekezésben is több dolgot próbáltak már. Támadásban pedig jellemző rájuk, hogy sok különböző opciót használnak. Igyekeznek jól olvasni a játékot és sokat improvizálni. Nem könnyű rájuk felkészülni. Ilyen szempontból jó teszt lesz, hogy csapatvédekezésben mennyire tudjuk jól megvalósítani az alapelveinket. Milyen jól kommunikálunk és mennyire vagyunk egységesek.” – foglalta össze várakozásait Laczka Miklós.
