Hirdetés
Magyarország

A CEKK Lengyelországban, a BEAC Szlovákiában szerepel



:

:

Hirdetés

Az előttünk hétvégén igazi nagyüzem lesz az előszezonban. Két klubcsapatunk a környező országokban szerepel nemzetközi tornán.

Fotó: VBW CEKK Cegléd

A VBW CEKK Cegléd Gdyniában vesz részt a Margo Dydek Emléktornán. A ceglédiek visszatérő vendégek a lengyel előszezon rangos eseményén, melyen ezúttal sorrendben a Poznan, a házigazda Arka Gdynia és a Politechnika Gdańska lesznek a riválisok. Az Euroligába 2010 után visszatérő Gdynia kapcsán ugyanaz leírható, mint a DVTK-Olympiacos kettős esetében. Az átlagosnál jóval korábbra kell a formát időzíteni, hogy a selejtezőben a török Botas ellen legyen esélyük. Ennek megfelelően várhatóan a négycsapatos mezőnyt nézve a hazaiak járnak a legelőrébb. Ráadásul a Csatához igazoló Emma Cannon kivételével a legtöbb kulcsemberüket, még a világbajnoki ezüstérmes klasszis Rebecca Allen-t is meg tudták tartani.

A CEKK – ellentétben a hazaiakkal – teljesen megújul az idei évadra. A szakmai munka irányítását a spanyol Gabriel Carrasco vette át. Ketia Swanier kivételével lecserélődött a légiós-különítmény, melyhez Kristina Higgins, Renata Brezinová és Angelika Stankiewicz csatlakozott. Minőségi légiósok, de minden azon múlik, hogy miként alakul a kereten belül az összhang. Ennek erősítésére kiváló alkalmat kínál ez a három mérkőzés. Hasonló céljai lehetnek a Poznan-nak, akik öt új légióst igyekeznek beépíteni. A Politechnika Gdańska pedig fiatal hazai játékosokra épít.

Az ELTE-BEAC Újbuda a múlt heti jól sikerült szlovéniai túra után ezúttal Szlovákia felé veszi az irányt. Pöstyénbe látogat Balogh Judit együttese. Legutóbb Kranj városában a hazigazdát és a Zabiny Brnót legyőzte a BEAC, míg az olasz San Martino-t is megszorongatta. A hagyományos Diplomat Cup eredetileg négy csapattal futott volna, de a legnevesebb résztvevő, az Euroliga bronzérmes USK Praha visszalépett. Natalia Hejkova együttesét kisebb sérülés hullám érte el, összesen öt bevethető játékosuk van jelenleg. Így pedig nem lett volna értelme kiállni.

Szombaton az ICIM Arad és vasárnap a Piešťanské Čajky elleni mérkőzések azonban lejátszásra kerülnek. Az Arad csapatában több régi ismerős is szerepel. Jefimija Karakasevic a Vasas meghatározó játékosa volt, míg Brankica Hadzovic Cegléden és Miskolcon is meccsnyerő légiósnak számított egykoron. Mellettük még Adrienne Webb-től várnak sokat a klubnál. A pöstyéni együttest a Sopron ellen már láthattuk hazánkban. Akkor még nagyon az út elején jártak. Ezt nem feltétlenül csak a 73-26-os vereség mondatja. Biztosak lehetünk benne, hogy a sérültjeik ellenére – akik miatt a Sopron múlt pénteki vendégjátékát le is mondták – előrébb léptek.