A cél egyértelmű: a VB minden pillanatát kiélvezve a tudásuk legjavát kell nyújtani – Károlyi Andreával elemeztünk

Pénteken elrajtol a 2026-os női kosárlabda világbajnokság, 28 év után újra a magyar válogatottal a mezőnyben. A mieink csoportriválisai Franciaország, Nigéria és Dél-Korea. A berlini torna rajt előtt állandó szakértőnket, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

„Leszögezhetjük rögtön az elején: ez már nem ugyanaz a csapat, amelyik Isztambulban kiharcolta a kijutást, és amelyik akkor komoly benyomást tett mindenkire. A körülmények miatt kényszerűen változott a keret, egyetlen poszton nem volt kényszerű ez a döntés, mégpedig Dubei Debóra lemondása kapcsán. Bár nem értem ezt a döntést, de nem tisztünk értékítéletet megfogalmazni. A többiek esetében sajnos sérülésekről beszélünk, viszont az, hogy Varga Alíz és Dombai Réka kiesett, komoly érvágás, Dombaiban nem minden mérkőzésen, de benne volt egy-egy kiemelkedő teljesítmény, most pedig hirtelen nem látom azokat, akik ezt az űrt stabilan pótolni tudnák.

Ezzel együtt a csapat szerkezete is óhatatlanul átalakult. Kevésbé leszünk mozgékonyak, nagyobb és magasabb centerekkel állunk ki, miközben az ellenfeleink nem éppen arról híresek, hogy híján lennének a gyorsaságnak. Juhász Dorka szerepére roppant kíváncsi vagyok, mert óriási különbség egy jól menő Euroliga-szezonból csatlakozni, ahogy tette márciusban a Galatasaray-ból szinte hazai pályán Isztambulban vagy egy olyan WNBA-évadból érkezni nyár végén, amikor nagy a meccsterhelés, sok az utazás, keveset tudnak edzeni és nem is feltétlenül alapember a Lynx-ben. Ettől függetlenül nagyon bízom Dorka profizmusában és abban, hogy képes lesz megközelíteni azt a szintet, amit a selejtezőkön mutatott. Az ellenfelek számára ugyanakkor teljesen világos lesz, hogy őt kell fogni, rá fog összpontosulni a maximális figyelem. Márpedig mindjárt az első meccsen a franciákkal kezdünk, ahol nyolc WNBA-játékos szerepel. Bár az is igaz, ők csak most a tengerentúlról érkezve csatlakoztak be a felkészülésbe.

Ha már említettem a franciák helyzetét. Összesen 51 játékos van a mezőnyben, aki nemzeti csapatával nem dolgozhatott a nyáron a WNBA miatt. Sokan hozzák fel fegyvertényként, hogy a nagy előnyünk az az egy hónap közös munka lehet, amit a felkészülés során elvégeztünk. Ezzel egyetértek abból a szempontból, hogy egyéni játéktudásban és fizikalitásban nem vagyunk egy szinten például a francia válogatottal, így a mi helyzetünkben létfontosságú az összecsiszoltság, a szerepek tisztázása és az egymásra hangolódás. Helyzeti előnyként viszont ezt nem könyvelném el automatikusan a vetélytársakkal szemben. Nem beszélve arról, hogy a sérülések ismét élesen rámutattak a magyar felnőtt válogatott hátországának a szűkösségére: kiesik két-három kulcsember sérülés vagy egyéb ok miatt, és bekorlátozódik a mozgástér. Ebben vagyunk talán leginkább lemaradva a világbajnoki résztvevő európai válogatottaktól. Nézzük a spanyolokat, akik legutóbb éppen az U16-os korosztályt verték végig. A legszorosabb meccsük negyven pont volt, vagy látjuk náluk, hogy egy Alba Torrens-kaliberű játékos még a másodosztályból is zökkenőmentesen beépíthetők a tizenkettőbe, ha a stáb úgy látja, a tapasztalatára még mindig szükség van. Ilyen helyzetben érzékelhető igazán a két kosárlabda-kultúra közötti szakadék.

Ami a vb-csoportunkat illeti: Franciaország és Nigéria kiemelkedő fizikális erőt képvisel, ami ellen a magyar bajnokság egyáltalán nem készíti fel a játékosokat. Ezt a lemaradást talán a jövőben lehet majd kompenzálni, amennyiben a most külföldre igazoló lányok hétről hétre olyan bajnokságokban edződnek és vállalnak húzóember-szerepet, mint a spanyol, az olasz, a török vagy a francia. Egyszerre, egy nyáron soha ennyi válogatott játékosuk nem választotta a légióskodást. Kiváncsian várom mi sül ki ebből.

Egyedül Dél-Korea ellen látom egyértelműnek a magassági fölényünket, noha ők is roppant dinamikusak és képzettek, valahol a japán stílushoz hasonlíthatóak. Ha nem is azon a szinten. Sok mindent el lehet mondani a csoportunkról. Az mutatja legjobban a feladat nagyságát, hogy két kontinens aktuálisan talán legerősebbje: Európából Franciaország nyolc WNBA játékossal és Afrikából Nigéria, szerepel a négyesünkben. Dél-Korea lóg ki a sorból, de ellenük azon a hétfői napon pedig a tét, egy esetleges győzelmi kényszer lehet a további nehezítő tényező.

Hasonlóan nehéz periódus lesz a péntek esti és a szombat kora délutáni meccs közötti minimális pihenőidő, különösen úgy, hogy a tizenkettes keretünk fizikai állapota nem teljesen ideális: Aho Nina bár mindent belead a pályán, sérülésekkel küzd évek óta; Barnai Judie térde folyamatos odafigyelést igényel; Yvonne Turner már a negyvenhez közelít, a fiatalok pedig még újoncok a nemzetközi elitben. Hangsúlyozom, hogy ez nem bántás vagy értékítélet, inkább azt mutatja, abban a 14 órában mennyire észnél kell lenni és mekkora a felelősség a stáb tagjain.

A felkészülésünk speciális volt, hiszen hazai nyílt edzőmérkőzésre nem került sor. Németországban jártunk két meccs erejéig. Ami olyan szempontból különösen érdekes lehet, hogy már a világbajnokságon találkozhatunk a németekkel, a novemberi Eb-selejtezőn pedig biztosan összecsapunk velük. Emellett zártkapus körülmények között, fiúcsapatok elleni meccseken igyekezett modellezni, szimulálni a riválisok agresszivitását válogatottunk. Saját tapasztalataim a pályafutásomból nagyon vegyesek a férfiak elleni edzőmeccsekről, de érteni vélem a stáb gondolkodását is: arra biztosan alkalmas volt ez a pár alkalom, hogy a csapat saját magára és a játékelemek csiszolására koncentráljon.

A legfontosabb üzenet a lányok felé az lenne a részemről, hogy 28 év után világbajnokságon szerepelni óriási dolog. Kivívták a jogot, a saját erejükből jutottak el idáig, és ezért legyenek nagyon büszkék magukra. Nem szabad feladni a fegyelmet, de görcsölni sem érdemes: teher nélkül kell kosárlabdázniuk, élvezve a torna minden pillanatát, ám mindig arra törekedve, hogy a tudásuk legjavát tegyék le a parkettre. Nem lehet mindent kizárólag Dorkától várni, mellette meccsenként két-három embernek szintén átlagon felül kell teljesítenie ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Ez a világbajnokság az igazi hab a tortán, a fejlődés valódi mércéje pedig az elkövetkező Eb-selejtezőkön és a jövőbeli felnőtt világversenyeken mutatkozik majd meg igazán. Akkor látjuk, hogy a jelenlegi felfelé ívelő eredményességet mennyire sikerül állandósítani.”