Hirdetés
Magyarország

A címvédő ellen a döntőbejutásért – Horváth Zsófia nyilatkozott



:

:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés

Szerdán megkezdődik a rájátszás második köre, csütörtökön pedig jönnek az elődöntők. Ahogy arról nagy terjedelemben beszámoltunk, az Atomerőmű KSC Szekszárd teltházas hazai közönség előtt magabiztosan verte az NKA Universitas PEAC csapatát a negyeddöntő-párharc második mérkőzésén, így pedig továbbjutott a bajnokság elődöntőjébe, ahol az ellenfél nem más, mint a magyar bajnok címvédő, Euroliga és Magyar Kupa győztes Sopron Basket lesz. A mérkőzés előtt a szekszárdi együttes másodedzőjét, Horváth Zsófiát kérdeztük várakozásairól.

Április 6., csütörtök
18:00 Sopron Basket – Atomerőmű KSC Szekszárd
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter, Varga-Záray Katalin (dr. Gincsai János Péter)

Telt ház és igazi rájátszás hangulat fogadta Szekszárdon az NKA Univesitas PEAC csapatát a negyeddöntő párharc második mérkőzésén. A találkozón három híján száz pontot dobva sima rajt-cél győzelmet aratott a kék-fehér gárda, amivel továbbjutott a bajnokság elődöntőjébe. Horváth Zsófia első körben a mérkőzést értékelte. 

“Semmi esetre sem szeretnék túlzásokba esni, de úgy gondolom, hogy Szekszárdon egy olyan mérkőzést sikerült a PEAC ellen játszanunk, ami minden edző számára örömet okozna.” – kezdte gondolatmenetét a szekszárdi másodedző. – “Már a párharc első meccsén is megvolt az a bizonyos energia, amit említettem, hogy az elmúlt időszakban hiányzott a csapatból, ez az energia most Szekszárdon pedig megtriplázódott. Úgy gondolom, hogy egy nagyszerű játékkal rukkoltak elő a lányok, az első pillanattól kezdve dominálták a parkettet. Őszintén szólva, jelenleg csakis jót tudok mondani az együttesünkről, még annak ellenére is, hogy biztos most is voltak hibáink. Ám még ezzel együtt is, gyönyörűen kosárlabdáztak a játékosaink, ráadásul, egy közvetlen rivális ellen arattak bravúros győzelmet, ami még nagyobb büszkeségre ad okot.

Azt gondolom, hogy az első negyed teljesítménye pecsételte meg leginkább a mérkőzést. Szinte már az első percben berobbantunk, sikerült egy magabiztos előnyre szert tenni, s ebből már a PEAC nem tudott visszakapaszkodni. Minden nagyképűség nélkül, szerintem már ott, akkor eldőlt, hogy ki nyeri a mérkőzést. A csapatból többen is extra teljesítményt nyújtottak, éppen ezért nem is szeretnék kiemelni egy-két embert, hiszen ez a siker abszolút egy csapatmunka volt. Ha a statisztikát nézem, heten is kétszámjegyű dobott pont fölé jutottak, ezen kívül pedig kiosztottunk összesen 25 gólpasszt, s bár a lepattanó csatát sajnos ezúttal is elveszítettük, ilyen számok és százalékok mellett nem lehet kérdéses a győzelem. Büszke vagyok a lányokra!” – fogalmazott Horváth Zsófia.

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Csütörtökön 18 órától a Sopron Basket otthonában lép pályára az Atomerőmű KSC Szekszárd a bajnoki elődöntő első mérkőzésén. Nagy a tét, hiszen egy győzelemmel akár a címvédő pályaelőnyét is elveheti a Tolna megyei alakulat, ami igencsak kedvező pozícióba helyezné őket. A két csapat legutóbb február végén találkozott a NOVOMATIC Arénába, akkor 65-57-re nyert a Sopron, előtte viszont a szekszárdiak arattak 70-68-as bravúrgyőzelemit. Tehát, mondani sem kell, kiélezett csata várható.

“Azt gondolom, hogy elsősorban arra kell építkeznünk, amit a PEAC ellen elkezdtünk. Sokak szemében már így is nagy dolgot vittünk véghez, nem tudom hányan lettek volna, akik egy hónappal ezelőtt aláírják, hogy bejutunk a bajnoki legjobb négy közé, ráadásul ilyen magabiztosan. Ezt a magabiztosságot pedig a továbbiakban is folytatni kell, innentől kezdve ugyanis mindegy ki jön szembe, az ellen hasonló energiákra lesz szükségünk, mint amit a Pécs ellen mozgósítottunk. Kezdve az elődöntővel, ahol a Sopron lesz az ellenfél, méghozzá idegenben. Mostmár minden párharcban mi leszünk pályahátrányban, de ahogy azt a PEAC elleni mérkőzés előtt is elmondtam, ennek nem szabad különösebb figyelmet szentelni. Ígyis-úgyis két győzelem kell a továbbjutáshoz, erre kell elsősorban koncentrálni.

Nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a Sopron egyáltalán nem egy egyszerű ellenfél, főleg nem hazai pályán, de semmiféleképpen sem feltett kézzel utazunk hozzájuk. Sok újdonságot már nem lehet róluk elmondani, de szerintem nem is kell. Mindenki tisztában van az ellenfél erősségeivel, gyengeségeivel és mindenki pontosan tudja, hogy mi lesz a feladata. Természetesen, mint mindig, úgy most is lehetnek majd apróbb változások mindkét oldalon, de az alapelv, az alap elképzelés továbbra is ugyanaz. Az előző fordulóban több hiányzó is volt a Sopronnál, ám ez ismételten csak részlet kérdése, a csapatnak, a lányoknak nem ezzel kell foglalkoznia, hanem inkább az lesz a dolgunk, hogy ugyanazzal az energiákkal kosárlabdázzunk, mint a negyeddöntőben és akkor akár még a Sopron ellen is lehet keresnivalónk.” – zárta a beszélgetést Horváth Zsófia, az Atomerőmű KSC Szekszárd másodedzője.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés