Hirdetés
USA

A Connecticut Sun egyenlített a WNBA döntőjében, Elena Delle Donne megsérült



:

:

Hirdetés

Keddről szerdára virradóra a WNBA döntőjének második mérkőzését rendezték. A Connecticut Sun 99-87-es győzelmet aratott a Washington Mystics otthonában és ezzel kiegyenlítette a párharcot.

Fotó: WNBA

A Washington Mystics számára rémálomszerűen indult a mérkőzés. Három és fél perc telt el, amikor Elena Delle Donne-t le kellett cserélni derékfájdalmai miatt. Később már nem is tudott visszajönni a pályára. A Connecticut Sun igyekezett a hazaiak zavarát kihasználni és az első negyed végére 29-17-re elléptek. A második etapban pedig 17 ponttal is vezettek. A washingtoniak rendezték a soraikat, így a félidőre 56-46-ra visszajöttek, ami teremtett számukra esélyt a folytatásra.

A harmadik negyed lényegesen kiegyenlítettebb játékot hozott, sőt egyes szakaszokban a Washington került fölénybe. Két pontra is megközelítették a vendégeket. A 73-69-ről induló negyedik negyedben pedig 76-76-nál egyenlítettek. Ez a felzérkózás azonban sokat kivett belőlük. A 32 pontot és 18 lepattanót jegyző Jonquel Jones vezetésével a Sun játákosaiban több maradt a hajrára. Egy 6-0-s futással újra előnybe kerültek és már nem engedték ki a vezetést a kezükből. Végül 99-87-es győzelmet arattak, amivel 1-1-re módosították az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állását.

Az Aluinvent DVTK-hoz visszatérő Shatori Walker-Kimbrough 7 percet töltött a pályán és 2 pontot szerzett. Folytatás vasárnap, illetve kedden a Connecticut Sun otthonában, ahol a harmadik és a negyedik felvonást is rendezik az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Eredmény

Washington Mystics – Connecticut Sun 87-99 (17-29, 29-27, 23-17, 18-26)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 1-1.

Statisztika

Hirdetés