Hirdetés
Archivum

A csapatkapitány Raksányi Krisztina a válogatott februári ellenfeleirõl



:

:

Hirdetés

Hétfõn az M4 Sport kosárlabda magazinjában készült egy beszélgetés Raksányi Krisztinával, a magyar válogatott csapatkapitányával.

Mint ismeretes a magyar válogatott, mely jelenleg már a mérkõzések helyszínén edzõtáborozik, szombaton Oroszországot fogadja Miskolcon, majd Litvániával csap össze. „Szerintem mind a két csapat nagyon keményen nekünk fog jönni az elején. Azonnal fel kell vennünk a ritmust. Nekünk is nagyon keménynek kell lennünk. Fõleg védekezésben és 40 percig kell koncentrálni. Ha végig pariban tudunk lenni az oroszokkal, akkor meglepetés-gyõzelem is születhet. Litvánia ellen mindenképpen szeretnénk nyerni, amivel akár kijuthatnánk az Európa-bajnokságra.” – fogalmazott az M4 Sportnak Raksányi Krisztina, aki elmondta, hogy kiváló az egység a válogatottban.

„Ezt a hangulatot másfél sikerül tartani. Decemberben is volt egy kisebb összetartásunk, egy háromnapos Székesfehérváron. Így a két selejtezõkör között is tudtunk találkozni. Ezzel nincsen probléma itt.” – jelentette ki a csapatkapitány. Természetesen az elmúlt napok történései és klubszinten kialakult kisebb konfiltusa is szóba került. „Nincsenek nagyobb összeszólalkozások. Ha vannak is, akkor is nagyon poénosra veszik a lányok. Mindenki jóban van mindenkivel. Jó a csapategység.”

Raksányi Krisztina a téli szünetben váltott csapatot és igazolt Pécsrõl Miskolcra, így arról érdeklõdtek nála, hogy milyen formában érzi magát új állomáshelyén. „Azt gondolom, hogy jó formában vagyok. Ez remélem majd a mérkõzéseken ki fog derülni. Jól érzem magam Miskolcon. Most már a csarnokhoz is kezdek hozzászokni. Remélem minden jól fog sikerülni.”

Hirdetés