:
:
Szerdán 19 órától az USK Praha vendégeként lép pályára a Sopron Basket a nõi kosárlabda Euroliga 13. fordulójában. Roberto Iniguez együttese egy gyõzelemmel az utolsó játékhét eredményétõl függetlenül csoportja második helyén zárna, ezzel pályaelõnnyel rendelkezne a negyeddöntõben.
Írta: Nagy Norbert
A Sopron Basket minden elõzetes várakozást felülmúló 8/4-es mutatóval érkezik az Euroliga alapszakaszának utolsó két fordulójához. Óriási lehetõség kapujában áll Roberto Iniguez együttese. Ahogy azt a Sopron negyeddöntõire visszatekintõ múltidézõ összeállításunkban is kiemeltük, még egyszer sem szerepelt pályaelõnyben a soproni csapat a sorozat ezen szakaszában. Szerdán este Prágában ennek kivívásáért játszik a csapat. Egy gyõzelem esetén minden további eredménytõl függetlenül az A-csoport második helyzettejeként várja ellenfelét a rájátszásban a magyar bajnoki címvédõ.
Maradva a számolgatásnál, vereség esetén sincsen veszve semmi a második hely szempontjából. Ebben az esetben abban kell bízni, hogy az utolsó fordulóban a Bourges együttesét felül tudja múlni a Sopron és az USK Praha vereséget szenvedjen a Castors Braine otthonában. Amennyiben az utolsó két meccsét elveszíti a soproni csapat és a Bourges mindkettõt nyeri, akkor a negyedik helyrõl érkeznek a rájátszásba a mieink. Abból a szempontból figyelni a küzdelmeket, hogy pályaelõnytõl függetlenül a 2., a 3. vagy a 4. pozícióból kapna kedvezõbb ellenfelet a Sopron, nem lehet. A B-csoportban ugyanis az elsõ három helyezett között még bármi történhet. Ráadásul ember legyen a talpán, aki meg tudná mondani, hogy egy olyan speciális versenyhelyzetben, mint az egyik fél második gyõzelméig tartó negyeddöntõ, a YDÜ, a Fenerbahce vagy a Jekatyerinburg ideálisabb rivális. Nyilván a pályaelõny ténye adna egy lélektani elõnyt, de ezen a szinten (és ebbe az idei Sopron is beletartozik) idegenben is képes a rájátszás mind a nyolc csapata meccset nyerni.
Az USK Prahától november végén 79-71-es vereséget szenvedett a Sopron. A találkozó elején 18 pontos elõnybe kerültek a csehek. Ezt követõen ugyan felzárkózott a Sopron és nyílttá tette a meccset, de a végjátékból Natalia Hejkova tanítványai jöttek ki gyõztesen. Összességében a csehek akarata érvényesült, de egy rendkívül feszült végjáték kerekedett. Tudatos szerkesztõi döntésként nem szoktunk a játékvezetéssel foglalkozni, de azon az estén még erre is sor került. Minden külsõ körülménytõl függetlenül a 48-37-re elveszített lepattanócsata, a 15%-os triplamutató és a mindössze 10 kiosztott gólpassz nem fért bele. Mekkorát fordult azóta a világ, kereken 6-os átlaggal a mezõny negyedik legjobb tripladobójává hozta fel magát a Sopron. Lényegében itt és a lepattanókban mutatott elõrelépésnek köszönhetõ a rendkívül jól felépített játék mellett a kiváló szereplés.
A fenti a számok is mutatják, hogy jó erõkbõl áll az USK Praha és rendkívül nehéz játszani ellene. Magas posztokon Amanda Zahui B. és DeWanna Bonner olyan stabilitást és variációs lehetõségeket kínál a csapat számára, amire joggal lehet építeni az Euroligában. Zahui 17.3 pontot, 8.8 lepattanót átlagol, míg Bonner 15.4 pontot és 9.7 lepattanót jegyez meccsenként. Nem véletlen, hogy a lepattanók terén másodikak a Dinamo Kurszk mögött. Meccsenként 41.8-as átlaguk van ebben a mutatóban. Viszonyításképpen a Sopron 37-es átlaga is kiváló és az is a mezõny elsõ harmadába sorolja a magyar csapatot. A szerzett pontokokat tekintve pedig mindkét csapat 73.3-as átlaggal rendelkezik. A soproniak 12 csoportmeccsen 880, míg a csehek 879 pontot értek el.
Nem csak a statisztikák terén, hanem az eredményeket tekintve sincs rossz szezonjuk a prágaiaknak. Hazai pályán botlottak a Castors Braine együttesével szemben, ami az egyetlen negatív értelemben vett váratlan eredményük. Az elõbbiekben kiemelt Zahui és Bonner mellett nagy erõsségük a horvát válogatott centere Marija Rezan, illetve a spanyol válogatott Marta Xargay és a cseh Katerina Elhotova. Xargay esetében a 11.9-es pontátlag mellett a meccsenkénti 5 szerzett labda és 7.1 gólpassz is kiemelkedõ. Nem véletlen, hogy csapatszinten a második ebben a mutatóban a cseh bajnok. Kevésbé van kirakatban, mint a többi „nagy név” a csapatában, de a prágai sikerek alapját adja kiváló játéka. Elhotova esetében pedig azt kell kiemelni, hogy amolyan motorja, vezére pályán és azon kívül is a csapatnak.
Bár az elõzõekben rendkívül elismerõen írtunk a prágaiakról – ez nem csoda a török-orosz vonal mellett az egyetlen gárda volt Natalia Hejkováé, amely az elmúlt három évben mindig ki tudta vívni az Euroliga Final Four-t -, a Sopronnak ettõl függetlenül nincs mitõl tartania. Kiválóan összeállt a csapatjáték. Úgy néz ki, hogy Danielle Page jó formában érkezett és a rábízott feladatokat magas szinten meg tudja oldalni, így Jelena Milovanovic kiválása sem végzetes. Komoly tartásról árulkodik az, hogy már négy idegenbeli gyõzelemnél tart a Sopron, melyre a 2000/2001-es évad óta nem volt példa. Amennyiben magas posztokon sikerül a lépést tartani, akkor nagyon szép estében bízhatnak a soproni szurkolók. Amikor a prágaiak alulmaradtak, rendre ezen a téren akasztották meg a játékukat a riválisaik.
