Hirdetés
Magyarország

A csoportelsőkkel mérkőzik a Sopron és a Szekszárd, a DVTK-ra francia ellenfél vár az Euroligában



:

:

Hirdetés

A 2022-es esztendő utolsó Euroliga játékhete jön. A Sopron és a Szekszárd is saját csoportjában a listavezetővel találkozik, míg a DVTK hazai pályán a Basket Landes együttesével méri össze az erejét. A mérkőzések előtt a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

Sopron Basket – Famila Schio

„Múlt héten a Basket Landes harmadik negyed végén még 37-35-re vezetett a Sopron ellen és onnan fordítva sikerült nyerni. Fontos idegenbeli siker volt, ahol az első és a negyedik negyed jó játékot hozott. Utána a bajnokságból lefelé nagyon kilógó PINKK-et sikerült – Jeca nélkül, Zsófit pihentetve – nagy különbséggel megvernie a Sopronnak. Ettől függetlenül azt érzem, hogy valami még mindig nem állt össze. Továbbra sem tudom, hogy Brittney Sykes hiánya vagy más okozza ezt, de egy biztos: a Schio ellen kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükség 40 percen át. A PINKK ellen láthattunk nagyon szép számokat olyan játékosoktól, akiktől ezt hiányoltuk eddig. Valahol a kettő között kellene találni egy átmenetet, hogy legalább minden meccsen egy jó közepes teljesítmény szülessen. Nagy szüksége lenne a Sopronnak most, hogy minél több lábon álljon. Ebben látom a legnagyobb tartalékot jelenleg.

A Famila Schio kiemelkedő játékerőt képvisel idén. Nem szabad kiindulni a kedvező egymás elleni mérlegből. Egyetlen vereségük van és vezetik a B-csoportot, az olasz bajnokságban pedig veretlenek. Ezt az eredményt nem lehet elvitatni tőlük. Ebben a meccsben benne van a veszélye, ha nem is olyan játékkép mellett, mint a Salamanca ellen, de egy újabb hazai vereségnek és az fájó lenne minden szempontból. Jelentősen megerősítette a keretét a Schio, de ezt nem hasonlítanám a török vagy korábban az orosz csapatokhoz, amikor kis túlzással megveszik az amerikai játékosokat európai útlevéllel. Itt egy hosszabb építkezést láthattunk olasz válogatottakra épülő hazai maggal és minőségi európai játékosokkal. Szerintem az olasz válogattat is előrébb viheti, ha ilyen játékosokkal játszanak a legjobbjaik. Ahhoz, hogy egy olyat ellenfelet, mint a Schio, legyőzz, óriási önbizalomra van szükség. Még egy olyan jó csapatnál is, mint a Sopron. Ez az idei Sopron egy nagyon jó csapat, de nem érzem most azt az átütő önbizalmat és erőt.

Az összehasonlító statisztikán egyedül a kétpontos mezőnyszázalékban mutatkozik számottevő különbség, más területen nincs ilyen. A statisztika szerint ez egy ki-ki meccs lesz. Jó lenne, ha tényleg az lenne. A Schio az egyetlen vereségét Gironában szenvedte el. Fog még ott jó pár erős csapat kikapni. Múlt héten hazai pályán mindössze négy ponttal verték a Mechelen-t. Én azt mondom, hogy győzelmet soha nem kell megmagyarázni. Amíg jönnek a sikerek, az teljesen házon belüli dolog egy csapat életében, hogy mennyit tesznek bele egy-egy ilyen mérkőzésbe. Alkalmas arra is a keretük, hogy túldobják aktuális riválisaikat.”

BC Polkowice – Atomerőmű KSC Szekszárd

„A Szekszárd a csoportja listavezetőjéhez látogat. Váratlanul jó szezonja van a Polkowicének, akik egy vereséggel vezetik az A-csoportot. Nincs könnyű éve a lengyel csapatnak a hírek szerint, de lehet, hogy éppen ez tartja össze a társaságot. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az igazán profi mentalitású játékos. Nagyon kemény meccs vár a Szekszárdra. Nem mondom azt, hogy nem nyerhető, de jó egyéni teljesítményekkel egységes csapatjátékra lesz szükség a győzelemhez.

Múlt héten közvetlen riválist győzött le a Szekszárd és a Bologna ellen ismét bizonyította, hogy képes ki-ki meccseket megnyerni ezen a szinten. Újra megmutatták, hogy minden tekintetben túlléptek az újonc év megilletődöttségén. Jól működik az amerikai légiós sor, miközben nagyon fontos, hogy például Miklós Melinda rendkívül határozott és pontos játékkal tud hozzájárulni a csapat sikeréhez. Amellett, hogy tavaly is jól játszott Miklós Melinda, én ahhoz tudnám hasonlítani a szerepvállalását, mint az elmúlt szezon elején Sopronban Varga Alizét. Olyan értelemben, hogy mindig lehet rá számítani.

Szombaton a BEAC ellen abszolút erődemonstrációt tartott a Szekszárd. Bár lehet, hogy több pontot kaptak, mint amivel számoltak, de támadásban hatékonyan teljesítettek. A Polkowicével szemben a lepattanónkban és második esélyből szerzett pontokban van hátrányban a Szekszárd, ha az összehasonlító statisztikát nézem. Ugyanakkor az idei Szekszárd nem az Euroliga mezőny legmagasabbja és a játékuk jól alkalmazkodott ehhez a szerkezethez. Nagy fegyverténynek tartanám a győzelemet a csoportelső otthonában. Még akkor is, ha meglepetés lenne, ha a lengyel gárda meg tudná őrizni végig az előkelő pozícióját. Ahogy a másik csoportban a Mersin, úgy itt a Fener is kérdőjeles, hogy mit fog produkálni az alapszakasz második felében. Az sem lenne váratlan, ha ők innen már nem veszítenének mérkőzést és megszereznék az első helyet.”

DVTK HUN-Therm – Basket Landes

„Az utolsó erőtartalékokat mozgósítva meg kell célozni a győzelmet hazai pályán a DVTK-nak! A bajnokságban a BKG és a PINKK közé ékelődik ez a meccs, így nagy erőpróba itthon most nincs. Kicsit amolyan „ide nekem az oroszlánt” hozzáállást várok. Hazai pályán sikerült legyőzni a Mechelen-t, idegenben nagy fegyvertény volt a girona-i siker. Ott folytatnám, ahol múlt héten abbahagytam: ha sikerül most is nyerni, az 5-6. hely reálisan megcélozható lenne a csoportban. Azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a DVTK a hátralévő nyolc csoportmeccséből hatot hazai pályán vív.

A hétvégi bajnoki mérkőzésből messzemenő következtetést nem vonnék le. A Sopron – PINKK meccshez hasonlítanám a DVTK BKG elleni győzelmét. Magyarul, le kellett játszani és meg kellett nyerni, de menni kell tovább. Jó kérdés, hogy lehet-e hazai pályán olyan szinten teher nélkül játszani az Euroligában, mint az eddigi öt idegenbeli csoportmeccsen. Én azt gondolom, hogy egy újonc egy olyan hazai mérkőzés előtt, ahol győzelmi esélye van, mindig izgul valamennyire. Ez szerintem teljesen természetesen. Az az érdekes, hogy miként élik meg és tudnak-e ebből előnyt kovácsolni. Tavaly láttuk Szekszárdon, hogy az akkori keretnél nem működött ez a gondolkodás. A DVTK-nál eddig azt érzem, hogy működik. Bár nincs Milica Jovanovic, aki ilyen helyzetekben kifejezetten jól teljesített.

Nem nagyon indulnék ki a múlt heti Basket Landes – Sopron mérkőzésből. Címvédőként a Sopron státusza más még az Euroligában, mint a DVTK-é. Könnyű ezt mondani kívülről, de inkább onnan közelítenék: neki kell ugrani a francia csapatnak és le kell vetkőzni az izgulást. Meg kell próbálni nem rágörcsölni, mert igazság szerint nincs veszíteni való. Összességében viszont egy potenciálisan nyerhető meccs jön.

Ez az utolsó játékhét az ünnepek előtt. Ilyenkor mindig fontos, hogy mennyire vannak karácsonyi hangulatban a játékosok és mennyire határozza meg az a gondolkodásukat, hogy pár nap pihenő jön. Mindhárom magyar csapatnál maximálisan fókuszált teljesítményre lenne szükség a sikerhez.”

Menetrend

December 20., kedd
18:00 Sopron Basket – Beretta Famila Schio

December 21., szerda
18:10 DVTK HUN-Therm – Basket Landes
19:00 BC Polkowice – Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés