Hirdetés
Magyarország

A dietetikus szerepe a sportban – interjú Fülöp Lilivel



:

:

Hirdetés

A Soproni Darazsak Sportakadémia kiemelt figyelmet fordít a sportolói helyes táplálkozására. Az intézmény dietetikusával, Fülöp Lilivel beszélgettünk arról, hogy mit tesznek a sportolóknak szükséges táplálkozás minél magasabb szintű biztosítása érdekében.

Kezdjük az alapoktól, hogy kerül dietetikus egy sportakadémiára?

Azt gondolom, hogy külföldi példákat nézve most már alapvető, hogy a sportegészségügyi stábban dietetikus is helyet foglal. Valljuk be, a regenerációban óriási szerepe van annak, hogy a sportoló mit eszik. Ha egy szakember ezt el tudja mondani egy utánpótlás vagy egy felnőtt versenyzőnek, azzal a sportoló fölé tud emelkedni a társainak vagy a mezőnynek. Olyan gyors és optimális regenerációt tud biztosítani magának, amivel sokat fejlődhet.

A profiknál, akiknek az egzisztenciája függ attól, hogy milyen állapotban van a testük, ez adja magát. A munkád a fiataloknál hogy néz ki? Hiszen hétköznapi példával élve: a középiskolás lét nem feltétlenül az egészséges táplálkozásról szól.

Egészen máshonnan indulunk. Minél hamarabb, minél többször találkozik azzal a fiatal, hogy mi lenne az etalon, akkor egy idő után neki valami “bekattan”. Ha ezeket az ingereket minél fiatalabban kapják, akkor úgymond ez a “kattanás” is hamarabb jön.

Az alsóbb korosztályokban kötetlenebb jellegű beszélgetős dolgokkal kezdünk. Ahogy nőnek fel a lányok, úgy vonjuk be őket abba, hogy mit is kellene tenniük. Azok, akik kiemelt sportolói státuszba kerülnek, nekik komoly nyomonkövetés is szerepet kap a napjaikban.

Nekünk van egy különleges lehetőségünk, ami a sportmenza intézménye. Nálunk az utánpótlás sportolók már legalább napi egy étkezés alkalmával találkoznak azzal, hogy mit is kellene fogyasztaniuk. Azt gondolom, hogy ez egy nagy versenyelőny és komoly lehetőség a lányok számára.

Neked feladatod például konkrét étrend összeállítása egy játékosnak?

Alapvetően oktatjuk, tudatosságra neveljük őket. Többet ér az, hogy tudja mit miért kell ennie, mint ha kap egy konkrét itinert, mert akkor nem fog azon gondolkozni, hogy ennek a hátterét megértse. Én inkább oktatok és ha már tudatosan állnak hozzá, akkor nekem nem is kell konkrétan megmondanom, hogy mit csináljon. Az lenne a cél, hogy a sportoló kérdezze meg: jó-e az, amit eltervezett és utána a részleteket a konzultáció alkalmával meg tudjuk beszélni.

Ha jól értem, akkor egy tudásbázis átadásáról van szó?

Így van. Nem vagyok mindig ott velük és nem tudom fogni az összes kiemelt sportoló kezét a nap 24 órájában. Tudatosságra szeretném nevelni őket és bármikor, amikor ezzel kapcsolatban kérdéseik adódnak, akkor konzultálunk. Sokszor előfordul, amikor utaznak, hogy küldünk nekik ételeket, de ha máshol kell enniük, akkor általában jön a svédasztalról a fénykép, hogy “Lili, ezt meg azt szeretném enni, jó lesz-e?”

Az sportakadémiai növendékek is emberek. Lehet alkalmanként lazítani ezen a rendszeren?

Ez attól is függ, hogy milyen szinten van az adott sportoló. Akik a felnőtt csapatba feljátszanak, őket fogjuk a legszorosabban. A fiatalabbaknál ez még kötetlenebb, inkább a profi szemléletre való nevelésre helyezzük a hangsúlyt.

Említetted a sportmenzát. Ezt hogy kell elképzelni?

Több fronton próbáljuk a gyerekeket kiszolgálni. Már a tálcán, amire szednek, különböző dietetikai tanácsokat olvashatnak tőlem és pipálhatják, hogy az adott tanács megvolt-e. Mindegyik héten tematikus napjaink vannak. Hétfőn általában klasszikus napot tartunk, amit nagyon szeretnek a lányok. Rizses ételek, egyszerű sült húsok salátával szerepelnek a menüben. A keddi nap a ránevelés része, ami halas ételeket jelent. Vannak gyerekek között olyanok, akik nem szeretik a halat. Amióta viszont a sportmenzán jó minőségű halakat, jól elkészítve kapnak, nagyon sokan megkedvelték. Ha a 80 fős létszámot nézzük, akkor nagyjából 15-en nem kedvelik. Ez egy nagyon jó arány, mert a hal gyerekkorban nem kedvelt alapanyag, viszont a sport szempontjából fontos.

A szerdai napon főzelékeket, rakott ételeket szoktak kapni a lányok. Ez a zöldségek szeretetére egy kis ránevelés. Csütörtökön húsmentes napot tartunk, péntek pedig általában a kedvenc, mert a meccsek előtt tésztás ételeket kínálunk. Amire még lehetőség nyílik, ha olyan étel szerepel a menüben, amit nagyon nem szeretnének, akkor lehetőségük van “B” menüre cserélni. Ez midig sült csirkemell rizzsel és salátával. Ezzel kivédjük, ha valamit nem szeretnek, az ne menjen feleslegbe. Legyen valami, amit biztosan elfogyasztanak. Fontos, hogy az edzés előtt megfelelő energiájuk legyen és ezt táplálkozással tudják bevinni.

Idősebb korban az ember nem válogat, a fiatalok között milyenek a reakciók?

Ezért van a B-menü, amit előbb említettem. A kisebb korosztály szokott élni ezzel. Az a tapasztalatunk, hogy a nagyobbak már általában mindent megkóstolnak.

Kiemelted a “minőséget”. Ez nagyon messzire mutató dolog, de Magyarországon a táplálkozást tekintve az alapanyagok minősége és megfelelő feldolgozása egy kritikus kérdés, sajnos mind a mai napig. Ezzel ti hogy álltok?

Igen, ez egy összetett dolog. Nekünk nagy szerencsénk van, hogy államilag elismert sportakadémia vagyunk. Megvan a keretünk arra, hogy jó minőségű alapanyagokat, jól elkészítve tudunk felszolgálni. Egy iskolai menzával összevetve, ahol pár száz forintból kell egy adag ételt kigazdálkodni, nagyon nagy minőségbeli ugrás, amit mi adunk. Ez a 80 kislány itt Sopronban különleges, “elkényeztetett” helyzetben van ilyen szempontból.

Ugorjunk a következő nehéz témára, az étrendkiegészítőkre. Egy dietetikusnak ezzel mi a feladata?

Az étrend kiegészítőnek a nevében is benne van: a kiegyensúlyozott étrend kiegészítésére szolgál. Az én feladatom az, hogy a kiegyensúlyozott étrend legyen meg először. Ez fordítva szokott lenni. Sokszor egy sportoló akkor fordul dietetikushoz, amikor már a legjobb erőnléti edzővel, gyógytornásszal dolgozik, és jó sporteszközei vannak, de az étrendje csapnivaló. Ilyenkor egy dietetikus megfordítja a dolgokat és elkezd magával az ételekkel foglalkozni. Azt kell minden esetben rendbe raknia először, és csak annak kiegészítője lehet a táplálék-kiegészítő. Ez egy nagyon fontos gondolat, amit érdemes elültetni a fejekben.

Az alsóbb korosztályokban az étrend kiegészítés nem annyira javasolt. Maximum vitamin kiegészítést szoktunk eszközölni. 16 éves kortól és főleg felette már előfordul, hogy izotóniás italokkal vagy más szénhidrát, illetve fehérje alapú kiegészítővel élünk. Ez a terhelés függvénye és egyénileg állítjuk be.

A fiatalok kezében is ott van az okostelefon és az internet, ahol korlátlan mennyiségben találkozni komoly és kevésbé komoly tanácsokkal. Nyilván ennek egy része kivédhetetlen, de foglalkoztok azzal, hogy a fiatalok ne “okosítsák” magukat ellenőrízetlen forrásból?

Mindig felhívjuk a figyelmüket, hogy hagyatkozzanak ránk. A tudományos alapú dolgok az internet felett állnak és biztatjuk őket: merjenek tőlünk kérdezni. Ezért szoktunk informatív előadásokat tartani, akár szóróanyagokat adni vagy a Facebook csoportunkba hasznos tanácsokat megosztani. Arra is tanítani kell őket, hogy honnan tájékozódjanak.

A tájékozódást segítik a videós sorozatotok, amivel az országos közönség is találkozhat. Ezeket szereted csinálni? Hogy látod, célt érnek?

A válaszom mindkettőre igen. Azt gondolom, hogy sokat tanulnak belőle a lányok. Külön is levetítjük nekik, a Facebook, Instagram felületeket pedig már ők is használják. Ha recept van, akkor sok visszajelzés érkezik arra, hogy kipróbálták. Néha különböző nyereményjátékokkal is próbáljuk őket sarkallni. Szeretjük csinálni és a fogadtatás is jó szokott lenni.

Az Euroligás profi csapattal is dolgozol?

Igen, foglalkozom a felnőtt csapattal. Van a sportakadémián egy testösszetétel-elemző mérőkészülék. Ezt a felnőtteknél is használjuk, kétheti szinten folyamatosan monitorozva van a testzsír, testizom százalék, folyadékháztartás. Ez az én feladatom és ha bárkivel egyénileg kell foglalkozni, akkor azt én intézem, ahogy az utazós ételek biztosítását is.

Az utazások alatt itthon és külföldön miként biztosítjátok a csapat étkezését?

Amikor külföldi utazás van, akkor általában bekérjük az adott hotel ajánlatát, hogy miből lehet választani. Ha tudunk, akkor választunk, ha nincs olyan közötte, akkor megpróbáljuk leegyeztetni a preferált ételeket.

A hazai utakon erre külön rendszer van. Hőtartó dobozokban viszik, ha nem hosszú az utazás, ha hosszú és melegíteni kell az ételt, akkor a buszokban erre is van lehetőség. Van olyan is, amikor hideg tésztasaláta jellegű ételeket kapnak a játékosok.

Komoly szervezést igényel és nagyon nagy csapat dolgozik ezen. Büszke vagyok arra, hogy ezt ki tudtuk építeni! Elégedett az ember soha nem lehet, mert mindig van hova fejlődni, de országos szinten is kiemelkedő, amit nyújtani tudunk az sportakadémistáknak és a felnőtteknek.

Zárásul egy kis kitekintés. Hol tart most a magyar sport a táplálkozást nézve?

Én azt gondolom, hogy fejlődik. Már az, hogy az olimpiai csapatban és labdasportágakban megjelenik a dietetikus, nagy előrelépés. Az, hogy az egyéni sportokban például egy úszónak dietetikusa van, természetes. Üdvözölendő viszont az, hogy a csapatsportokban is egyre nagyobb teret hódit.

Fel kell ismerni azt, hogy lemarad az ember, ha csak magára a sporttevékenységre helyez hangsúlyt és az edzésen kívüli regenerációt segítő dolgokra nem figyel oda. Ez nem csak a táplálkozásra igaz, hanem az alvásra, a gyógytornára, a hengerezésre és minden másra. Profi szemléletű sportolónak, vagy profikat nevelni kívánó sportakadémiának ezekre oda kell figyelni.

Hirdetés