:
:
Pénteken kezdetét veszi Sopronban a nõi kosárlabda Euroliga 2019-es négyes döntõje. A Final4 elsõ elõdöntõje alkalmával a Dinamo Kurszk és az USK Praha mérkõzik a fináléba kerülésért.
Ha Dinamo Kurszk és USK Praha, akkor a sportág híveinek a két évvel ezelõtti klasszikus elõdöntõ juthat eszébe. Akkor hosszabbítás után nyertek a kurszkiak, akik késõbb a trófeát is elhódították. A tavalyi Sopron – YDÜ párharc mellett túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legjobb elõdöntõje volt. Az izgalmakon túl színvonalában is kiemelkedett az a derbi. Érdekesség, hogy a két gárda eddig hétszer találkozott az Euroligában és minden alkalommal a Kurszk hagyta el gyõztesen a pályát. Ugyanakkor Natalia Hejkova együttese a Sopron mellett a másik alakulat lett végül az alapszakasz során az Euroliga 16-os mezõnyében, amely idén tétmeccsen orosz sztárcsapatot tudott fogni. Õk a cseh fõvárosban a Jekatyerinburgot verték.
Az USK Praha a tavalyi évhez képest felfrissítette keretét, amelyre szüksége is volt. A sorozatban három Final4 részvételt, közte a 2015-ös gyõzelmet hozó korszak után az elmúlt esztendõben nem tudták felvenni a legjobbakkal a versenyt. Natalia Hejkova ismét bizonyította, hogy a játékosok kiválasztásához kiváló érzéke van. Alyssa Thomas köré Final4 résztvevõ gárdát épített. A WNBA-n kívül eddig leginkább Ázsiában szereplõ klasszis az alapszakasz idei legjobbja lett, olyan vezérré lépett elõ, aki szintet tudott emelni az együttesén. Thomas az egyetlen olyan játékos a mezõnyben, aki pont, gólpassz és lepattanó-átlagban is vezeti csapatát. A sikeres prágai szereplés kulcsa egyértelmûen a kezében van. Nem látni azt, ha Thomas-tól nem jön extra, akkor ki tudna helyére lépni. Nem olyan mély a keretük, mint a Kurszknak. Nézzük azonban, hogy kik számítanak még húzóembereknek az idei Prágánál
Az új igazolásaik közül nagy meglátás elsõ Franciaországon kívüli szezonra elhozni Valerie Ayayi-t, míg Teja Oblak képességeit tavaly Szekszárdon csodálhattuk. A téli igazolásuk a megszûnõ nápolyi gárdától Isabelle Harrison volt. Õk a cseh maghoz, illetve Maria Rezan-hoz tökéletesen illeszkednek. Rezan kapcsán érdemes kiemelni, hogy közel 60%-al dob mezõnybõl és a horvát válogatott center elõrelépése szintén kellett a sikerhez. Mindig érdekes olvasni a nemzetközi szövetség honlapjának adott játékos-nyilatkozatokat, mert más hangnemet ütnek meg, mint azok, amik úgymond a hazai közönségnek szólnak. Teja Oblak ebben árulta el, hogy õk maguk sem tudták, miként fog összeállni ez a keret. A sikeresen megvívott elsõ három meccs, közte két idegenbeli diadal, azonban olyan önbizalmat és kohéziót hozott, ami végig tudta vinni õket a szezonon.
A Dinamo Kurszkot nagy médiafigyelem kísérte az évad elején, hiszen Breanna Stewart érkezése elvitathatatlanul egy fontos pillanat volt az európai nõi kosaras közeg számára. Talán mondani sem kell, hogy a WNBA alapszakasz és döntõ, illetve a 2018-as Világbajnokság MVP-jérõl beszélünk. Sorra nyerték ugyan a meccseket, de sokszor bonyolódtak szenvedõs játékkal szoros csatákban. Legnagyobb büszkeségünkre egyetlen csapat, a Sopron Basket tudta õket megverni, méghozzá saját pályájukon. A Kurszknál akadt egy nagyobb téli fordulat, amit mindenképpen ki kell emelni. Amikor ugyanis decemberben a bajnoki alapszakaszban kiütötte õket otthon a Jekatyerinburg, átgondolták a folytatást.
Történtek változások a keretükben. Az egyébként is Kína felé kacsingató Tina Charles-t elengedték. Elõbb jött európai útlevéllel Quanitra Hollingsworth centerposztra, majd az érkezésével megmaradt „nem európai helyet” Natasha Howard megszerzésére használták fel, aki tavaly a WNBA legtöbbet fejlõdött játékosa volt. Nem mellesleg Stewart csapattársa Seattle-ben. Emberi oldalról is jót tett az érkezése, azon túl, hogy a 28.6 perc alatt összehozott 13 pont, 9 lepattanó átlaga sem mutat rosszul. Vele és Hollingsworth-szel lényegesen több opció van a festékben Stewart mellett, mint õsszel Charles esetében volt.
Ha Kurszk, akkor Sonja Petrovic nevét külön ki kell emelni, hiszen a sokoldalú szerb világklasszis egymaga eldöntheti akár a trófea sorsát. Érdekesség, hogy a FIBA sajtóanyaga Epiphanny Prince-t nevezi X-faktornak. Teszik ezt joggal, hiszen amikor március elején az orosz alapszakaszban a Kurszk nyert Jekatyerinburgban, Stewart, Howard és Petrovic mellett Prince 13 pontja, 5 lepattanója és 4 gólpassza nagyon kellett a sikerhez. Arról az estérõl még a spanyol irányító Anna Cruz 11 pont, 7 lepattanója is kiemelést érdemel. Lucas Mondelo az egész mezõnyt nézve a sztárokat egyik legjobban kezelõ szakember. Jó érzéke van ahhoz, akár a spanyol válogatottat, akár a Kurszkot nézve, hogy miként tudja fenntartani a motivációt. Meg tudja határozni azokat a meccseket, amikre a fókuszt helyezniük kell a sztárjainak. Amíg tavaly a sérülésektõl tizedelt keretükben nem volt benne a végsõ siker, ezúttal a Jekatyerinburgot is megszorongatják. Ha eljutnak addig…