:
:
Lett utóélete a 2017-es bajnoki finálé elsõ összecsapásának. Elõbb az UNIQA Sopron, majd arra válaszul az Atomerõmû KSC Szekszárd is közleményt adott ki a találkozón történtekkel kapcsolatban. Mindkét közleményt a megjelenésük sorrendjében változtatás nélkül közöljük.
UNIQA Sopron
Kedden este remek teljesítménnyel szereztünk elõnyt a bajnoki döntõ elsõ mérkõzésén. A találkozó sajnos nem csak a játékról szólt.
A szekszárdiak kõkemény játékára számítottunk, idén kétszer is éreztük már ezt a stílust a saját bõrünkön. A hazaiak fault-határon zajló védekezése nem újdonság, szakvezetõjük a januári, soproni mérkõzés utáni nyilatkozatában is elismerte, hogy mind a 30 (!), azon találkozón ellenük ítélt fault jogos volt.
A mérkõzés felvételének megtekintése után bizton állíthatjuk, ezúttal a játékvezetõk nem látták ezeket a szabálytalanságokat!
Ennek egyenes következménye volt a negyedik negyed derekán történt dupla technikai egyik kulcsemberünk, Shenise Johnson ellen, aki – miután a sokadik ellene elkövetett faultot fújták csak le – maga elõtt mérgesen leütötte a labdát. Ezt technikaival jutalmazta Papp Péter játékvezetõ, aki nem sokkal késõbb újabb technikaival kiállította játékosunkat, miután az õt cukkoló, rasszista megjegyzésekkel illetõ szekszárdi szurkolók felé “csókot” dobott. A kiállítással nehéz helyzetbe kerültünk, de a lányok erejét mutatja, hogy nem roppantak meg, és higgadt játékkal behúzták a találkozót.
Az esetet azonban nem hagyhattuk szó nélkül! Már csak azért sem, mert a szabályok értelmében Shenise Johnson az érvényben lévõ fegyelmi szabályzat ide vonatkozó rendelkezése nyomán 1 mérkõzésre szóló automatikus eltiltást kapott, hátrányba helyezve minket a döntõ második, most már talán így kellene illetni, ütközetére.
A mai napon rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Fegyelmi Bizottsághoz, valamint a Játékvezetõ Bizottsághoz, mind a kizárás körülményeinek, a rasszista bekiabálásoknak és Papp Péter játékvezetõ tevékenységének a kivizsgálására. A méltányosság, a fair play, valamint a sport íratlan szabályai azt követelik meg, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy egy ilyen súlyos ítélet nem a szabályok szellemében született, túlzott, vagy egyáltalán nem igazolható, akkor a vétlen játékost és klubját ne büntessék halmozottan.
A csarnokban levõ felfokozott hangulatban sajnos kispadunk is folyamatos nyomás alatt volt. A mögöttünk levõ szektor ugyanis nem lett elkülönítve, néhány szurkolónk mellett, helyiekkel töltötték fel. Az öltözõ és a pálya közötti közlekedés a helyi szurkolók gyûrûjében történt, akik közül sokan durva megjegyzésekkel illették csapatunk játékosait, stábját egyaránt. Ezzel kapcsolatban megtettük észrevételeinket az MKOSZ illetékes bizottságának.
Várjuk a Shenise Johnson kiállításának körülményeit vizsgáló tárgyalás eredményét.
Várjuk Papp Péter játékvezetõ tevékenységével kapcsolatos határozat eredményét és nyilvánosságra hozatalát!
Klubunk elítél minden rasszista megnyilvánulást, történjen az bárhol, bármilyen körülmény között!
Atomerõmû KSC Szekszárd
Az UNIQA Sopron hivatalos honlapján közleményt adott ki a bajnoki döntõ párharc nyitó mérkõzésén történtekkel kapcsolatban. A közleményben foglaltakkal összefüggésben a Kosárlabda Sport Club Szekszárd vezetõsége az alábbi állásfoglalást teszi:
A bajnoki döntõben való részvétel hatalmas siker egyesületünk számára, hiszen története során még sosem jutott ilyen magasságokba. Szekszárdon igazi „kosárlabda láz” uralkodik, nagy örömünkre a keddi nyitómérkõzés telt házas, lelkes közönség elõtt zajlott. Bár a döntõ párharc idõszakában a sportnak kellene a középpontban lennie, szomorúan tapasztaljuk, hogy „egyéb” dolgokkal is foglalkoznunk kell.
Nem értünk egyet és igen unalmasnak találjuk a soproniak arra vonatkozó nyilatkozatait, miszerint csapatunk kirívóan keményen, a fault-határon vagy azon túl védekezik. Azt érzékeljük, hogy ellenfelünk már a bajnoki döntõ megkezdése elõtt koncepciózusan felépített nyilatkozatokkal próbálta ellenünk hangolni a honi kosárlabda közvéleményt, ami elõtt értetlenül állunk. Úgy gondoljuk, a Sopron rendelkezik olyan erõs játékoskerettel, hogy ne kelljen ilyen eszközökhöz nyúlnia. A mérkõzést követõ nyilatkozatok szintén a fentieket támasztják alá, amik ráadásul egyes internetes oldalakon szükségtelenül nagy indulatokat gerjesztettek.
Véleményünk szerint Shenise Johnson 35. percben kapott második technikai hibájának megítélése jogos játékvezetõi döntés volt, mivel a sportoló – függetlenül attól, hogy az csak egy „dobott csók” volt – fegyelmezetlenül kimutogatott a nézõknek.
Igaztalan hamis vádnak, egyben övön aluli módszernek tartjuk a soproniak rasszista vádjait, melyeket messzemenõkig visszautasítunk! Mivel számunkra a szurkolóink a legfontosabbak, kiállunk mellettük és kijelentjük, nem tettek és nem tesznek különbséget emberek között azok bõrszíne miatt! Emlékeztetõül megjegyezzük, játékoskeretünkben idén két színesbõrû sportoló is megfordult: a közönségkedvenc Jade Barber sérülései miatt december végén távozott, a februárban igazolt Cherise Daniel pedig köszöni, nagyszerûen érzi magát a szekszárdi emberek között. Tekintettel a fentiekre, felszólítjuk az UNIQA Sopron vezetõségét, hogy bizonyítsák a rasszizmusra vonatkozó vádjaikat vagy pedig nyilvánosan kérjenek bocsánatot!
Végezetül szeretnénk rámutatni arra, hogy szakvezetésünk a vereségek esetén is sportszerûen elismeri ellenfele érdemeit. Djokics Zseljko vezetõedzõnk ennek szellemében mindig gratulál az ellenfélnek, ahogy azt a kedd esti nyilatkozatában is megtette. Bár már a bajnoki döntõ megkezdése elõtt tisztában voltunk azzal, hogy szerényebb anyagi lehetõségeink miatt nem mi vagyunk a párharc esélyesei, igenis úgy gondoljuk, csapatunk nem érdemtelenül jutott a döntõbe, ezért kiérdemli azt a tiszteletet, amit mi is megadunk ellenfeleinknek. A hátralévõ mérkõzések végkimenetelétõl függetlenül bízunk benne, hogy soproniak jövõbeli nyilatkozatai szintén ennek szellemében fognak megszületni!
