Hirdetés
USA

A Duke szakmai programja visszalépett az idei évadtól



:

:

Hirdetés

A 2020/2021-es évadban már nem lép pályára a Duke női kosárlabda csapata. A szakmai program által kiadott közlemény hangsúlyozza: a hallgatóik közös döntése volt, hogy a világjárvány jelentette biztonsági kockázatok miatt visszalépnek a folytatástól.

Már december 16. óta áll a munka a Duke női kosárlabda csapatánál, miután két pozitív esetük volt. Előbb még csak arról szóltak a hírek, hogy három mérkőzésüket halasztották (Miami, North Carolina State, UNC Wilmington), legközelebb csütörtökön a Louisville ellen léptek volna pályára, de már arra a találkozójukra sem kerül sor.

A Duke szereplését az idei évben nagy figyelem övezte, miután a Boston Celtics szakmai stábjától szerződtették Kara Lawson-t szakmai vezetőnek. Nyáron a kinevezéséről mi is készítettünk egy részletes elemzést. Három győzelemmel és mindössze egy vereséggel rendelkeztek. Az öt legnagyobb konferenciát tekintve női szakágban Lawson az első olyan debütáló edző lett, aki az első három győzelmét 25 ponttal vagy annál nagyobb különbséggel szállította.

A legerősebbek között példátlan döntés

Az öt legerősebb konferenciát (Atlantic Coast, Big Ten, Big 12, Pac-12, Southeastern), tehát a Power Five női kosaras mezőnyét tekintve a Duke az első, amely a visszalépés mellett határozott. Női kosárlabdában az ismert iskolákat figyelve eddig az Ivy League Konferencia döntése volt a legnagyobb érvágás. Ők novemberben jelentették be, hogy idén nem írják ki a bajnokságot. Ezen felül eddig csak szerényebb gazdasági lehetőségekkel rendelkező intézmények léptek vissza, melyek a folyamatosan tesztelés költségeit nem vállalták. Ők azonban az országos bajnoki címért zajló versenyfutásban nem számítottak tényezőnek.

Mivel a Power Five női kosaras mezőnyét tekintve a Duke döntése példátlan, így arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy milyen szakmai vagy gazdasági következménye lesz a visszalépésnek. Illetve számíthatnak-e bármilyen szankcióra. Egy biztos, hogy tavasszal az országos bajnokság le fog menni. Az NCAA már korábban bejelentette, hogy a teljes 64 csapatos mezőnyt egy földrajzi területre terelné össze. Várhatóan San Antonio és környéke ad otthont az NCAA Tournament küzdelmeinek tavasszal.

Túlzás lenne azt állítani, hogy derült égből villámcsapásként váratlanul érkezett a Duke bejelentése. Kara Lawson már nyáron hangot adott a véleményének, hogy szerinte felelőtlenség ebben a járványhelyzetben elindítani a bajnokságot. A pénteki döntéssel kevésbé szimpatizáló szakírók első helyzetértékelése szerint lényegében csak az alkalmat várták a visszalépésre. A férfi szakmai program vezetője Mike Krzyzewski egyértelműen azon szakemberek közé tartozik a tengerentúlon, aki nem akar játszani. Igaz, a Duke bejelentése szerint a többi csapatuk, így a férfi kosarasok is folytatják.

Hirdetés