Hirdetés
Archivum

A DVTK kiütötte a PINKK-et



:

:

Hirdetés

Csak papíron volt rangadó a bajnokság 5. fordulójának záró mérkõzése. Az Aluinvent DVTK végig vezetve 90-46-ra kiütötte a PINKK Pécsi 424 együttesét. A DVTK a második negyed második felében és a harmadik etap elején összesen 29-1-es sorozatot csinált a rendkívül indiszponáltan játszó és rengeteg hibát vétõ pécsiek ellen.

A mérkõzés felvezetése kapcsán méltattuk a DVTK csehországi teljesítményét, hiszen egy kellemetlen stílusú ellenfelet sikerült legyõzni az Európa Kupában. A PINKK-nél pedig azt hangsúlyoztuk, hogy hiányos összeállításban nem tudott ütõképes lenni. A pécsiek Miskolcra már teljes keretükkel érkeztek, hiszen az elmúlt két meccset kihagyó Binta Drammeh is pályára lépett.

Ideges játékkal és rengeteg hibával indult a mérkõzés, Horti szerezte az elsõ pontokat, majd erre Tunstull válaszolt. Ezt követõen közel másfél perces kosárcsend érkezett, aminek lezárásaként Vucetic révén a vendégek vezettek. Brewer 2+1-es megoldásával vette vissza a kezdeményezést a házigazda, miközben a miskolci szurkolók közül többen a játékvezetõkkel voltak elfoglalva. Hazai oldalon egy elnézett 2+1-es helyzet és egy támadóhiba borzolta a kedélyeket, eközben a pécsiek azon bosszankodhattak, hogy a brit válogatott légiósuk már a második hibáját gyûjtötte be. Van módunk arra, hogy az elsõ percek történéseit ilyen részletesen taglaljuk, hiszen a meccs érdemi része percekkel késõbb lezárult.

A DVTK 9-8 után egy 12-2-es szériát produkált, amivel már az elsõ szakasz hajrájára jelentõsebb elõnyt alakított ki. Amikor a szezon elõtt megfogalmazódtak a nagy tervek, Maikel Lopez vélhetõen valami hasonló játékról álmodott. A hazai viszonyokhoz képest kifejezetten nagy sebességgel játszott a DVTK, mely pontos támadásbefejezésekkel párosult. A szerzett labdákból sikerült indulni és a pályán olyan fölény rajzolódott ki, ami lelkileg is megfogta az addig sem túl magabiztos pécsieket. Az elsõ negyed végén 23-12 állt az eredményjelzõn.

A második negyed Gémes-Sarok hármasával indult. Majd Czank rossz triplakísérlete után a vendégek támadhattak, hogy tovább csökkentsék a hátrányukat. Ezzel nem éltek, így a folytatásban is 10 pont határán billegett a különbség. 29-19-nél Drammeh két büntetõje után jött utoljára 10 egység alá a PINKK. Tina Jovanovic indította a bevezetõben már említett 29-1-es futást, amely végleg kiütötte a vendégeket. Szécsi Orsi ziccere után 40-20-nál érte el a 20 pontot a differencia. A nagy különbség ellenére keménykedésben nem volt hiány, Tunstull Rasheed Ritán taszított egyet, amiért technikait kapott. A félidõben végül 49-21-es állást regisztrálhattunk.

A félidei statisztikán azt láthattuk, hogy a DVTK 21-11-re vezet a lepattanók tekintetében. A faultarány felborult, ebbõl másfélszer annyi volt a vendégeknek. Szemmel látható volt a sebességkülönbség a két együttes között, a pécsiek így sok lemaradásos, “utána nyúlásos” személyit szedtek be. Drammeh és Handy 3-3 hibánál járt. A harmadik negyed elejét érezhetõen meg akarta még nyomni a DVTK, hogy elvegye az utolsó felzárkózási lehetõséget is a riválisától. 58-21-nél Gémes Sarok szerezte a PINKK elsõ dupláját a harmadik etapban. A játékrész felénél 60-23 állt az eredményjelzõn. Ekkor a statisztika megerõsítette, amit a látottak alapján érzésre is meg lehetett állapítani, hogy rendkívül kevés dobásvállalásuk volt a pécsieknek. 29 mezõnykísérletnél tartottak (a DVTK 42-nél járt), melyhez 14 eladott labda párosult. Ilyen mutatókat utoljára még a bajnokság legelején a BEAC-tól láttunk ebben a csarnokban.

A közönség már a száz dobott pontot követelte, melynek abból a szempontból nem volt realitása, hogy a PINKK olasz szakvezetõje a nagy hátrányban is a legjobbjait szerepeltette. Ennek vélhetõen pedagógiai oka lehetett, a cseréket csak a kipontozódások után kezdte. Azokból pedig nem volt hiány, miután sok felesleges faultot követtek el a pécsiek. Elõször Gémes-Sarok szállt ki, majd a negyedik negyedben egy technikaival koronázta meg a „teljesítményét” Handy, akit Tunstull követett.

A DVTK kifejezetten élvezetes játékot mutatott és ezúttal a pontok is szépen megoszlottak a keret tagjai között. Brewer 17, Horti 13, Rasheed 12, Jovanovic 10 egységig jutott. A záró szakasz 69-37-rõl indult. A hajrára kicsit visszaesett a mérkõzés irama, viszont miskolci részrõl mindenki lehetõséget kapott. Szabó Petra és Kalocsai Dorina is pályára lépett. Végül 90-46-os hazai siker született. A két csapat az Európa Kupában folytatja. A DVTK a holland fiatalokból álló Orange Blizzards együttesét fogadja, akik ellen hasonlóan nagy iramú és pontos játék jó esélyeket vetít elõre. A PINKK pedig szerdán este Velencében lép pályára. Ilyen formában nem lesz egyszerû az a túra.

Eredmény
Aluinvent DVTK Miskolc – PINKK Pécsi 424 90-46 (23-12, 26-9, 20-16, 21-9)

Hirdetés