:
:

Fotók: Osztie Tibor / DVTK.eu
A DVTK U23 megvédte címét a Hepp Kupában, miután a miskolci négyes döntőn előbb az MTK-TFSE csapatát múlták felül 56-43-ra, míg a vasárnapi fináléban 75-59-re legyőzték a Csata DSE gárdáját. A DVTK U23 vezetőedzője, Kovács Dénes értékelt lapunknak.
Mielőtt a Hepp Kupa döntőjére rátérnénk, először arról mesélj kérlek, hogy a szezon elején meghatározott célokhoz képest jelenleg hol jár a csapat?
Több célt is kitűztünk a szezon előtt, de a legfontosabb az volt, hogy minél több játékos szerepelhessen az első osztályban és ha ezt a lehetőséget megkapják, éljenek vele. Ezt makulátlanul teljesítették a lányok, valamint a cél, a saját bajnokságunkban a folyamatos fejlődés mellett, azért akarva akaratlanul is a bajnokság és a kupa megnyerése. A bajnokságban egy szerencsétlenül alakult mérkőzés miatt nem állunk az első helyen, de abszolút jó úton haladunk.
Az évad mérlege egyelőre 10 győzelem, egy vereség. Mennyire látod reálisnak, hogy év végén is a tabella élén álljatok majd?
Szerintem a komplett felnőtt mezőnyt nézve talán mi dolgozunk a legtöbbet. Döcögősen indult a szezon, de nagyon szépen kezd összeállni a csapat és folyamatosnak tekinthető a fejlődés. Fontos, hogy éhesek maradjunk, ugyanis a következő lépcsőfok nehezebb lesz, mint az első volt.
A játék mely elemében látsz fejlődést az év elejéhez képest?
Ezek a lányok szinte a teremben élnek és mivel nálunk minden lehetőség adott arra, hogy dolgozzanak amennyit csak lehet, így elsősorban úgy érzem, hogy fizikálisan fejlődtünk a legtöbbet. Nagyon sokat gyorsult a játékunk a szezon során. Ezzel összefügg, hogy a döntéshozatalban is sokat fejlődtek a lányok, ami különösképpen fontos, ha ilyen tempóban tudunk kosárlabdázni.
Mennyit tudtatok készülni a Hepp Kupára?
Voltak fontos meccseink a bajnokságban, de az utóbbi egy hónapban a fókusz már a kupán volt. Minden meccset és edzést úgy fogtunk fel, mint egy állomást a kupadöntő előtt.
Mennyire nehezíti meg a munkátokat az, hogy az élvonalból is vannak játékosok, akik lejátszanak az U23-as csapatba? Hogy sikerült az ő beépítésük?
Azért nálunk két játékos kivételével az edzések túlnyomó részén együtt van a csapat, valamint teljes kerettel is van minimum kettő csapatedzésünk egy héten. Emellett az egyéni képzéseken, a kondi edzéseken vagy egyes esetekben kezeléseken is teljesen együtt mozog a két gárda, így könnyen megoldható az átjárás oda és vissza is. Azt is fontos kiemelni, hogy az akadémiánkon is olyan munka folyik, hogy az U18-as gárdából felkerülő játékosok is mind taktikailag, mind képzettségben és legfőképpen emberileg is könnyen beilleszkednek.

Fotók: Osztie Tibor / DVTK.eu
Az elődöntőben az MTK-TFSE csapatát győztétek le, akiknél szintén NB I. A-s játékosok is szerepeltek. Mi volt a döntőfaktor azon a meccsen?
Hogy őszinte legyek, talán kicsit túl nagy hangsúlyt fektettünk a döntőre, az MTK-TFSE ellen volt a gyorsan megszerzett előnyünk alatt egy komoly zavar a fejekben. Természetesen tudtuk, hogy az MTK egy jó csapat, és nagy nyomást helyeztünk a három “A” csoportban is meghatározó játékosra, amit úgy gondolom, hogy maradéktalanul meg is valósítottunk. A támadójátékunk ellenben egy időre teljesen beakadt, de egyik pillanatról a másikra elkezdtük használni a közönség buzdítását és kialakítottunk egy magabiztos előnyt.
A döntő mondhatni, hogy nagyon simára sikerült. Az köztudott, hogy a Csata DSE is a másodosztály megnyerésére hajt, talán a Hepp Kupa döntőjében a Piros-csoport döntőjét láthattuk? Hogyan foglalnád össze a döntőn és az egész kupán nyújtott teljesítményeteket?
Mindenekelőtt elképesztő, hogy milyen támogatást kaptak a lányok. Fergeteges munkát végzett mindenki, aki a szervezésben segített, valamint a marketing csapatunk is rengeteg melót rakott ebbe az egész kupa döntőbe. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy talán a DVTK-n kívül minden gárda megirigyelte volna még az első osztályban is azt a hangulatot, illetve támogatást, amit kapott a csapat a szurkolóktól. Ezt látva számomra egy pillanatra sem volt kérdés, hogy hogyan alakul a döntő. Hogy az előrehozott bajnoki döntőt láthattuk-e? Addig még sok minden történhet, de az biztos, hogy ez a két gárda jelenleg közelebb áll az első osztály alsóházához, mint a második vonalhoz.
Mi volt a DVTK U23-as csapatnak a legnagyobb erőssége, mi lehet ennek a csapat sikerének a kulcsa a jövőben?
Az, hogy munka, munka, munka van és a végén dáridó. Komolyra fordítva a szót, ezek a lányok rengeteg minőségi munkát végeznek, ami elsősorban az ő szorgalmukat dicséri, valamint az, hogy Martini-Fodor Csilla erőnléti edzőnkkel olyan kiváló fizikai állapotban vagyunk, ami egyedülálló. Rengeteget fejlődtek Tullner Krisztián segédedző egyéni képzésein és már rövid idő alatt is sokat léptek előre. A stáb adott, a körülmények adottak, de ők kellenek hozzá, hogy beletegyék a munkát, amit eddig meg is tesznek maradéktalanul. Emellett különlegesnek érzem azt az összefogást, ami főként a döntőn, valamint az elmúlt hetekben jellemezte a csapatot. Ilyen kohézióval pedig sokkal könnyebben jön meg a befektetett munka eredménye. Nagyon büszke vagyok rájuk és ami még fontosabb, hogy szerethető brigádot alkotnak/alkotunk. Mennie kell ennek a lendületnek tovább és akkor komoly céljaink lehetnek.
Milyen következtetéseket, tanulságot lehet levonni a Hepp Kupán való szerpelésből?
Karaktert mutattuk. Rengeteg erőt merítünk a felnőtt csapatból, de fontos kiemelni, hogy mivel ez egy fiatal csapat, így kicsit eltér a stílus. Büszke vagyok rájuk, hogy a keménység mellett egy nagyon kreatív fineszes, kicsit talán jó értelemben vett pimasz támadójátékot mutattunk. Röviden, úgy játszottak a lányok, amilyenek az életben is, élettel tele, vidáman, merészen, de rendkívül koncentráltan. Fontos kiemelni, hogy a mérkőzés utolsó két percében egy olyan 5-ös volt a pályán, akik mindannyian a DVTK-ban fogtak először kosárlabdát. Ezen kívül a csapat túlnyomó része az utánpótlás évei nagy részét itt töltötte és az akadémián nevelkedtek, ez egy visszaigazolás arról, hogy az út jó és ezen kell haladnunk tovább, sőt a lehető legtovább.

Fotók: Osztie Tibor / DVTK.eu
