Hirdetés
Magyarország

A Famila Schio-t fogadja a Sopron Basket



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Csütörtökön 18 órától idei első hazai Euroliga mérkőzését vívja a Sopron Basket. Gáspár Dávid együttese a Famila Schio-t fogadja.

Minden előzetes várakozást felülmúlt a Sopron szezonkezdete az Euroligában. Sokat írtunk lapunkban is arról, hogy milyen nehézségek hátráltatták a bajnoki címvédőt a felkészülés alatt. Ráadásul nem kedvezett a sorsolásnál, hogy október első felében két idegenbeli túra szerepelt a programban. Ennek ellenére Gironában 68-63-as sikert arattak a soproniak, a Gdynia otthonában pedig 86-71-es győzelmet ünnepelhetett a csapat. Állandó szakértőnk, Károlyi Andrea is kiemelte a nemzetközi játékhét beharangozójában, hogy a fiatalok játéka jelentette a pluszt az első két fordulóban.

Csapatként rendkívül jól működött a Sopron. Mindkét mérkőzésén minden pályára lépő játékosa betalált és ez egyedülálló a mezőnyben. Öten kétszámjegyű teljesítmény-indexet átlagolnak és négyen jegyeznek 10 pont feletti átlagot két meccs után: Határ Bernadett (15.5), Varga Alíz (15.0), Nevena Jovanovic (13.0) és Aby Gaye (11.0). A két meccs után csapatként 50.8% a Sopron mezőnymutatója, ami szintén a legjobb a mezőnyben. Nagy fegyvere volt a Sopronnak, hogy a Girona (43-33) és a Gdynia (33-23) ellen is magabiztosan nyerte a lepattanócsatát. A nyitó fordulóban ráadásul 15 támadólepattanót is begyűjtött a Girona ellen. Nem véletlen, hogy két meccs után második esélyből 15.5-ös átlaga van és festékből 31 pontot átlagol. Az sem véletlen, hogy Határ Bernadettet a nemzetközi szövetség az MVP címért való versenyfutás “résztvevői” közé emelte. Nyilván egy nagyon korai szakaszában járunk a szezonnak, de ez több, mint előremutató.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

A Famila Schio számára nagyon korán indult ez az évad. A tavalyi bajnoki ezüstérem után Euroliga selejtezőt vívtak. A torna házigazdái lehettek és szurkolóik előtt a Valencia, illetve a Bourges legyőzésével kerültek a főtáblára. A selejtező után az Olasz Szuperkupa négyes döntőjén is jelenésük volt és azt is megnyerték. Ezt követően a bajnokság első három fordulójában sem találtak legyőzőre és az Euroliga nyitó fordulójában a Landes alakulatát is nagyon magabiztosan 96-56-ra múlták felül. Innen nagy fordulat állt be a szezonjukban, hiszen visszatért a belga válogatott klasszisa Kim Mestdagh és a WNBA Draft 1/1-ese Charli Collier. Ahogy kiemeltük, a bajnokságban nem botlottak, de az Euroligában a Gironától 76-68-ra kikaptak. Hogy mennyire értékes a Sopron gironai sikere, azt hűen tükrözi, hogy a Schio után a Fenerbahcét is megverték a spanyolok. A játékhét beharangozójában Károlyi Andrea elmondta lapunknak, hogy két játékost beilleszteni nem könnyű feladat és ez látszódott az olaszoknál is.

A Schio-nál nagy váltás, hogy Pierre Vincent helyét George Dikeoulakos vette át a vezetőedzői poszton. Az ugyanakkor biztosíthatja a folytonosságot, hogy az olvasóink által is jól ismert olasz mag (De Pretto, Crippa, Andre, Dotto, Keys, Sottana) maradt. Ráadásul a légiósok közül Kim Mestdagh és Sandrine Gruda sem újonc. A franciák klasszis centere éppen múlt héten írt történelmet. Az Euroliga fennállásának harmadik legtöbb lepattanót begyűjtő játékosává lépett elő. Mindössze Ann Wauters és Maria Stepanova előzi meg a rangsorban. Nem véletlen, hogy ennyire jól vette a szezon eleji akadályokat a Schio. Edzőváltás ide vagy oda, ez az összeszokottság rengeget segített nekik.

Fotó: FIBA.Basketball

Mély kerete van az olasz gárdának. Az új érkezők közül Kitija Laksa sorsdöntő triplákat értékesítve nagyon jól szállt be. Amennyire “szupertehetségként” picit nehezen indult be a karrierje, ez neki áttörést jelentő év lehet, ha így folytatja. Erre az áttörésre vár Charli Collier is, aki hiába volt a WNBA Draft 1/1-ese, nem sikerült maradandót alkotnia nyáron a profi ligában és az európai rajt is döcög. Elsőéves amerikai játékosoknak lenni nem könnyű az Euroligában. Eddig nagyjából 17-18 perceket kapott az első három tétmérkőzésen és zajlik a beépítése. A selejtezővel együtt az Euroligában Kitija Laksa (17.3 pont), Sandrine Gruda (13.5 pont, 11.3 lepattanó) és az utóbbi időszak legjobb saját szezonkezdetét produkáló Giorgia Sottana (11.3 pont) a legeredményesebbek.

A csapatuk nagyon jól dobja a triplákat, az első három olasz bajnoki fordulóban 11, 7 és 13 sikeres hárompontos került a statisztikai lapjukra. Magabiztosan nyerték a lepattanócsatákat és minden bajnoki meccsükön elérték legalább a 10 támadó-lepattanót. A Girona ellen tudtak legkevésbé dominálni a festékben és csak négy hárompontosuk ült. A mezőnymutatójuk 38% alatt maradt, ami rendkívül kevés. Az összehasonlító statisztikát nézve a gyorsindításos pontokat és a padról érkező találatokat leszámítva mindenben a Sopron dominál. Itt az érdekes a padról érkező pontok lehetnek, hiszen mindössze hét játékossal teljesítette az első két fordulót a magyar csapat. Nagy szerepe van annak, hogy miként sikerül regenerálódni hétről hétre. Az eddigi Euroliga meccsek megmutatták, hogy a szezon ezen korai szakaszában hiányos keretek mellett az átlagosnál több váratlan fordulhat jöhet. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az a csapat, amelyik ebből az időszakból jól jön ki, lépéselőnybe kerülhet és erre a Sopronnak minden esélye megvan.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés