:
:
Szerdán este megkezdõdött az egyik fél harmadik sikeréig tartó bajnoki döntõ Olaszországban. A Famila Schio hazai pályán Allie Quigley zseniális teljesítményével 69-64-re legyõzte a Passalacqua Ragusát és ezzel 1-0-s elõnyre tett szert. Folytatás pénteken továbbra is Schio-ban.
A Ragusa kezdte sokkal élesebben a finálét. A vendégek rögtön az elsõ negyedben bemutattak egy 12-3-as sorozatot. 10 perc után pedig 22-16-ra vezettek. A második etapban már a 11 pontot is elérte az elõnyük és a Schio a félidõig sem tudott érdemben közelebb kerülni. A statisztika ismét árulkodónak bizonyult. A Ragusa a 31 mezõnykísérletébõl 19-et értékesített, míg a Schio a 32-bõl 14-et.
A harmadik negyed nagy fordulatot hozott. Allie Quigley állt a Schio élére. A félidõben még csak 7 pontnál járt, de ehhez 14-et tett hozzá a másodikban. Miközben öt lepattanót is leszedett a második 20 percben. A címvédõ 45-36 után 10-0-s futással ragadta magához a kezdeményezést. A harmadik etap végére azonban 56-50-re újra fordított a Ragusa, így bõven maradtak izgalmak a kifejezetten élvezetes találkozó negyedik negyedére is. Remek sportélményt adott az este.
Az utolsó 5 percbe fordulva még 58-52-re ment a Ragusa. Innen azonban a Schio bemutatott egy 10-2-es szériát. Allie Quigley klasszisát a végjáték szemléltette igazán. Az utolsó 4 percben 62-62-es állást követõen csapata utolsó hét pontja a nevéhez fûzõdött. Közte egy tripla, egy zseniális betörés és két higgadt büntetõ. A Schio végül 69-64-es gyõzelmet aratott. Quigley 21 pontja mellett Lavender 15 egységig jutott. Gruda pedig 12 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el.
Eredmény
Famila Wuber Schio – Passalacqua Ragusa 69-64 (16-22, 18-21, 16-13, 19-8)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 1-0 a Famila Schio javára.
Statisztika