Hirdetés
Magyarország

A felkészülés hajrájában a hazai csapatok



:

:

Hirdetés

Augusztus 28-án megkezdődött a 2021-’22-es szezonra való felkészülés a csapatoknál. Az első preparációs találkozón a Ludovika Csata együttese győzte le az újonc BKG-PRIMA csapatát. Azóta sok idő telt el, a csapatok hétről-hétre szorgalmasan játszották a mérkőzéseket. Szeptember közepén az előszezon hivatalosan is a végső hajrába érkezett.

Nézzük, hogy miként alakulnak a hátralévő mérkőzések:

Szeptember 15., szerda

ELTE-BEAC Újbuda – Vasas Akadémia

A felkészülési időszak soron következő mérkőzésén a BEAC Újbuda felnőtt csapata szerdán a Vasas Akadémia együttesét fogadja. Míg az előző, PINKK elleni mérkőzésen, Marko Pavlovic csapata hiányolta két alapemberét, Papp Dia és Bach Boglárka személyében, akik a párizsi 3×3-as Európa-bajnokságon képviselték hazánkat, most teljes kerettel áll ki a budapesti összecsapáson. Az újbudai oldalon viszont még mindig lesznek hiányzók, Barnai Judit, aki a szekszárdi Sió Kupán szenvedett súlyos bokasérülést, még mindig nem léphet pályára.

Fotó: vasasbasket.hu

MBK Ruzomberok – DVTK

A Szaniszló Sándor Emléktornán a DVTK a szlovák Young Angels Kosice csapata ellen lépett utoljára pályára. A piros-fehér lányok végig meggyőző játékot mutatva magabiztosan győzték le kassai ellenfelüket. A mérkőzésen Földi Attilának nélkülöznie kellet két kulcs játékosát, Medgyessy Dórát és Cheridene Green-t, akik a franciaországi 3×3-as tornán vettek épp részt. Következő megmérettetés az együttes számára a rózsahegyi MBK Ruzomberok csapata, akik felett, ugyanúgy az Emléktorna keretein belül, már egyszer sikerült egy magabiztos győzelmet aratni.

Fotó: dvtk.eu

BKG-Prima Szigetszentmiklós – VBW CEKK Cegléd

Mint ahogy azt korábban ismertettük, az újonc BKG-PRIMA Szigetszentmiklós csapata, magabiztos csapatjátékkal nyerte meg a bajnoki címet az 52. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupán, 65-42-re legyőzve a soproni Sportdarázs SMAFC együttesét. A felkészülési periódus következő megállójaként a VBW CEKK Ceglédet veszik terítékre, akik előzőleg Budapesten szenvedtek 15 pontos vereséget a Ludovika-FCSM Csata csapatától.

PEAC-Pécs – PINKK-Pécsi 424 17:30

Pénteken délután Albertirsán, a 2019-ben átadott városi sportcsarnokban fogadta a PEAC-Pécs csapatát a VBW CEKK Cegléd együttese felkészülési mérkőzésen, ahol is a pécsi csapat magabiztosan győzedelmeskedett. Következőnek egy városi rangadó keretein belül a PINKK-Pécsi 424 csapatával mérkőznek meg hazai pályán, akik 62-71-es arányban maradtak alul budapesti ellenfelüktől.

Szeptember 16., csütörtök

ZVVZ USK Prága – Sopron Basket 17:00

A Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzésen. a kisebb lábsérüléssel bajlódó Jelena Brooks mellett ezúttal a FIBA diplomaátadó miatt Fegyverneky Zsófia sem állt Gáspár Dávid, soproni vezetőedző rendelkezésére. Ennek ellenére a magyar bajnok egy elsöprő negyedik negyeddel, 13 pontos győzelmet aratott a szintén tartalékos győriek otthonában. Következőnek, egy már teljesebb kerettel állhat ki a soproni bajnok a cseh ZVVZ USK Prága ellen, hiszen nemcsak, hogy Fegyverneky Zsófi is visszatért a csapathoz, de az olimpiai bronzérmet szerző Gabby Williams is csatlakozott az együtteshez és bevetésre készen áll.

Szeptember 17., péntek

TFSE-MTK – Young Angels Kosice

Az idei szezonra való felkészülés finisében a TFSE-MTK női kosarasai Miskolcra utaztak edzőtáborba, amelynek keretében egy tornán is részt vettek a hétvége során. Két mérkőzést játszottak Magyar Bianka lányai, először a MBK Ruzomberok, majd a Young Angels Kosice együttese ellen. Mindkét mérkőzést sikerrel vette a budapesti csapat, az utóbbit viszont jóval meggyőzőbben kezelte a fővárosi gárda. Egy rövid pihenő után a munka folytatódik a TFSE számára, hiszen kedden ismét a szlovák Young Angels Kosice csapat ellen lépnek majd pályára. Immár Ők is teljes kerettel folytatják a munkálatokat, hiszen az igazoltan távol levő Theodoreán Alexandra is rendelkezésre fog állni, aki a 3×3-as válogatott tagjaként Európa Bajnokságon szerepelt Párizsban.

Fotó: tfse.sport.hu

Reyer Venezia – UNI Győr 19:00

A jövő heti bajnoki rajt előtt három ország bajnokával is összecsap a Győr együttese felkészülési mérkőzésen. Csütörtökön reggel a csapat elutazik Velencébe, ahol aznap este és másnap délelőtt is edz egyet. Ezt követően, pénteken 19 órakor, Jesolóban összecsap az olasz bajnokság legutóbbi aranyérmesével, az Euroligában szereplő Reyer Venezia gárdájával.

Fotó: gyorikosar.hu

Szeptember 18., szombat

PINKK-Pécsi 424 – PEAC-Pécs

Megduplázva az eseményeket, a két pécsi csapat újabb felkészülési találkozó keretein belül fogja összemérni erejét. Csirke Ferenc együttesének talán egy szinttel fontosabb is a jó teljesítmény produkálása, hiszen mindamellett, hogy a magyar bajnokság kezdete is nyakukon van, a PINKK csapata elleni mérkőzés fogja jelenteni a főpróbát a Európa Kupa selejtezők előtt.

Fotó: pinkk.hu

Vasas Akadémia – Ludovika-FCSM Csata 15:00

Csak úgy, mint a PEAC számára, Tursics Krisztián lányainak is elérkezett a végső megmérettetés az Európa Kupa rajtja előtt. Előzőleg a VBW CEKK Ceglédet fogták hazai pályán, akik ellen bár nehezen indult a mérkőzés, mégis a pestiek jöttek ki győztesként. Folytatásként a Vasas Akadémia ellen lépnek pályára a Pasaréti Sportcentrumban, ami a csapat hivatalos honlapja szerint, védettségi igazolvány felmutatásával, ingyenesen megtekinthető lesz!

Fotó: csatabasketball.hu

Szeptember 19., vasárnap

Cinkarna Celje – UNI Győr 16:00

A győri együttes továbbfolytatva külföldi túráját, szeptember 18-án, szombaton, elutazik a szlovén Celje városába, ahol vasárnap délután az ottani bajnokkal fogják összemérni erejüket.

Fotó: gyorikosar.hu

Szeptember 22., szerda

Sopron Basket – UNI Győr 16:30

A győri felkészülési túrát kis pihenő követte. Ezt követően, a gárda a bajnoki főpróbát a magyar bajnoki címvédő Sopron Basket ellen tartja, szerda délután a soproni Novomatic Arénában. A Krasznai Ferenc-emlékmérkőzés keretében mérkőzik meg egymással a két megyei együttes. Mint ismeretes, múlt pénteken a Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmeccsen 80–67-re győztek a vendég soproniak.

Hirdetés