Hirdetés
3x3

A felnőtt után az U17/U18-as 3×3-as válogatott élén – Károlyi Andreát kérdeztük



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Elérkezett május és ez egyben azt is jelenti, hogy kezdődnek a válogatott programok. A 3×3-as szakágban nagy változás történt a női csapatainknál. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) úgy határozott, hogy az idei nyártól a felnőtt válogatottat Földi Attila, az U17/U18-as nemzeti csapatot Károlyi Andrea irányítja. A két szakembert pozíciójában felcserélte a szövetség. A 3×3-as szezonra készülve először Károlyi Andreát kérdeztük.

Károlyi Andrea február végéig a 3×3-as felnőtt válogatottat vezette. Irányításával nemzeti csapatunk 2016-ban Európa-bajnoki címet szerzett, majd 2017-ben és 2019-ben világbajnoki ezüstérmes volt. A 2019-es amszterdami ezüstéremmel a szakág történetének első olimpiai selejtezőjére is egyenes ágon kvalifikálta magát a csapat.

Az elmúlt évek legsikeresebb felnőtt nemzeti csapatának élén február végén döntött a váltásról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), a válogatottunk ekkor már az idei első összetartásán is túl volt. Mielőtt az U17/U18-ról beszéltünk volna, Károlyi Andreát a kapitányváltásról kérdeztük.

„Számítottam erre, de nyolc hónappal a történtek után mégis meglepett. Ha ez június közepén történik, tiszta sor, de február végén, különösen az idei első edzőtábor megtartása után, váratlanul ért és furcsa volt. Ahogy a kommunikációja is. Úgy érzem a lehetőségekhez képest a mi kis csapatunk kihozta a legtöbbet belőle az évek alatt, tiszta lehet a lelkiismeretünk.”

„Azt gondolom a váltástól függetlenül, ezt már az év elején is beszéltük, nagyon nehéz időszak jön. Láthatóan a legtöbb ország óriási energiákat fektet a női 3×3-ba, nem csak a játékosok és az edzők, hanem magasabb szinteken is. A feladatom azonban innentől már az U17/U18-as válogatott, ahol egyébként ugyanilyen nehéz lesz.” –  fogalmazott Károlyi Andrea.

A 3×3-as utánpótlás más világ, mint a felnőtt. A szezon ritmusa, a versenyterhelés is másként alakul.

„Régen volt korosztályos csapatom, utoljára a 2014/2015-ös szezonban. Sok idő maradt ki, szerencsére nem az edzősködésből, de a korosztályhoz hozzá kell szokni. Felvetettem a kapcsolatot a klubokkal, mindenki lelkes és partnernek bizonyult a keret összeállításánál. Le a kalappal előttük. Völgyi Péter korosztályos válogatott kapitánnyal is kitűnő az együttműködés. ” – hangsúlyozta Károlyi Andrea.

A 3×3-as utánpótlás válogatott rendkívül eredményes volt a korábbi években, kétszeres Európa-bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres világbajnoki bronzérmes hazánk. Az utóbbi időszakban nemzetközi versenyrendszerben történt egy változás. A FIBA az Európa-bajnokságot 2020 óta U17-es válogatottaknak írja ki, ezzel igyekszik segíteni, hogy tovább maradjanak a rendszerben a feltörekvő fiatalok. A versenynaptár pedig az időpontütközésekkel belekényszerítette az európai nemzeteket, így hazánkat is, hogy az 5:5 szakágtól egyre inkább eltávolodjon a 3×3.

„Idén az U17/U18-as csapat együtt dolgozik, melyhez 16 fős bő keretet alakítottam ki. Teljes átfedésben leszünk a korosztályos 5:5 válogatottal, így ezúttal is külön válik a két szakág. Ezt már a bő keret összeállításánál figyelembe vettem.” – erősítette meg a szövetségi kapitány.

A magyar csapat első edzőtáborára a tervek szerint május végén kerül sor.

„A hónap végén találkoznánk először egy rövid összetartásra. Hogy milyen kerettel az nagy kérdés, hiszen ekkor még tanulmányi köztelezettségei is vannak a játékosoknak. Május 28-án és június 18-án lesznek a B33 Tour-nak olyan állomásai, ahol rögtön bedobnám a lányokat a mélyvízbe. Főleg 3×3-ban sokkal többet látni éles mérkőzés szituációban, mint edzéshelyzetekben. A terveim szerint ekkor ki is alakulhat az első kép a csapatról és utána július második hetétől már kezdődik a közvetlen felkészülés a nyári feladatokra.” – összegzett Károlyi Andrea.

Feladatokból pedig nem lesz hiány. Augusztus 6-án és 7-én rendezik az U17-es Eb-selejtezőt Szolnokon. Sikeres kvalifikáció esetén szeptember 2-4. között Athénban léphetne pályára az Európa-bajnokságon a magyar csapat. Az U18-as Világbajnokságra pedig augusztus 23. és 28. között kerül sor Debrecenben. Ekkor ismét egy várhatóan remek hangulatú hazai világversenyen biztathatjuk a lányokat.

Hirdetés